Az amerikai drogháború újabb áldozata egy 18 éves massachusetts-i fiú, aki két évig ülhet a rácsok mögött, amiért egy beépített ügynöknek egy teáskanálnyi füvet adott el 20 dollárért.
Az amerikai drogháború újabb áldozata egy 18 éves massachusetts-i fiú, aki két évig ülhet a rácsok mögött, amiért egy beépített ügynöknek egy teáskanálnyi füvet adott el 20 dollárért.
Felix Aguirre, a rendőrség kábítószer-ellenes ügyosztályának munkatársa 2004 június 20-án azt a feladatot kapta, hogy épüljön be a helyi középiskolások közé, és fülelje le azokat, akik drogot árulnak. A helyi boltosoktól ugyanis a rendőrség azt a fülest kapta, hogy az utcákon és parkokban lógó tinédzserek között drogkereskedelem folyik. Aguirre odasétált a parkban őgyelgő kamaszokhoz, és megkérdezte, van-e náluk fű. Az egyik fiú, Mitchell Lawrence elővett egy kis darab marihuánát. Természetesen fogalma sem volt arról, hogy a park ezer láb közelségben van egy iskolától, és így a törvény értelmében védett helynek számít, ahol a drogterjesztést különösen szigorúan büntetik. A rendőr 20 dollárt ajánlott Mitchellnek a fűért. Bár a fiú először hezitált, a rendőr erősködött. Mivel Mitchell korábban már látta Aguirrét más környékbeli srácokkal, nem gyanakodott különösebben, és félrehívta egy mellékutcába, hogy ott közösen elszívják a füvet a pipájából. Közben elvette a rendőr által lóbált húszdollárost. Ez volt az első alkalom, hogy pénzt fogadott el a fűért.
|
TULIA, TEXAS Az egyébként viszonylag ismeretlen, poros texasi kisváros, Tulia neve ma a „drogellenes háború” túlkapásainak jelképévé vált az USA-ban. 1999-ben egy beépített rendőrügynök, Tom Colemen azt állította, hogy 46 különböző személytől vásárolt drogot a városban – az ezt követő razziában a rendőrség előállította a városka felnőtt fekete lakosságának 13 százalékát. Az afro-amerikai vádlottakat a bíróság kizárólag Coleman vallomása alapján ítélte el. A vádlottak gyakorlatilag egyike sem volt professzionális drogkereskedő, a vád szerint egyet kivéve minden vádlott csekély, 1 és 4 gramm közötti mennyiségű kokaint adott át az ügynöknek. 23 vádlottnál azonban súlyosbító körülményt jelentett, hogy a vallomás szerint a drogot védett övezetben, tehát iskolától 1000 lábnál nem messzebb adták át. A mindössze 1 négyzetmérföldes városka nagy része ugyanis a drogmentes övezetbe esett! A texasi törvények szerint ezért a bíróság öt évtől 99 évig (!) terjedő szabadságvesztést szabhatott ki a vádlottakra. Jason Williams 19 éves fiatal ember például 3,5 gramm kokainért kapott 45 évet, Cash Love 361 évet, Kareem White 60 évet! A gyakorlatilag életfogytig tartó büntetések kiszabása óriási felháborodást váltott ki. A jogvédő szervezetek ügyvédei a fellebviteli bíróság előtt 2003-ban bebizonyították, hogy Coleman vádjai ellentmondásosak és megalapozatlanok. A texasi kormányzó, Rick Perry 2003 augusztusában amnesztiában részesítette a 35 tuliait, akiket hamis vádak alapján ítéltek el. Link: Az Open Society Institute jelentése a tuliai incidensről |
Aguirre nem csapott le azonnal. A következő hónapban újra próbált füvet kérni Mitchelltől, aki ezúttal elutasította. Hetekkel később civil ruhás rendőrök rohanták le az otthonát és előállították. Március 22-én a bíróság két év letöltendő szabadságvesztésre ítélte, amiért egy ún. „drogmentes iskola övezetben” kábítószerrel való visszaélést követett el. Ez az eset egyáltalán nem egyedülálló az Egyesült Államokban. Az ítélet éppen egy nappal korábban született meg, mint a Justice Policy Institute (JPI) által a „drogmentes iskola övezetekről” készített hatásvizsgálat, amely kimutatta, hogy ezek az övezetek nem védik meg a fiatalokat a drogoktól, ellenben rendkívül kegyetlen és igazságtalan büntetések kiszabásához vezetnek. A kutatók szerint a vizsgált övezetekben indított eljárások mindössze kevesebb mind 1 százaléka indult fiatalkorúnak történő átadás miatt. Ellenben egyértelműen kiviláglott a jogalkalmazás rasszista jellege: míg a feketék és latinok a massachusets-i lakosságnak mindössze 20 százalékát teszik ki, az övezetekben való felderített esetek 80 százaléka indult ellenük. A jelentés szerint a sűrűn lakott nagyvárosi környezetben a „védett övezetek” felállítása már csak azért is értelmetlen, mivel az 1000 láb távolságban fekvő sikátorban lévő embereknek valószínűleg fogalmuk sem lehet arról, hogy éppen védett övezetben tartózkodnak.
Sárosi Péter
