A Drogriporter munkatársának beszámolója a hatodik DM konferenciáról
Hatodik alkalommal került megrendezésre a Drogmentes Magyarországért Országos Konferencia, amelyen most első ízben vettünk részt. Négy előadás hangzott el, melyekben sehogy sem sikerült megtalálni azt a közös pontot, ami alapján egyazon rendezvény programjába kerülhettek, de az utolsó, Narcononról szóló prezentáció mindent megmagyarázott.
A DM szervezői már az érkezésemkor biztosítottak a kitűntetett figyelmükről. A regisztrációs pultnál a bemutatkozásomat követően, meglepve láttam, hogy a jelentkezők adatait tartalmazó papíron – a többiekkel ellentétben – lilás hátteret kapott a nevem. A regisztrálást intéző hölgy rögtön hátraszólt a többieknek, hogy „az úr a TASZ-tól jött” és a következő pillanattól kezdve egy önkéntes lány kísérte minden léptemet. Közölte, hogy „illusztris vendég” vagyok, mert egy „nagyobb szervezettől” jöttem, ezért jobban odafigyelnek rám. Ez nem villanyozott fel különösebben. Sajátos helyzetemet Braun Mónika, a DM elnöke is megerősítette, mikor a megnyitó beszédében megemlítette – alighanem a TASZ-ra utalva –, hogy ezúttal „legalizáció-párti szervezettől” is érkeztek vendégek és személy szerint örül ennek, továbbá reményét fejezte ki, hogy találunk olyan közös pontot, melyben egyetérthetünk. Magam is reményekkel telten vártam az első előadást. A megjelentek többsége egyébként – felszínes felmérésem alapján – pedagógusként vagy valamelyik média képviseletében érkezett, de többen képviseltették magukat az egészségügyből, vagy éppen az ÁNTSZ-ből.
A szórólapon meghirdetett előadásokban némi változás állt be, egy sorrendi cserével ez lett a végleges program:
Az első előadást Dr. Bakanek György, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Orvosi Bizottságának tagja tartotta „Sport, dopping, drog” címmel. Rögtön tisztázta, hogy a sportolók körülbelül ugyanakkora arányban használnak drogokat, mint a hasonló korú populáció többi része, illetve hogy az élsportolók számára, segédanyagok nélkül képtelenség olyan teljesítményt produkálni, amelyet a mai sportversenyeken láthatunk, így nem gondolja, hogy a sport önmagában alternatívát nyújt a droghasználattal szemben. (Különös, hogy mégis a Drogmentes Maraton egyik védnökét tisztelhetjük benne…) Egyértelműnek tűnt, hogy a doktor úr nem hisz a „mondj nemet a drogokra” üzenettel és az eskütételekkel megvalósított drogmentes világ eljövetelében – sokkal inkább a kipróbálás okai foglalkoztatják. A gyökeret az életcél-hiányban határozta meg, amelynek az alapjait már a nevelés első éveiben megágyazzuk a gyerekeinkben. A jó szülő szerinte önbecsülést és önértékelést nyújt a gyermekének, célt mutat, segíti kibontakoztatni a képességeit és mindig érezteti a szeretetét. Bár előadásában igencsak eltávolodott a szakterületétől, nem tudtam nem egyetérteni a szavaival.
Dr. Molnár Tamás, a Budaörsi KEF vezetője a következő axiómával indította az előadását: „senki nem születik drogfogyasztónak, mi tesszük azzá őket”. Eszembe jutottak a heroinfüggőként világra jött csecsemők, akiket ugyan az anyjuk tett függővé, ám ugyanakkor függőként is születtek meg, de igyekeztem elhessegetni a gondolatot.
Előadása végén visszaemlékezett egy történetre a rádiós múltjából, amikor a Drogambulancia című adásában egy 15 éves lány esete megerősítette abban a hitében, hogy a kábítószer-fogyasztók és a szenvedélybetegek szeretetdeficites emberek. Ha jól értettem, ez az ítélete az alkalmi-rekreációs és a spirituális célzatú droghasználókra is kiterjed, tehát rokonszenvezik az ismert „drogba menekülés” elképzeléssel. A konferencia kezdett közelíteni az előzetes várakozásaimhoz.
