Az ENSZ egészségügyi megbízottja szerint Svédország nem biztosítja a droghasználók számára az egészségügyi ellátáshoz fűződő emberi jogok érvényesülését.
A zéró-tolerancia hívei a svéd drogpolitikát világszerte a sikeres drogpolitika mintaképének tekintik: a hivatalos statisztikák szerint a kannabisz kipróbálóinak aránya európai viszonylatban a legalacsonyabbak közé tartozik, a társadalmi attitűdök a drogokkal kapcsolatban elutasítóak. Az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Hivatala (UNODC) Svédország sikeres drogpolitikája: a bizonyítékok áttekintése címmel 2007 februárjában jelentést adott ki, amelyben valóságos ódát zeng a svéd kormány drogellenes erőfeszítéseiről. A Drogriporter egy korábbi írásában már megpróbált utánajárni, hogy mennyiben reális ez a kép – azt találtuk, hogy bár a svéd társadalomban valóban rendkívül erős az absztinencia-kultúra, és a droghasználat életprevalencia-értékei valóban alacsonyak, a problémás droghasználat és az azzal együttjáró közegészségügyi ártalmak előfordulása mégis magasabb, mint számos más irányvonalat követő országban, például Hollandiában. Ezeket a következtetéseinket erősítette meg most a svéd droghasználók önsegítő szervezetének (Svenska Brukarföreningens) és a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Egyesületnek (IHRA) közös jelentése, amely áttekinti az arra szolgáló bizonyítékokat, hogy Svédország vajon mennyiben tesz eleget az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Alapokmánya 12. cikkelyében foglalt követelményeknek. A jelentés szerint Svédország súlyosan megsérti a nemzetközi követelményeket akkor, amikor nem biztosítja a droghasználók számára a hatékony ártalomcsökkentő beavatkozások, így például a tűcsere és a szubsztitúciós terápia megfelelő hozzáférhetőségét. Az ENSZ az egészségügy ellátáshoz való jogok érvényesülését vizsgáló megbízottja, Paul Hunt professzor 2006-os svédországi látogatása után szintén keményen bírálta a skandináv országot azért, amiért még mindig megakadályozza az ártalomcsökkentő programok terjedését.
Országos szinten csupán két működő tűcsere-program létezik, holott az injekciós droghasználók száma a becslések szerint eléri a 20 ezret. 1985 és 2000 között az új HIV fertőzések mintegy 14%-a volt visszavezethető a fecskendők megosztására – 960 ember vált HIV pozitívvá emiatt. A nemzetközi szakirodalom tanulsága szerint ez a szám ma jóval kisebb lenne, ha Svédország időben bevezette volna a hatékony ártalomcsökkentő szolgáltatásokat. A hepatitis C járvány terjedése még aggasztóbb: az új fertőzések 57%-a tulajdonítható az injektáló felszerelés megosztásának, csak 2006-ban 1127 új hepatitis C fertőzést regisztráltak az injekciós droghasználók körében. A Fertőző Betegségeket Ellenőrző Intézet becslései szerint 2 év múlva az injekciós droghasználók 95%-a fertőződik meg a vírussal! Bár Svédország aláírta a 2004-es dublini deklarációt, amelynek egyik célkitűzése szerint a tagállamoknak 2010-ig 80%-os lefedettséget kell biztosítani a HIV-prevenciós programok számára a legveszélyeztetettebb népcsoportok körében, a svédországi lefedettség meg sem közelíti ezt a szintet. A két létező tűcsere mindössze 1200 droghasználót ér el a HIV prevenciós információkkal és felszereléssel (az összes injekciós droghasználó mintegy 5%-át). A törvények szerint kizárólag állami kórházak üzemeltethetnek tűcserét, steril fecskendőt csak használtért cserébe lehet kiadni, ráadásul csak a 20 évnél idősebb személyek vehetik igénybe a tűcsere-szolgáltatást, miközben a kutatók szerint kb. 720 injekciós droghasználó fiatalabb 20 évesnél. A gyógyszertárakban pedig a hatályos jogszabályok értelmében kizárólag orvosi felírásra lehet steril fecskendőt és tűt vásárolni. A fővárosban, Stockholmban, ahol a legtöbb injekciós droghasználó koncentrálódik, a Miniszterelnöki Hivatal és az önkormányzat ellenállása miatt mindezidáig egyetlen tűcsere programot sem nyitottak. A statisztikák szerint évente mintegy 6000 droghasználó kerül börtönbe, a fogva tartottak mintegy 50%-a drogproblémákkal küzd – az ő helyzetük a legrosszabb, mivel a börtönökben semmilyen ártalomcsökkentés sem hozzáférhető.
Sárosi Péter
