A közvélemény és a legalizáció esete

A hírügynökség félrevezetően tálalta a közvéleménykutatás eredményeit

Április 20-án, amelyet világszerte a fűszívók napjaként ünnepelnek, az amerikai sajtó érdeklődésének keresztüzébe került a marihuána-legalizáció ügye. Az AP hírügynökség beszámolt egy közvéleménykutatás eredményeiről, amely szerintük azt bizonyítja, hogy az amerikaiak több mint fele (55%) elutasítja a legalizációt. A rawstory.com azonban utánajárt a sajtót bejárt számoknak, és azt találta, hogy az eredmények erősen torzítva láttak napvilágot. A felmérés során ugyanis azt a kérdést tették fel, hogy “Támogatja, ellenzi, vagy sem nem ellenzi és sem nem támogatja a marihuána bármilyen célból történő használatának teljes legalizálását?”. Ez a kérdés félrevezető, ugyanis ebből akár az is következhet, hogy az óvónők egy spanglival a kezükben fektetik le a gyerekeket az óvodában, vagy éppen a diákok rágyújthatnak az iskolában az órák alatt.

Amerikai hírügynökségek 1985 óta vizsgálják a közvélekedést a fűlegalizációról - 2009-re bezárult az olló

Ennél sokkal érdekesebb ugyanakkor az a kérdés, amely azt tudakolta, hogy a válaszadók miként vélekednek arról, hogy vajon az alkoholt vagy a füvet kellene-e szigorúbban szabályozni. A megkérdezettek több mint fele (56%) szerint az alkoholt vagy szigorúbban, vagy ugyanúgy kellene szabályozni, mint a marihuánát. Ez pedig azt jelenti, hogy a felnőtt lakosság többsége legalizációpárti az USA-ban – ugyanakkor hisz abban, hogy a keresletet és a kínálatot ésszerű módon szabályozni kell. Korábban a Drogriporteren közzé tettük Sanho Tree cikkét, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy a legalizáció szó olyan érzelmi töltés hordoz, amely eltereli a figyelmet a szó valódi tartalmáról: a szabályozásról és kontrollról.

Sárosi Péter

Hozzászólások

Annyira be vannak szarva ettől a növénytől, mintha valami földöntúli ördögi teremtmény lenne. Unalmas, szánalmas, lerágott csont, hogy folyamatosan mismásolják az adatokat és nem hajlandóak tudomásul venni, hogy az emberek változást akarnak, és kb. mindenki leszarja azt a pár száz/ezer hatalomban lévő embert, akik dollármillióktól/milliárdoktól esnének el, ha a marihuána legális lenne. Na, emiatt a párszáz/ezer ember miatt tartunk ott, ahol. Minden más csak hab a tortán.

szabalyozas es kontroll, mint az alkoholnal? hahaha. nem tudom miert kell demonizalni az alkoholt. a rendszeres hasznalok mondjuk negyede lesz csak fuggo, azaz kabe ugyanakkora aranyban, mint a fuszivoknal. de en azert tamogatnam a legalizalast, hadd hulljon a fergese!

Gyanítom tudatlanságod és ostobaságod szülte ezt a se füle se farka hozzászólásodat. "Mondom már beszólok" stílusban. Olvasgass utána, hogy mennyi áldozatot, betegséget és szenvedést okoz az alkohol, és mennyit a marihuána. Ha ezzel megvagy gyere vissza és fuss neki mégegyszer. Addig meg szerintem ne erőltesd, mert ide hallom a hozzáértők hangos röhögését, amit az idehányt kommented okozott.

Alkohol: halálos kimenetelű közlekedési baleset alkohol miatt: 13 fő/3 nap. 2008 Húsvét "fekete" hétvége. Valaki toljon már nekem egy linket, hol halt meg 13 ember az egész világon kendertől akár tandem ugrás közben:D Viccosztály. Most is hull a férgese barátom.

Új hozzászólás