„Döbbenetes dolgokra derült fény”: „Jean-Claude Van Damme végig be volt kokainozva egyik leghíresebb filmje forgatásán” – ezt a posztot dobta fel elém ma reggel a közösségi média.
Hú és ha még tudnák az emberek, hogy hány híres ember volt bedrogozva, miközben olyan dolgokat csinált, amelyekről azóta Wikipedia szócikkeket olvashatunk ötven nyelven.
Színészek. Vállalatigazgatók. Bankárok. Sportolók. Katonák. Művészek. Írók. Politikusok.
A helyzet az, hogy az alkohollal ellentétben, ami ebből a szempontból elég fapados drog, aminek a hatásait viszonylag könnyen felismeri bárki, egy csomó olyan legális és illegális szer van, aminek a hatásait csak a vájt fülű, éles szemű ember ismeri fel. Sőt, én ezen a téren rendelkezem némi tudással és tapasztalattal, de velem is előfordult már, hogy egyáltalán nem vettem észre, hogy valaki éppen tudatmódosító szer hatása alatt van.
Bár az emberek jelentős része azt gondolja, hogy a „kábítószerek” hatásait könnyen felismerné, hiszen részegséghez hasonló sztereotípiákban gondolkodik róluk – ez valójában nincs így. Például a stimulánsok között nem egy olyan van, aminek a hatása alatt teljesen összeszedett, normális beszélgetéseket tud valaki folytatni a nagymamával anélkül, hogy a nagyinak akár fogalma lenne róla, hogy be van állva.
Azt különösen viccesnek tartom, amikor szülőknek szóló tájékoztatásokban arról írnak, hogy így és így ismerheted fel, ha a gyereked „drogos”: hosszú ujjú pólót visel nyáron, bent is napszemcsit, tűket vagy tasakokat találsz a szobájában stb. Én azt gondolom, hogy a szülőnek nem ilyen jeleket kell kutatnia a tinédzser gyereke szobájában. Van egy ennél sokkal tutibb módszer: beszélgetni kell a gyerekkel. Őszintén.
És persze nem árt az sem, ha a szülő is tájékozódik – például ezért építjük a Drogriporter Tudástárat is, amit majd belinkelek a kommentbe.Ja