Szünet következett, amelyben a szendvicsezés előtt a DrugFreeWorld elrettentő videóból nézhettünk meg párat, például ezt:
A következő blokk Szomor Katalin prezentációjával indult. A Drogriporter olvasói számára ő ismerős lehet, többek között elterelés pártolásáról és a metadon-ellenességéről. Előadása még részben sem fedte le az „Európai és magyar drogtendenciák napjainkban” címet, hiszen aktuális tendenciák helyett a drogpolitikai intézkedések történelméről beszélt az ópium háborúktól kezdve, az ENSZ egyezményeken át, az utóbbi évtizedek fejleményeiig. Nem meglepő módon a prohibíciós drogpolitika mellett tette le a voksát és a svéd modellt támogatta, mondván a liberalizáció és a legalizáció súlyos problémákat eredményez.
(Zárójelben megjegyezném, hogy az EMCDDA statisztikái szerint nincs összefüggés a drogfogyasztókra kiszabható szankciók és a kannabisz használat aránya között, ellenben a kannabisz kriminalizálása mellett jellemzően többen fogyasztanak keményebb drogokat).
Szomor említette azt is, hogy egyes kábítószer fogyasztást pártoló csoportok az amerikai prohibíciós politikát támadják (ő a prohibíciós politikát valamiért idézőjelbe tette). Valójában egyáltalán nem szükséges pártolni a drogfogyasztást ahhoz, hogy meglássuk a globális tiltással járó nem kívánatos következményeket (droghasználók megbélyegzése és bebörtönzése, a drogok feketepiacának megteremtése, HIV/AIDS terjedés fölötti kontroll elvesztése stb.), amelyek mind elkerülhetőek lennének a szigorúan szabályozott piac megteremtésével.
Minden vonatkozó statisztika ellenére Szomor Katalin úgy találja, hogy az ENSZ tevékenységének köszönhetően visszaszorult a szervezett bűnözés és sokat fejlődött a keresletcsökkentés. Ezt utoljára Bushtól hallottam, aki a leköszönő beszédében megengedhette magának ezt a kis füllentést. Szomor ugyanakkor éles kritikával illette azokat a „radikális civil csoportokat”, akik „túllépnek a realitásokon”, de nem ők, hanem az állam viseli majd helyettük a felelősséget. Bár nem fér hozzá kétség, hogy Szomor kikre utalt, a radikális csoportok helyére mindenki azt helyettesít be, akit jónak lát…
Dr. Nagy Gábor, az IRM bűnügyi szakértője a tavalyi heroin túladagolásos halálesetek hátteréről beszélt és nagyjából hasonló megállapításokat tett, mint amelyeket a Kék Ponttól tudhattunk meg a tavaly novemberben, az események kapcsán rendezett szemináriumunkon. Emellett grafikonokon szemléltette az utóbbi tíz évben lefoglalt heroin adagok hatóanyag koncentrációjának változatosságát. A különböző minőségű heroint produkáló piacra reagálva Dr. Nagy beszámolt egy számomra nagyon pozitívnak tűnő kezdeményezésről, mely szerint, ha kiugróan magas koncentrációjú heroinnal találkozik, köremailt küld a drogambulanciáknak és a kezelőhelyeknek, hogy időben figyelmeztetni tudják a pácienseiket. Ehhez kapcsolódóan benyújtott egy javaslatot is „Kritikus kábítószerek hatóanyagtartalmának monitorozása” néven, amely számítása szerint 5-6 millió Ft-os éves ráfordítással sok életet menthetne meg, bár állami finanszírozást erre egyelőre sajnos nem kapott.
A bűnügyi szakértő másik témája a „keceli diszkómérgezés” volt, ahol két fiatal szorult ápolásra túlzott GHB fogyasztás és egyéb szerek kombinációja következtében. A hallgatóság megtudhatta, hogy a GBL – amely a szervezetbe kerülve GHB-vá alakul – legális, ezért Dr. Nagy szerint kizárólag a megfelelő információk biztosításával lehet védekezni a nem kívánt következmények ellen.
Az előadás után próbáltam megfejteni, hogy a Drogmentesek vajon mi alapján tették a programjukba ezt a prezentációt, miért érdekelnék a pedagógusokat a heroinfogyasztás mögött zajló folyamatok és vajon hol érintkezik a drogmentes ideológiával az ártalomcsökkentés, ám a továbbiakból az derült ki, hogy az összes eddigi, sokszor talán esetlegesen kiválasztott előadás csak indokot nyújtott a főattrakció bemutatásához.
