Az ENSZ tagállamai hamarosan elfogadják az első globális alkoholstratégiát
A New Scientist c. tudományos ismeretterjesztő lap szerkesztőségi cikkben üdvözli az ENSZ Világegészségügyi Szervezetének (WHO) bejelentését, miszerint bolygónk 193 országa globális alkoholstratégiát készít, amelyet a májusi Világegészségügyi Gyűlésen fogadnak majd el. A dokumentum tervezete csupán az “ártalmas alkoholfogyasztás” visszaszorítását célozza, világosan megkülönböztetve azt a mértékletes alkoholfogyasztástól (a kábítószer-egyezményekkel ellentétben, amelyek minden nem orvosi vagy tudományos célú droghasználatot abúzusnak bélyegeznek). Az ENSZ az alkoholpolitikát elsősorban közegészségügyi kérdésnek tartja, de számol azzal is, hogy az alkoholipar komoly gazdasági tényező az államok számára: mind a munkahelyteremtés, mind az adók szempontjából. A közegészségügyi szempontok azonban ebben az esetben felülírják a piaci érdekeket, ez pedig indokoltá teszi az alkoholpiac korlátozását. Mit is tart hatékonynak az alkoholabúzus elleni küzdelemben az ENSZ? Nem az alkohol legális státuszának megváltoztatását, hanem éppen ellenkezőleg, a legális piaci viszonyok között alkalmazható kontroll-eszközöket. Ilyen például az alkoholtermékekre kivetett adók növelése az alkoholtartalom függvényében. Míg az alkoholtilalom idején Amerikában folyamatosan nőtt az illegális italok alkoholtartalma, ez a szabályozás éppen ellenkező piaci folyamatot indít be: csökken a forgalomba kerülő szeszes italok átlagos erőssége. Az adók emelésén kívül a WHO szerint hatékony az alkoholt forgalmazó helyek számának és nyitvatartási idejének korlátozása is. Illegális piac esetében erre sincsen lehetőség.
| Mit ír a WHO az alkohol ártalmairól? |
| A világ népességének mintegy fele fogyaszt alkoholt. A szeszfogyasztás az ötödik leggyakoribb haláloknak számít, a becslések szerint 2004-ben két és fél millió ember halt meg ennek következtében, köztük 320 ezer fiatal (15 és 29 éves életkor között). Szintén 2004-ben a világon az összes megbetegedés 4,6%-áért volt felelős a túlzott alkoholhasználat, nem beszélve arról, hogy a közlekedési balesetek jelentős részét ittas állapotban követték el. A WHO által “passzív alkoholfogyasztásnak” nevezett jelenség ártalmai is súlyosak: ide tartozik például az ittas személyek által elkövetett családon belüli erőszak. 2008-ban csak az Egyesült Királyságban 125 ezer ilyen esetet regisztráltak. Ugyanitt 2006-ban becslések szerint 6000 alkohol-szindrómás magzatot hordtak ki, ezenkívül 7000 ember sérült meg és 650 vesztette életét ittas állapotban elkövetett közlekedési balesetben. Az alkohol ártalmai nem egyenlő módon oszlanak el a társadalomban: a nyomorban, kirekesztettségben élőket jóval inkább sújtják. Az alkoholpolitikának tehát szociálisan érzékenynek kell lennie. |
A legális kontroll-eszközök hatékonyságát terjedelmes szakirodalom támasztja alá. A Floridai Egyetem kutatója, Alex Wagenaar például 112 kutatás eredményeit tekintette át, amelyek szerint a sör árának 10%-os emelése a fogyasztás 5%-os csökkenéséhez vezet, a bornál a csökkenés 7%, a töményitaloknál pedig 8%. Egy 800 egyetemista nyomon követésével készült vizsgálat feltárta, hogy az alkoholos italok árának 10%-os növelésével 30%-al csökkent az esélye annak, hogy a diákok ittasan térjenek haza a bárokból. Az alkoholipar képviselői nem nézik jó szemmel az árnövelő törekvéseket, hiszen ez jelentős profitveszteséggel jár. Nehezen mondanak le a reklámozásról és az olyan marketinfogásokról, mint a "boldog órák" vagy a főleg tinik beitatására szolgáló alkopop italok. Az adófizetők azonban a becslések szerint jól járnának a korlátozással, hiszen az így elkerülhető közegészségügyi kiadások megtakarítása többet hoz, mint amennyit a kieső adóbevétel visz. A New Scientist szerint “az alkoholfogyasztás nagyobb ártalmakkal jár, mint az LSD vagy az Ecstasy használata, és alig marad el a kokainfogyasztás ártalmaitól.” A szerkesztőség szerint az lenne a legnagyobb változás, ha a társadalom megtanulná, hogy ne csupán élvezeti szert, hanem drogot lásson az alkoholban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az alkoholt be kellene tiltani – sokkal inkább azt, hogy egységes szabályozási mátrixban kellene kezelni minden drogot, saját kockázatainak, fogyasztási mintáinak, elterjedtségének függvényében.
Gyakori érv a tiltó drogpolitikák fenntartása mellett, hogy lám, az alkohol bizonyítja, milyen ártalmas lehet a legalizáció. Ez az érv hibás logikán alapszik. Először is, az amerikai Alkoholprohibíció megmutatta, hogy a totális tilalom jóval nagyobb károkat okozott, mint a legális szabályozás. Másrészről pedig az alkoholfogyasztással jelenleg együttjáró tetemes károkat nem az okozza, hogy az alkohol legálisan forgalmazható – hanem az, hogy a szabályozás nem elég korlátozó, illetve az államok nem tesznek eleget közegészségügyi kötelességeiknek. A választási lehetőségeink nem fekete-fehérek: totális tilalom vagy szabadpiac. Az elmúlt évtizedekben a dohányzás visszaszorítása a nyugati világban szintén a legális szabályozás hatékonyságát bizonyítja. Kétségkívül fontos szempont az is, hogy a jóval szélesebb körben elterjedt, Európában mélyebb kulturális gyökerekkel rendelkező alkoholfogyasztás modellje nem alkalmazható változtatás nélkül a kevésbé széles körben használt drogokra. Azonban a kannabisz esetében például a holland coffee shop-modell bizonyítja, hogy az alkoholnál korlátozottabb, de kvázi-legális forgalmazás bevezetése nem jár együtt a fogyasztási trendek megugrásával.
Sárosi Péter
