Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
„Gyanúsított lett a drogos magyar énekesnő” – tudósít a Blikk. Ennél rosszabb fordulatot nehezen vehetne egy egyébként is gyakran rosszul végződő drogtúladagolásos eset.
Először is, hogyan, miért és ki értesítette a rendőrséget? Jogvédőként hosszú évek óta küzdünk azért, hogy ez a rendkívül káros automatizmus végre megszűnjön Magyarországon. Úgy tűnik hiába. Hiába értük el még 2005-ben, amikor a TASZ-nál dolgoztam, hogy az Országos Mentőszolgálat utasítsa a dolgozóit: ne értesítsék a drogtúladagolásos bejelentések esetén a rendőrséget.
Hiszen ez a gyakorlat egyrészt jogellenes, mivel sérti az orvosi titoktartásra és a betegek személyes adatainak védelmére vonatkozó jogszabályokat, másrészt pedig rendkívül káros közegészségügyi következményekkel jár, mivel a drogfogyasztók saját vagy társaik rosszulléte esetén az ilyen esetek hatására a rendőrségtől való félelem miatt nem fogják értesíteni a mentőszolgálatot. Egyes esetekben pedig a gyors orvosi segítség elmaradása akár a droghasználó életébe is kerülhet.
Sajnos úgy tűnik, hogy még mindig szinte rutineljárásnak tűnik, hogy kihívják a mentők a rendőrséget. Ami itt különösen rossz, hogy további négy embert is kihallgatott a rendőrség ennek az esetnek a kapcsán. A tudományos kutatásokból is tudjuk, hogy a legtöbb fiatal nem közvetlenül professzionális dílerektől vásárol illegális szereket, hanem barátoktól, ismerősöktől szerzi be.
Amikor a rendőrség elkezdi „felgöngyölíteni” az egyébként ugyanolyan droghasználókból álló „bűnszervezetet” (értsd: baráti társaságot, akik együtt szoktak valamilyen drogot fogyasztani), akkor ezzel azt az üzenetet küldi, hogy a legközelebb még véletlenül se hívják ki a mentőket a rosszul lévő társukhoz, mert a végén még börtönbe kerülhetnek.
Ezt tovább súlyosbítják a sajtó megbélyegző tudósításai: az énekesnő „drogosnak” van bélyegezve. Gondoljunk bele, hogy ha igazak a sajtóértesülések, hogy egy egyébként is súlyos lelki gondokkal küzdő emberről van szó, akkor milyen hatással van az életére, hogy még jól bele is rúgnak. A szerhasználattal kapcsolatos problémák nagyon gyakran feldolgozatlan gyermekkori traumákra, kezeletlen pszichiátriai zavarokra vezethetők vissza. A kriminalizálás és stigmatizálás csak tovább taszít az egyébként támogatásra szoruló emberen.
Ráadásul besúgásra biztatják az olvasókat: „a gyanúsított javít a saját helyzetén, ha együttműködő, terhelő vallomást tesz a beszerzőjére”. Közben egy picit sem gondolnak bele, hogy ez az egész nem azt fogja eredményezni, hogy kevesebb ember fog szert használni – csupán azt, hogy még rejtőzködőbbé válnak a fogyasztók. És a rejtőzködés életekbe kerül.
Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban egyre több államban vezetik be az ún. Irgalmas Szamaritánus törvényeket, amelyek egyenesen megtiltják a rendőrségnek, hogy a drogrosszulétek, drogtúladagolások esetében büntetőeljárást indítsanak. Ezzel próbálják megelőzni azt, hogy esetleg elmulasszák kihívni a mentőket a túladagolásos esetekhez.
Az elmúlt évtizedek tapasztalataiból tudjuk, hogy még a leghatékonyabb, legnagyobb kereskedők elleni bűnüldözői operációkkal sem sikerült többet elérni, mint tiszavirág-életű, pár hetes vagy hónapos kiesést egy drog piacán. A kereslet mindig megtalálja a kínálatot. És az emberi élet jóval többet ér, mint egy kábítószeres büntetőeljárás, aminek sincsen semmiféle igazolható haszna a társadalom számára.
