A tekintélyes brit orvosi szaklap szerkesztőségi cikke bírálja az egyoldalú betegség-modellt
Az alábbiakban fordításban közöljük a The Lancet c. orvosi szakfolyóirat szerkesztőségi közleményét, amelyben az Amerikai Addikciós Gyógyászati Társaság (ASAM) függőség (addikció) definícióját bírálják. A magyar közbeszédet is gyakran a függőségek egyoldalú, biológiai redukcionizmuson alapuló meghatározása uralja, a politikai döntéshozók a drogjelenséget gyakran kizárólag vegyészek és toxikológusok szemüvegén keresztül szeretik látni. Más csoportok – vallásos rehabilitációs otthonok, gyógyult szenvedélybetegek közösségei, szcientológusok stb. – gyakran az ellenkező szélsőségbe esnek akkor, amikor kizárólag morális problémaként határozzák meg a függőséget, és vadul támadnak minden gyógyszeres kezelést, még a bizonyíték alapú gyógyszeres szubsztitúciót is. Az igazság a The Lancet szerint, mint a legtöbbször, valahol az arany középúton van: a drogfüggőség összetett jelenség, amelyet sokféle genetikai, társadalmi és neurobiológiai tényező határoz meg egyszerre. Érdekes megfigyelni emellett azt, hogy a The Lancet egyértelműen elítéli a drogfogyasztók megbélyegzését (stigmatizáció) és büntetését – azt az elavult zéró-tolerancia megközelítést, amely mögé a jelenlegi kormány és hívei felsorakoztak.
A függőséget mind a közvélemény, mind az orvostársadalom gyakran félreérti és megbélyegzi, ennek eredményeként pedig nem kezelik megfelelőképpen. Ennek egyik oka az a régóta húzódó vita, amelyet az addiktológiai szakemberek folytatnak arról, hogyan magyarázzuk ezt a rendellenességet. Egyes szakemberek elsősorban morális kérdésként kezelik a függőséget, amelyet nagyban viselkedési problémaként fognak fel, míg mások neurobiológiai magyarázatot adnak rá.
Múlt héten az Amerikai Addikciós Gyógyászati Társaság (ASAM) egy olyan meghatározást tett közzé, amely az utóbbi modellt támogatja, kijelentve, hogy “… az addikció nem pusztán viselkedési probléma, hanem krónikus agybetegség, amely az alkohol, a drogok, a szerencsejátékok vagy szex túlzott használatával jár.”
Bár ez a definíció segíthet a függőség megbélyegzésének csökkentésében, növelheti a páciensek hajlandóságát arra, hogy gyógykezelésben vegyenek részt, visszaszoríthatja a drogfogyasztással kapcsolatos büntető megközelítéseket, bővítheti az addiktológiai kutatásba fektetett pénzösszegeket, növelheti ellátáshoz való hozzáférést – mégis, az addikció túlzott medikalizációjának számos hátulütője van. Egy ilyen megközelítés a gyakorlatban stigmatizálhatja az addikciót, fatalizmushoz vezethet a páciensek körében, és gátolhatja a kormányokat abban, hogy az addikció kockázatát növelő társadalmi környezet problémáit kezeljék – például a nyomort. Egyes kutatók szerint ezenkívül amennyiben a függőséget csupán egy olyan orvosi problémaként láttatjuk, amely csupán keveseket érint, akkor kevesebb figyelmet kapnak a szélesebb közönség körében folytatott, a szerekkel való visszaélés ellenőrzését célzó közegészségügyi beavatkozások (pl. a legális, de függőséget okozó szerekhez való hozzáférést, azok terjesztését korlátozó intézkedések és magasabb adók).
Valójában a függőséget számos genetikai, neurobiológiai és szociális tényező befolyásolja egyszerre. Az ASAM definíciója a függőséget elsődleges betegségként (tehát nem emocionális vagy pszichiátriai problémák puszta következményeként) és krónikus betegségként írja le, amelyet egy életen át kezelni kell. Ezek a függőség természetét hangsúlyozó hasznosabb pontok növelhetik a kezeléshez való hozzáférést.
Az ellátáshoz való sokoldalú megközelítésre van szükség, amely nem pusztán a farmakológiai kezelést, hanem a pszichoszociális megközelítést és szociális támogatást is igénybe veszi a kockázatok csökkentése érdekében, motiválja a függő személyeket arra, hogy egészséges döntéseket hozzanak az életükben. Az orvosoknak úgy kell kezelniük a függőséget, mint komplex rendellenességet, olyan együttérzéssel, amely a múltban hiányzott.
Fordította: Sárosi Péter
További olvasmányok:
A marihuána addiktív – és akkor mi van?
