A darab szövet, ami a homlokunk mögött van, borzasztó fontos szerepet játszik abban, hogy milyen emberekké válunk. Új agykéregnek (prefrontális cortex) nevezik, és az agyunknak ez a része felelős a magas szintű döntéshozatali feladatokért. Ez az agyunknak az a része, aminek a fejlődése a legtovább tart: csupán a 20-as éveink elején fejlődik ki teljesen. Mint ahogy azt Robert Sapolsky neuroendrokrinológus találóan megfogalmazta, „azért felel, hogy a nehezebb dolgot tegyük meg, amikor azt helyes megtenni.” Azt gondolnád, hogy minél kedvezőtlenebb, hátrányosabb körülmények között fejlődik egy gyermek, annál éretlenebb, fejletlenebb a neocortexe, ugye? A józan paraszti ész ezt diktálja. Pedig nem í­gy van, a józan paraszti ész pedig gyakran téved. Idegkutatók és pszichológusok hosszú távon követték nyomon és hasonlí­tották össze stabil és hátrányos körülmények között nevelkedő gyermekek agyának fejlődését. És azt találták, hogy azok a gyermekek, akik hátrányos körülmények között nevelkedtek (instabil családi és egzisztenciális körülmények stb.) tinédzserként már fejlettebb agykéreggel rendelkeztek, mint a biztonságosan és gondoskodásban nevelkedő társaik. Mi ennek a magyarázata? Ha egy kisgyermek agya igen nagy stresszhatásnak van kitéve, akkor ez arra készteti az agyat, hogy felgyorsí­tsa a fejlődését. És ezáltal képesebbé váljon arra, hogy gyorsan és eredményesen reagáljon a stresszes helyzetekben. Azok a gyerekek, akik nem számí­thatnak a szüleikre, hamar megtanulják, hogy saját maguknak kell felnőttként viselkedniük bizonyos helyzetekben. Csak éppen ez az „érettség” nem feltétlenül jelent egyet a pro-szociális viselkedéssel – ezek a gyerekek gyakran válnak ellenségessé, paranoiddá és antiszociálissá. És kevésbé képesek rugalmasan beilleszkedni a közösségbe, kevésbé reziliensek, alkalmazkodó-képesek, és kevésbé ellenállóak a különféle mentális és viselkedési zavarokkal szemben. Magyarul az, ha túl hamar érik be egy gyerek agya – úgy is szoktuk mondani, „benő a feje lágya” – az bizony nem jó dolog. Nem jó a gyereknek, ha túl hamar kell felnőnie. Sokkal jobb, ha tovább marad önállótlan, játékos és gyerekes. Az a dolga. A gyerekkornak megvan a maga funkciója. És azok a gyerekek, akik antiszociálisan viselkednek, nem „selejtesek” és nem is „éretlenek” – valójában pont attól szenvednek, hogy túl hamar kellett felnőniük. Hogy elrabolták tőlük a gyermekkorukat. Veréssel, büntetéssel nem fogod nekik visszaadni – a gyógyuláshoz arra van szükség, hogy újra képesek legyenek bí­zni egy másik emberi lényben. Tetszenek az í­rásaim a Drogriporteren? Akkor kérlek, Te is adj valamit – támogasd az oldalt, hogy tovább í­rhassak: https://drogriporter.hu/tamogass/ kép: Elliot Erwitt