A gyerekeknek többet árt a szülőktől való elszakítás, mint a palánták közti nevelkedés
A Journal of Pediatrics szakfolyóirat júliusi számában publikált vizsgálat eredményei megkérdőjelezik a kanadai igazságszolgáltatás azon gyakorlatát, mely értelmében a kábítószert előállító szülőktől automatikusan el kell választani a gyermekeiket.
A Beteg Gyerekek Torontói Kórházának kutatói 2006 és 2010 között 75, átlagosan 6,5 éves gyerek egészségének és életkörülményeinek vizsgálatából arra az eredményre jutottak, hogy a marihuánát termesztő szülők gyermekei egészségesek, jól tápláltak, drogmentesek és megfelelően teljesítenek az iskolában, míg az automatikus különválasztás gyakorlatának következményeként súlyos traumákat szenvedhetnek el. A kutatást vezető Gideon Koren megjegyezte, hogy ezek a gyerekek gyakran élvezhetik a magas szülői bevétellel járó előnyöket, még ha ez a pénz illegális forrásból is származik. Ezzel szemben az elszakítás a szülőktől és a jól megszokott környezet helyett kínált nevelőotthon rendszerint félelmet, szorongást, zavartságot és szomorúságot vált ki a gyermekekben.
Ez utóbbi megjegyzéshez Patrick Lake, York Régió Gyámhivatalának vezérigazgatója hozzáfűzte, hogy 2006 óta a gyermekjóléti szakemberek sok tapasztalatot szereztek abban, hogyan kezeljék a marihuána termesztő szülők eseteit és mindig keresik annak lehetőségét, hogy a gyermek kapcsolatban maradhasson a szülőkkel és a rokonokkal. Koren reményét fejezte ki, hogy a kutatási eredmények fényében a hatóság hozzáállása is változni fog és felhagynak szülőtől való automatikus elszakítás gyakorlatával.
A kutatásnak csak a 80%-a terjedt ki a kannabiszt termesztő esetekre, a maradék húsz százalékban a szülők metamfetamint, vagy egyéb kábítószereket állítottak elő, ahol a gyermekek nem csupán a növényeknek, hanem baleset- és robbanásveszélyes vegyszereknek is ki voltak téve. A vizsgált gyermekek harmadában a hajból kimutatható volt a kábítószer jelenléte, amivel kapcsolatban a kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti, hogy ezek a szerek bármilyen hatással lettek volna rájuk. Csak néhány esetben sikerült rendellenességet találni a fejlődésben, arányát tekintve ritkábban, mint az átlagpopulációban.
Kardos Tamás
Drogriporter
2011.08.03.