Egy magyar újságíró az egyiptomi fű és hasis nyomában
Homokvihar van. Kocsiban ülünk és nagy sebességgel tépünk Kairó felé, az iszmáilia sivatagi úton. A látótávolság körülbelül két méter, az egész autót körbeveszi a homok, kis réseken befurakodik és dobol az ember bőrdzsekijén. „Rágyújthatunk já hág?” – kérdezi Mano, az asszisztensem az öreg beduin sofőrt, kezében két dzsointtal. Az öreg bólint, kiveszi az egyik cigit a kairói kezéből, a világ legtermészetesebb módján szívni kezdi, passzolja, majd belelép a gázba. Az első katonai ellenőrzőpontnál már bűzlik a kocsi a fűtől és rendesen be vagyunk lassulva, de a kutyát sem érdekli.
Bár Egyiptomban eléggé komoly drogtörvények vannak, például halálbüntetéssel is sújtható, ha valakit nagy mennyiségű kábítószerrel érnek tetten, ezt a gyakorlatban nem nagyon tartják be. Nem az a helyzet mint néhány ázsiai országban, ahol külföldiek várakoznak a halálsoron a büntetés-végrehajtásra, itt a legritkább esetben csapnak le a fogyasztókra, akkor is elsősorban politikai okok miatt.
Az ország, turisztikai látványosságai mellett arról is hírhedt, hogy a Közel-Kelet legnagyobb kábítószer elosztója. Korábbi cikkemben már beszámoltam a tramadol nevű mesterséges morfium világhódító útjáról a térségben, de nem említettem a legelterjedtebb kábítószert, a cannabist és származékait.
Kulturálisan beágyazott
Míg Európában meghatározó az alkohol kultúra, ez szinte teljes egészében hiányzik a Közel-Keletről. Ennek vallási okai vannak: Mohamed próféta (béke legyen vele) betiltotta az erjesztett gabona fogyasztását, de nem említette sem a dohányt sem a kendert, így a Közel-Kelet a THC származékok illetve az ópiátok felé orientálódott.
Az iszlám három kategóriát határoz meg arról, hogy mit lehet fogyasztani: a Haram (tiltott) csoportba tartozik többek között a disznóhús, az alkohol, a Makrúh (vitatott) csoportba például a dohány, a cannabis az ópium, és a Halal (engedett) csoportba minden egyéb. Bár a szalafi ideológiák erősödésével vérre menő viták kezdődtek a muszlim vallástudósok körében arról, hogy mit szólna a próféta a füvezéshez, ellentétben néhány szélsőséges iszlamista szervezettel (akik tiltanák a dohányzást is illetve konkrétan mindent, ami befolyásolja a tudatot vagy káros az egészségre), a többség a füvezést nem tekinti komoly kihágásnak. Sőt, egy arab fiatal nagyobb valószínűséggel szív előbb füvet, mint alkoholt fogyasztana. Ha fogyaszt majd egyáltalán alkoholt az életében.
A Közel-Keleten, így Egyiptomban is, a legelterjedtebb rekreációs drog a kannabisz. Bangót mindenki szív. Így nevezik a füvet.
Én 2009-ben találkoztam először a bangóval, amikor az izraeli öntött ólom hadműveletről tudósítottam a Magyar Narancsnak, a Gázai Övezetből. A palesztin rafahtól alig pár kilométerre fekvő Khán Júniszban fotóztuk a szétlőtt házakat és a szamártetemeket az úton, amikor egy palesztin parasztember, aki ivóvízért jött a kerületbe, két kanna megtöltése között rápöffentett egy méretes cigire és rendes ember lévén azonnal passzolta a khaúéga (külföldi) fiataloknak. Gondolom azt remélte, hogy ettől majd jobb kedvvel fogjuk végezni a munkát, mindenesetre, amikor rákérdeztem, honnan van a cucc, annyit mondott, hogy „megterem a kertemben és olcsóbb, mint a cigi.”
A válasza remekül illusztrálja a Sínai Félsziget kanabisz helyzetét. Az izraeli-egyiptomi határ melletti demilitarizált övezetben gyakorlatilag egész kanabisz mezők teremnek, a helyi beduin törzsek (tarabín, szaúárka, ármilát) pedig vidáman terítik vele a nagyvárosokat, Alexandriát, Iszmáiliát, Kairót és Port Szaidot vagy éppenséggel Izraelt. Tavaly novemberben volt szerencsém egy rövidebb időt eltölteni a határ menti beduinokkal, így viszonylag pontosan tudom, mennyibe kerül a bangó El-Árisban és a környékén. Beduin sofőröm közölte velem, hogy egy zacskó bangó (ez körülbelül egy kilónak felel meg) kétszáz-kétszázötven egyiptomi fontba kerül(8-10 ezer forint), egy dzsoint pedig 5 font (200 forint). A fű egyébként a nagyvárosokban sem sokkal drágább.
