Élet a mefedron után – a Kék Pont és a Daath szakértőinek tolmácsolásában
Nehéz meghúzni a határt, hogy egy drogtémában született részletes beszámoló – legyen az írás vagy videó formátumban – meddig minősülhet az ismereteket, illetve a magatartásformákat lehetőség szerint pozitívan befolyásoló információnyújtásnak, és honnantól értelmezhető inkább kedvcsinálóként. A legtöbb esetben minden valószínűség szerint mindkét változat megvalósul a befogadó személyének függvényében. Anélkül azonban, hogy elmélyednénk a drogprevenció nehézségeiben és anomáliáiban, annyit leszögezhetünk, hogy hiteles információk nyújtására szükség van, illetve ha valaki a témában tájékoztatni kíván, akkor már csak a hihetőség miatt is kívánatos, hogy azt hiteles információk alapján tegye.
A dizájner drogok még a tudatmódosítókon belül is egy kényes csoportot képeznek, hiszen kevés információval rendelkezünk róluk, kiváltképp, ami a hosszú távú hatásaikat illeti. A rohamos terjedésük viszont indokolja, hogy a média is említést tegyen róluk, lehetőleg nem kizárólag a kockázataik felsorolásán keresztül, mert az épp a veszélyeztetett csoportból válthat ki ellenkező hatást. Ezen a határmezsgyén igyekszik egyensúlyozni az Index a mefedron népszerűvé válása óta: szűk egy éve egy merész húzással videót készítettek az akkor még legális mefedronnal végzett önkísérletükről, melyben a szer több kívánatos és kellemetlen hatását is sikerült képszerűen megjeleníteni, így az alapvetően szubjektív tájékoztató – néhány adalékinformáció felvillantásával – mégis átfogó képet igyekezett nyújtani a szerről. Hogy ez mennyire különböző értelmezéseket váltott ki a nézőkben, az legjobban a videóra érkezett hozzászólásokból szűrhető le.
A dizájner drogok piacának a mefedron januári betiltása óta bekövetkezett legfőbb változása, hogy újabb, még legális szerek jelentek meg, melyek a mefedron helyét próbálják betölteni. Míg az RTL Klub Híradójában és a TV2 Aktív című műsorában, terápiában résztvevő, évtizedes fogyasztói múlttal és drogfüggőséggel rendelkező használók beszélnek az alapvetően a partikultúrának szánt újabb dizájner drogok hatásairól, addig az Index ezúttal a szakértők szavain keresztüli bemutatást választotta. Most megjelent videójukban a partiszcéna rekreációs használóinak és a fővárosi intravénás fogyasztóknak egyaránt szolgáltatást nyújtó Kék Pont Alapítvány prevenciót végző munkatársa, Dávid Ferenc és a magyar viszonylatban a dizájner drogokkal kapcsolatosan a legtöbb információt és élménybeszámolót tartalmazó Magyar Pszichedelikus Közösség (Daath) honlapjának főszerkesztője, Móró Levente narrációjában tudhatunk meg többet a drogok „szürkepiacának” változásairól. A beszélgetésből kiderül, mi kellett a mefedron röviddel ezelőtti berobbanásához és betiltását követően mit hagyott maga után. Szó esik a dizájner drog értékesítésében rejlő jövedelmező üzleti lehetőségről és a vásárlás körüli bizonytalanságról, valamint arról, hogy nemcsak a törvényeken keresztül, de morális érvekkel is nehezen lehet megfogni a gyors meggazdagodásban érdekelt kereskedőket. A tényszerű információkat azonban jelentős részben épp az ilyen értékesítéseket bonyolító weblapokról készített vágóképek tarkítják, melyek kitűnően szemléltetik, hogy mennyire is egyszerű az Interneten megrendelni ezeket a „szürkepiaci” készítményeket. Márpedig azt az Eurobarométer felmérése óta tudjuk, hogy még ha a fogyasztók többsége nem is az Interneten keresztül szerzi be ezeket a szereket, az információk tekintetében más a helyzet: a magyar fiatalok háromnegyede a világhálóról gyűjti be ismereteit a droghasználatról, vagyis felelőtlenségnek tűnik egy ilyen videóban a kereskedelmet bonyolító honlapok megjelenítése.
Így összességében a témában szakavatott megszólalók megválasztásáért egy piros pont, az Internetes kereskedelem reklámozásáért viszont egy koki jár a videó készítőinek.
Kardos Tamás
Drogriporter
2011.08.01.