Egy kutatóorvos gondolatai a függőség kialakulásáról és a belépődrogokról, idegrendszeri vizsgálatok alapján
„Egy német kutatás szerint a drogok az emberi agyban tönkretehetik, de legalább is súlyosan károsíthatják az összetett ideg- és érhálózatokat. A Rostocki Egyetem kutatói több mint kétszáz, droghasználat miatt elhalálozott 15 és 45 év közötti személy tetemét vizsgálták meg” – írja az MTI értesülése nyomán a Webbeteg.
Sajnos a Die Welt oldaláról sem tudunk meg sokkal többet arról, hogy a vizsgált agyak tulajdonosainak halálát pontosan milyen drogok fogyasztása okozta, így az állítás, miszerint „a kábítószer-fogyasztás hosszú távon az agy degenerációjához vezet” több kérdést is felvet. Elsősorban azt, hogy pontosan mely szerekről is beszélünk, bár a közvetlen kábítószer fogyasztás okozta halálesetekből vélhetőleg opiátokról (elsősorban heroinról) és kokainról lehet szó. A felvetést azonban bizonytalanná teszi az a tény, hogy Büttner egy másik idei kutatása az amfetaminszármazékok idegrendszerre gyakorolt hatását vizsgálja. Pechünkre a Die Welt és az onnan tájékozódó MTI sem nyújt fogódzkodót a tekintetben, hogy az opiátok, a kokain vagy az amfetaminok háza tájáról ismerünk meg új információkat. A hír alapján az is kérdéses, honnan tudhatjuk, hogy az elhunytak mögött hosszú drogkarrier áll (lásd például a 15 éves koruk körül elhunytak esetét), valamint azt, hogy a nem túladagolással végződő, de hosszú ideje tartó drogkarrierek is elváltozásokat okoznak-e az agyban vagy csupán a túladagolás következtében roncsolódik az idegrendszer? És még egyszer: pontosan mely drogok hosszútávú használatától kell tartanunk?
A sok kétely között megtudhatjuk, hogy Büttner nem csupán kutatóorvos, hanem a drogfogyasztói (szub)kultúrák lelkes kritikusa is, hiszen „bírálta, hogy a fiataloknál gyakran az »alapellátáshoz« tartozik a cannabis”. Fel sem kell tennünk a kérdést, hogy ennek mi köze a kábítószerek okozta halálozásokhoz, Büttner magától is megadja nekünk a választ: „általában nem állnak meg egy drognál a fogyasztók, hanem alkohollal vagy még erősebb szerekkel kombinálva használják azt. Az érintettek a függőség ördögi körébe kerülnek így”. A nyilatkozat alapján úgy tűnik, hogy Büttnermaximum erősségbeli különbségtételt óhajt tenni a kábítószerek népes csoportjának elemei között, noha az egyik Pszichonauta hasonlatával élve „körülbelül annyi közös van az összes drogban, mint az összes d-vel kezdődő gyógyszerben”. Ha pedig pont egy kutató szakorvos igyekszik egy kalap alá venni az összes kábítószert – gondosan különválasztva őket a legális drogoktól – az mindig gyanús. Az objektivitásra törekvő tudományos hozzáállás a kombinációk kapcsán végképp megkérdőjeleződik: a függőséget ugyanis nem az okozza, hogy a fogyasztó „alkohollal vagy még erősebb szerekkel kombinálva” használ bizonyos szereket – hacsak nem a több sebből vérző biológiai redukcionizmus hívei vagyunk. A függőség kialakulásához elengedhetetlen, hogy a használó valamit pótolni akarjon a szerhasználattal, vagyis rendszerint személyiségbeli és családi problémák állnak a függőség kialakulásának hátterében. Más szóval nem azért válik valakiből drogfüggő, mert egy joint elszívása után hajlamos még néhány sörrel tetézni az élményt, hanem mert drogfogyasztásával az életének valamely fontos területén jelenlevő űrt próbálja betömni. Az addiktológusok körében ez a tétel alapvetésnek mondható, ezért a fő kérdés Büttner kutatásával és meglátásaival kapcsolatban az lehet, hogy vajon miért igyekszik a tanulmány kapcsán az idegrendszeri elváltozásokat kutató orvosok területétől mégoly távol eső terepen határozott állításokat tenni a „belépő drogokról” és a függőségek kialakulásának mikéntjéről? Ezzel ugyanis nem a drogfogyasztás csökkenését, hanem önnön hitelrontását segíti elő.
Kardos Tamás
Drogriporter
2010.11.05.