Mielőtt azonban bárki azt gondolná, hogy itt lenne az ideje, hogy a kiváló egyiptomi füvet exportáljuk a magyar piacokra, nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogy nincs olyan díler az országban, aki átvenné. A Sínai félszigetről érkező gandzsa ugyanis meg sem közelíti THC tartalomban az Európában árult füvet. Ellentétben a nálunk kapható cuccal ugyanis, a közel-keleti füvet nagyon ritkán keresztezték, nemesítették azért, hogy jobban üssön. Míg otthon 0,2-0,4 grammtól már komolyan beáll bárki (tolerancia szinttől függően), a hasonló hatás elérésének érdekében sokkal többet kell szívni az egyiptomiból, rosszabb esetben pedig egyszerűen csak a feje fájdul meg az embernek.
A bangót azonban a társadalom alsóbb osztályai nyomják az országban. A tehetősebbek sportja a hasis.
A marokkói kapcsolat
Egyiptomban hasist elvétve készítenek a fűből. Marokkóból, líbiai, szudáni útvonalon keresztül érkezik meg és utazik tovább a Közel-Kelet többi országa, illetve Európa felé. Zsíros, sötét tömbökben fut be a nagyvárosokba, rajta a marokkói termelő pecsétjével.
Bár Egyiptomban metrikus rendszert használnak, érdekes módon a hasist nem mérik grammban a dílerek. „Egy ujj” -mondják a mértékegységet, ez a tömbből levágott egy mutatóujjnyi darabot jelöl. Bár a magam részéről sosem vettem a fáradtságot, hogy lemérjem pontosan mekkora is ez a mennyiség, de szemmértékre 4-5 gramm lehet. Az ára 50 és 100 egyiptomi font között (2000-4000 forint) mozog, minél sötétebb színű az árú, annál jobb a minősége.
Míg a bangót általában a Sínai félsziget beduinjai, illetve a nagyvárosok szegényei szívják, akik nem tudják megengedni maguknak a viszonylag drága hasist, addig a hasis az egyiptomi középosztály egyik legkedveltebb szociális kábítószere, melynek használata gyakorlatilag az európai alkoholfogyasztásnak feleltethető meg. (Félreértés ne essék, Egyiptomban is lehet kapni alkoholt, de azt a kanabisszal ellentétben a társadalomnak csak egy minimális része fogyasztja. Akkor sem a nagy nyilvánosság előtt, mert az alkoholfogyasztást erősen stigmatizálja a társadalom.)
Az évek során, melyet a Közel-Keleten töltöttem, számtalanszor futottam bele a hasisfogyasztás különböző módjaiba, különböző társaságokban. A legemlékezetesebb eset azonban egy esküvőn történt Alexandriában, 2007-ben.
Sidi Gaber-ben, ahol éppen laktam, a helyiek színes vásznakkal lezárták az utca egyik részét. Nem volt ebben semmi meglepő, Egyiptomban gyakoriak az utcára szervezett esküvők. A násznép közösségi drogfogyasztása nyűgözött le, ahogyan a hasist fogyasztották.
Hagyományosan a hasis füstjét nem cigarettában, dohánnyal keverve szívják el (bár ez válik lassan általánossá, elsősorban a fiatalok körében), hanem megisszák. Hogy hogyan? A módszer roppant egyszerű: a hasis tömbből egy vékony, gyufaszál méretű darabot vágnak le, melyet merőlegesen egy cigarettába állítanak. A cigarettát egy pohárba teszik, a kilógó hasist meggyújtják és a poharat lefedik. Mivel a hasis füstje nehezebb, mint a levegő, szépen összegyűlik a pohár alján, mikor pedig a pohár megtelik sűrű fehér füsttel, egyszerűen leemelik a szájára tett fedőt (pl. egy papírlapot) és kiszívják a füstöt. Hatvan-hetven év körüli idős bácsikat láttam így kábítószert fogyasztani.
Az egyiptomi Egészségügyi Minisztérium felmérése szerint a lakosság körülbelül 25-30 százaléka fogyaszt rendszeresen kábítószert, ez a statisztika tartalmazza az alkohol- és hasis fogyasztást is, de a kemény drog fogyasztókat külön mérik.
JÁSZBERÉNYI SÁNDOR, Kairó
(A cikk nem a TASZ, hanem az újságíró véleményét tükrözi!)
