• Skip to main content
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Kezdőlap
  • Magunkról
  • Blog
  • Café
  • Filmek
  • Cikkek
  • Segítő helyek
  • HU
    • EN
    • RU

Fűvásárlás Amsterdamban és San Franciscóban

március 22, 2009 | Szerző: Péter Sárosi

Tweet

Kutatók összehasonlították a holland és az amerikai fűszívók vásárlási szokásait

Craig Reinarmen kaliforniai szociológia professzor az International Journal of Drug Policy c. szaklapban vetette össze San Francisco és Amsterdam fűhasználati mintáit. A két város, bár több ezer kilométer távolságra van egymástól, igen hasonló geopolitikai, demográfiai és kulturális adottságokkal rendelkezik, ugyanakkor igen eltérő kannabisz-politikát alkalmaz. Míg Amsterdamban a kannabisz kvázi-legálisan megvásárolható a coffee shopokban, addig San Franciscóban csupán törvénytelen úton, dílerektől szerezhető be. A kutató arra volt kíváncsi, hogy vajon ezek a különbségek hogyan nyilvánulnak meg az emberek fogyasztási szokásaiban.

Először is, feltételezhetjük, hogy a fűkereskedelem szigorú tiltása az USA-ban oda vezetett, hogy jóval nehezebb beszerezni a kannabiszt, mint Amsterdamban, ahol az ember besétál egy coffee shopba, kiválasztja és megveszi a neki legszimpatikusabb fűfajtát oszt jónapot. Valóban, a kérdőíves felmérés adatai szerint a san fransiscóiak nehezebben szerzik be a füvet – azonban ez a nehézség csupán abban nyilvánul meg, hogy nekik átlagosan fél napig tart ugyanaz, ami a hollandok 94%-ának alig pár percet vesz igénybe. Magyarul a tilalom valójában nem szünteti meg a hozzáférhetőséget, csupán azt eredményezi, hogy az emberek több időt töltenek fűbeszerzéssel, mint Hollandiában (ez szerintem inkább negatív következménynek minősíthető).

Míg Amsterdamban a megkérdezettek 34,5%-a próbált már ki életében füvet, addig San Franciscóban 62,2%-a: magyarul a tilalom ellenére többen szívnak Kaliforniában, mint Hollandiában! Az egyéb drogok – kokain, heroin, amfetamin, metamfetamin, Ecstasy – fogyasztási mutatói jóval alacsonyabbak Amsterdamban, mint San Fransiscóban.

Persze Hollandiában is van olyan, aki közvetlenül termesztőktől (4%) vagy barátoktól (26%) szerzi be a füvet, esetleg maga termeszti (2%) – ne felejtsük el, hogy a kannabisz termesztése Hollandiában sincs még legálisan szabályozva: maguk a coffee shopok is illegális ültetvényektől vásárolnak és a hátsó ajtón viszik be az árut. A fűszívók nagy többsége (66%) azonban a coffee shopokban jut hozzá a droghoz. San Franciscóban ezzel szemben 90% ismerős viszonteladókon keresztül szerzi be a füvet, kisebbségük utcai dílerekről (4%) vagy termesztőktől (2%) veszi, esetleg maga termeszti (1%).

Egy másik jelentős különbség a holland és amerikai fűszívók között abban rejlik, hogy míg a coffee shopokban kizárólag füvet árulnak, a füvet áruló amerikai dílerek többsége más drogokat is felkínál a vásárlóknak. A san franciscoi válaszadók 51%-a számolt be arról, hogy a kannabiszon kívül más drogot is felkínálnak neki – a holland válaszadóknak csupán 15%-a. Ez az igen jelentős különbség mutatja, hogy a holland drogpolitika egyik fő célkitűzése  – a kannabisz és az egyéb drogok piacának szétválasztása – sikeres volt. Annak esélye, hogy a dílerek a füvet kapudrogként árulják – magyarul a kannabisz-árusítása közben egyéb drogokat is rásózzanak a vásárlóra – jóval kisebb Hollandiában, mint az USA-ban.

Harmadszor, a kutatók megvizsgálták a fogyasztói árak és a fogyasztási szokások kölcsönhatásait a két városban. A tilalom elvileg úgy működik, hogy kockázatossá teszi a fűvel való kereskedelmet, így növeli a fű árát, ezáltal csökkenti a hozzáférhetőséget. Elvileg. A gyakorlatban azonban a san fransiscóiakat vajmi kevéssé befolyásolja a fű ára a fogyasztásban: 70%-uk soha nem találta túl drágának a kannabiszt. 87% akkor sem fogyasztana többet, ha a fű sokkal olcsóbb lenne, 61% pedig akkor sem szívna kevesebbet, ha a kannabisz ára jelentősen nőne. Ezek az arányok nagyjából hasonlóan Amsterdamban is (95% és 63%).

