A Cannabis Kultusz válaszcikke a média vadkenderezésére, avagy léteznek-e jó és rossz kannabinoidok?
Tegnap több portálon olvashattuk a hírt, hogy izraeli kutatók olyan kannabisz fajtát nemesítettek, amelynek csekély a THC, de magas a CBD tartalma, így a betegek betépés nélkül élvezhetik a CBD jótékony – például fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő – hatásait. A websiteok egy része persze ezt a kifejezetten céltudatosan nemesített fajtát is vadkendernek minősítette, ahogyan tették azt annyiszor korábban is. Ezúttal azonban nem kellett olvasói Médiamonitor levelekkel bombáznom az érintett portálokat, mert megtette ezt helyettem a Cannabis Kultusz főszerkesztője, aki hozzánk is eljuttatta az Index és a HVG cikkeire írt reakcióját. Az alábbiakban az ő válaszcikke olvasható:
Nálunk csak vadkender létezik
Számos alkalommal tapasztaltam, hogy cikkeikben a Cannabis Sativát (jelentése egyéb iránt hasznos kender) egész egyszerűen vadkendernek nevezik, akaratlanul is utalva a kifejezéssel egy vadon növő, haszontalan, értéktelen növényre. Ez pedig amellett, hogy helytelen, még inkább zavaró akkor, ha a cikk maga is egy növénynemesítési folyamat eredményeként előállított, előre meghatározott kannabinoid profillal rendelkező – ennek segítségével pedig egy-egy adott betegségtípus kezelésére alkalmas – vadonatúj, tehát korábban nem is létező fajtáról ad hírt.
A rövid híradás, ha már itt tartunk, tartalmaz egy-két egyéb tévedést is. A kannabisz esetében valóban a THC kannabinoid okozza az egyik legjellemzőbb hatás az ún. agyi high-t, a benne található többi kannabinoid nem pszichoaktív. Ettől függetlenül testi hatásai azoknak is érzékelhetőek ez az ún. testi-high. A gyógyászati páciensek fogyasztási motivációja valóban nem egy módosult pszichikai állapot elérése, hanem a betegségükkel járó tünetek – például görcsök – enyhítése. Ám vannak kifejezetten olyan betegségek is, melyekre épp a THC kannabinoid van jó hatással. Ilyenek például a kóros soványság (anorexia) vagy a rákos betegek kemoterápiás kezelése során fellépő táplálkozási zavarok, étvágytalanság és hányinger, vagy a poszttraumás stressz szindróma. Nem is beszélve arról a tényről, hogy a THC kannabinoid pszichoaktív hatásával szemben a rendszeres fogyasztás során a szervezetben tolerancia alakul ki, ami azt jelenti, hogy a pszichoaktív hatás néhány hét, esetleg hónap elteltével már nem számottevő, de mindenképp tolerálható. Erről bővebben az egyik legismertebb kannabisz kivonat feltalálója és gyártója a kanadai Rick Simpson – aki maga is páciens – ad felvilágosítást a Phoenix Tears oldalon, illetve a szintén kanadai gyógyászati marihuána magazin a Treating Yourself alapító főszerkesztője Marco Renda – szintén a kanadai gyógyászati marihuána program páciense – lehet megfelelő forrás.
A cikk tévesen azt a benyomást kelti, hogy a THC a rossz kannabinoid, az csak a drogosoknak kell, a többi pedig jó kannabinoid, ami betegségeket gyógyít. Ez elég leegyszerűsítő bemutatása a tárgynak, ráadásul bár az egyik oldalon – hogy a marihuánára az emberek gondoljanak gyógyszerként is – igyekszik csökkenteni az előítéleteket, a másik oldalon – a THC csak a drogosoknak kell – épp hogy erősíti azokat a szerhasználók társadalmi csoportjával szemben. Ez semmiképp sem kívánatos, hiszen épp ez az oka, hogy Magyarországon nem mernek, akarnak fellépni a számukra leghatékonyabb kezeléshez való jogukért sem a rákos betegek, sem a Tourette-szindrómások, sem a szklerózis multiplextől és Alzheimer kórtól szenvedők, se a Crohn-betegek, sem a glaukómában, vagy más betegségekben szenvedők.
A rekreációs fogyasztók egyébként nem kifejezetten és feltétlenül a magas THC tartalmú, így igen intenzív agyi high-t nyújtó fajtákat preferálják. Sokan épp hogy az alacsonyabb THC tartalmú fajtákat keresik, melyre kiváló példa Spanyolország, ahol a kannabisz szabadon hozzáférhető a felnőttek számára, annak átlagos THC tartalma pedig az elmúlt tíz év során 7% körül stabilizálódott. Ez arra enged következtetni, hogy a magas THC tartalmú, erősen pszichoaktív fajták iránti igényt épphogy a kendert démonizáló és tiltó drogpolitikák teremtik meg. Ha azonban a kender gyógyszerként, vagy akár rekreációs szerként szabadon hozzáférhető, a pszichoaktív hatóanyag tartalom iránti természetes igény alacsonyabb szintén állapodik meg.
Bizonyos hogy nem a fenti kutatás a 21. század legnagyobb tudományos eredménye és hogy médiumuk sem tör a tudományos ismeretterjesztő kiadványok babérjaira, de azt a tartalmi tévedését tekintve, hogy következetesen vadkendernek nevezik, ami nem az, már-már arra enged következtetni, hogy valamilyen koncepció mentén teszik ezt.
Ha nem szándékos, akkor az olvasószerkesztőnek kéne egyszer elmagyarázni a különbséget, és biztos, hogy meg fogja érteni. Ebben és egyéb a témát érintő kérdésben is szívesen állunk rendelkezésükre, hisz nem elvárható hogy minden területen mellyel egy-egy híradás szintjén foglalkoznak akár minimális előképzettséggel is rendelkezzenek.
Lukács Gábor főszerkesztő (CK Magazin)
A szóban forgó cikkeket leellenőrizve örömmel tapasztaltam, hogy az Index már nem nevezte vadkendernek a kannabisz növényt és már csak a találati listájukon olvasható a korábbi lead, miszerint: „Az új típusú vadkender csak orvosi célokra, fájdalomcsillapítóként használható”. Talán már maguktól is észreveszik a hibát.
Kardos Tamás
Drogriporter
2012.06.01