A következő 10-20 percben egy kampányfilmet tekinthettünk meg a Drogmentes Maraton eredményeiről, a különböző állomásairól – Paks hogy-hogy nem kimaradt –, az együtt futó, majd esküt tevő gyerekekről és a támogatókról.
A szó ezután is a Drogmenteseké maradt és Kovács Zoltán „A drogkezelés haladó technikái a XXI. században” címre keresztelt előadásában felvázolta a XX. század egyik legszakmaiatlanabbnak tartott kezelésének, a Narconon programnak a csodálatos eredményeit, amelynek elemeit itt már korábban kiveséztünk.
Az előadás a metadon-programoktól való elzárkózással indult, hiszen azok csak egy másik szerre szoktatnak rá, ezzel legalizálják a függőséget, de a páciens állapota nem javul (ellenvélemény itt).
Az egyházi programok már valamivel nagyobb hatásfokkal kecsegtetnek, azonban a legjobb természetesen a Narconon, ami 70%-os gyógyulást produkál és évek után sem szoknak vissza a páciensek (a kétkedőkről itt).
Kisvártatva előjöttek az ismert retorikai fordulatok, úgy mint a „drogfogyasztásba menekülve próbálja megoldani a problémáját”, a „hamis vidámság”, amelyek L. Ron Hubbard óta mit sem változtak és természetesen az összes drogfogyasztásra ráhúzhatóak.
A pszichés függőség az előadó szerint a következőképpen alakul ki: valaki kipróbál egy drogot, mert valami problémája van és szeretné jobban érezni magát. A "hamis vidámság" után azonban még rosszabbul lesz és az újabb használat sem repíti olyan magasságokba, mint a korábbi fogyasztás. Így vándorol egyre lejjebb, míg már csak azért fogyaszt, hogy ne legyen rosszul. Kapaszkodjunk meg: minden típusú drog, minden fogyasztási mintázata mögött ez a mechanizmus áll. A bulik alkalmával ecstasyt fogyasztók általában a hétvégi partik idejére lesznek olyan rosszul, hogy ellensúlyozniuk kell az állapotukat és az alkalmi füveseknek is úgy leromlik a hangulatuk a baráti összejövetelek során, hogy azt csak egy jointtal tudják orvosolni.
A következő pont – amire személy szerint a legkíváncsibb voltam – a leszoktatás kilenc lépése. Az első két lépésben – mindenféle gyógyszer használata nélkül – az illetőt alapos ásványi anyag- és vitaminkúrának vetik alá, amelyek nem csak pótolják az elvesztett tartalékokat, hanem az elvonási tüneteket is lényegében nullára csökkentik. Ennek a csodának a hátteréről azonban a belépődíjas konferencián nem, csak az ingyenes előadásokon lehet többet megtudni (és itt).
Elhangzott még egy pár jól ismert, évtizedekkel ezelőtt megcáfolt hubbard-i feltételezés, mint például, hogy a zsírszövetben lerakódott drogok a sóvárgás érzését váltják ki, ám ennek kifejtésére sem volt idő, de természetesen az ingyenes előadásokon, humoros előadásmódban erről is mindent megtudhatunk (aki ezen nem óhajt részt venni, annak be kell érnie ennek a kritikának az utolsó fejezetével).
A befejező előadásról távozva egyértelművé vált – bár fenntartom a tévedés lehetőségét – hogy miért kaphattak helyet a drogmentes ideológiával nehezen összeegyeztethető prezentációk. Meglátásom szerint az egész konferenciának az alapvető célja az volt, hogy néhány érdekes előadás után bereklámozzák a Maratont és a Narconont, hogy végül a kiosztott „értékelő lapokon” a pedagógusok hozzájáruljanak a szcientológus szemléletmód terjesztéséhez az iskoláikban (amelyekről nagy eséllyel nem is tudják, hogy azok), illetve hogy az egészségügyi dolgozók számára vonzóvá tegyék a Hubbard-féle kezeléseket. Nem mintha másra számítottam volna…
Kardos Tamás
Drogriporter
2009.02.20.