Jelentős különbségek mutatkoznak a holland és amerikai fűfogyasztók preferenciáiban akkor, ha eltérő potenciájú fűfajtákról van szó. Az amsterdamiak 65%-a a gyengébb vagy mérsékelt erősségű fűfajtákat részesíti előnyben – csupán 35%-uk kedveli az erős és nagyon erős fajtákat. San Franciscóban ellenben csak 43% ragaszkodik a kevésbé erős fajtákhoz, míg 57% kimondottan az erős vagy nagyon erős fajtákat favorizálja. Aki ismeri az alkoholtilalom történetét, azt nem lepi meg ez az összefüggés: amikor 1919-ben az alkoholt betiltották az USA-ban, az alacsony szesztartalmú italok (sör, bor) fogyasztása rohamosan visszaszorult a töményitalok fogyasztásához képest. Ugyanez játszódik ma le a kannabisz-piac esetében: a termesztők minél kisebb helyen minél több és minél potensebb kannabiszt akarnak előállítani. Így azok, akik a “növekvő potenciával” és a “szuperskunk” fajtákkal riogatják a közvéleményt a szabályozás szigorítását követelve, valójában inkább csak hozzájárulnak ahhoz, hogy a kannabisz potenciája tovább növekedjen.

Fontos tanulsággal szolgál az is, hogy a fűszívók többsége igenis törődik a potencia változásaival – magyarul kevesebbet fogyaszt az erősebb fűből. Nem igaz tehát az, hogy a különösen erős skunk fajták szívása szükségszerűen veszélyesebb lenne. Az amsterdami fogyasztók 70%-a, a san franciscoi fogyasztók 71%-a számolt be arról, hogy kevesebbet fogyaszt az erősebb fűből. A válaszokból az is kiderült, hogy a legtöbb fogyasztó egy bizonyos intenzitású betépettség-élményt keres, és próbálja elkerülni azt, hogy ennél jobban beszívjon. A különbség a két város között az, hogy Amsterdamban az emberek kedvükre válogathatnak az eltérő potenciájú fajták között a coffee shopokban, addig San Franciscóban többnyire azt kapják a dílertől, ami van – ez többnyire ugyanaz a fajta.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy a büntetőjogi fenyegetés az USA-ban valóságos hatással jár: míg az amsterdami fűszívók 95%-a soha nem tartott attól, hogy előállítják a rendőrök, addig a san franciscói fogyasztók 73%-a számára ez egy reális veszély. A félelem nem azzal a hatással jár, hogy visszatartaná őket a fűszívástól – ugyanakkor 83% óvatosan választja ki a fogyasztás helyszínét, magyarul rejtőzködővé váltak.

Sárosi Péter

Kategória: Hírek Témák: Európai Drogpolitikai Kezdeményezés (EDPI), Marihuána, USA

Ezt a cikket ingyen olvashatod, de a megírásuk és a filmjeink elkészítése nincsen ingyen. A Drogriporter egy non-profit szervezet, amelynek szüksége van a támogatásodra!

Segítsd munkánkat egyszeri adománnyal, vagy LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG havi rendszeres támogatással!

Elsődleges oldalsáv

SEGÍTSD MUNKÁNKAT EGYSZERI ADOMÁNNYAL, VAGY LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG HAVI RENDSZERES TÁMOGATÁSSAL!
Iratkozz fel hírlevelünkre!
  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Facebook
  • Twitter
  • YouTube

Search

Itt böngészhetsz több száz drogpolitikai filmünk között!

Az animációs dokumentumfilm Kosztya Proletárszkij és édesanyja, Irina Proletárszkij 2008-as interjúinak felhasználásával készült. Rajzolta Rontó Lili. Rendezte és vágta Takács István Gábor. Narrálta Ánya Szarang.

Témáink

A drogháború költségei (Count the Costs kampány) Afrika Depresszánsok Diszkórazzia dosszié dizájner drogok Dohány Drogprevenció Drogszabályozás Emberi jogok ENSZ drogpolitika Eurodrog Európai Drogpolitikai Kezdeményezés (EDPI) Filmek Hatályos jogszabályok Heroin dosszié Kanada Kannabisz-Szkizofrénia dosszié Latin-Amerika Legalizáció Linkek Magyar drogpolitika Marihuána Médiamonitor Nemzetközi szervezetek No Brog Rovat Online tanulmányok Opiátok Oroszország drogpolitikája Pszichedelikus drogok Pszichedelikus gyógyászat PSZK dosszié Schedel Andor gyűjtemény Stimulánsok Szcientológia dosszié TASZ kiadványok Tűcsere dosszié USA Ártalomcsökkentés Ázsia

Footer

Jogriporter Alapítvány 2017
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Postafiók: 1428 Budapest, pf. 420
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

Search

További oldalaink:

Drogriporter Blog

Jogriporter Alapítvány 

Room for Change Campaign

Dare to Act Campaign

Drogriporter