Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
A gödöllői HÉV-en évek óta áldatlan állapotok uralkodnak – de ez nem csak és kizárólag rendészeti probléma kellene, hogy legyen.
„Kritikus a helyzet a gödöllői HÉV-en, ahol bódult, ittas emberek vették át az uralmat” – olvashattuk a sajtóban. A kerepesi polgármester, Gyuricza László hadat üzent a „drogosoknak”: fáradhatatlanul szervezi a rendőrségi razziákat, a helyi lakosság nagy örvendezése mellett. „Ő legalább tesz valamit,” mondják.
Igen, tesz. Én nem járok a gödöllői HÉV-vel, de ha járnék, hát én sem szeretnék olyan állapotokkal szembesülni, mint amit a képen is láthatunk. Én is tapsolnék, ha egy ilyen disznóólat csináló embert leszállítanának a rendőrök a járatról.
Valami viszont nekem megint fájón hiányzik ebből az egész történetből. Elképesztőnek tartom ugyanis, hogy hosszú helyzetképeket, riportokat lehet látni, olvasni a médiában erről úgy, hogy közben egyetlen büdös szót ejtenének ennek az egésznek a közegészségügyi és társadalmi dimenzióiról.
Anélkül, hogy egyáltalán feltennék a kérdést: kik ezek az emberek, honnan jönnek, mi történt velük, hogy jutottak ide, miért csinálják azt, amit? És hogy vajon azon kívül, hogy a rendőr elviszi őket, vajon mit lehetne tenni azért, hogy pár nap után ne jelenjenek meg ugyanott? És mit lehet tenni azért, hogy a társadalmi rendszerünk ne úgy működjön, mint a lyukas csónak, amiből hiába merik ki a vizet, folyamatosan újratöltődik?
A sajtócikkek szinte kivétel nélkül csak és kizárólag rendészeti problémaként foglalkoznak a „drogosokkal” meg „piásokkal” – fel sem merül az állam felelőssége abban, hogy ennyi perspektívátlanul kallódó ember pusztítja magát és a környezetét a fővárosban. Fel sem merül, hogy az államnak lenne felelőssége abban, hogy nyújtson valamiféle alternatívát: hogy a bilincsen meg sokkolón kívül esetleg az ártalomcsökkentés és a felépülés lehetőségét is felkínálja. Fel sem merül, hogy ezek az emberek jelentős részben vagy intézetből jönnek, vagy mélyszegénységből, gettókból – és hogy évről-évre bőségesen ontja a magyar társadalom az utánpótlást.
Márpedig ha a független sajtó sem teszi fel ezeket a kérdéseket, akkor vajon ki fogja? Ha az újságírók sem szólaltatnak meg ilyen esetekben addiktológusokat, szociális munkásokat, pszichológusokat és – horribile dictu – érintetteket, akkor senki sem fog szembesülni azzal, hogy a kormányzat az elmúlt 14 évben gyakorlatilag leépítette, ellehetetlenítette az addiktológiai ellátórendszert Magyarországon.
Szóval lenne miről beszélni még.
Ezért is készítettük el az Elhagyatva című filmünket, hogy erre a problémára felhívjuk a figyelmet – amit most már több, mint 183 ezer ember látott online!
