"Az egyértelműnek tűnik, hogy megbukott a drogliberalizáló – szókimondóbb vélemények szerint a drogbárók érdekeit kiszolgáló – kormánypolitika" – írja a szerző, mi pedig helyesbítünk
Ifj. Fekete azt írja „nem volt sem szennyezett a használt drog, túladagolás sem történt – egyszerűen csak megadta magát az emberi szervezet a méreg előtt”.
Tegyük gyorsan hozzá, hogy a leromlott egészségi állapoton felül – az ORFK jelentése értelmében – elsősorban a polidrog használat tehető felelőssé – azaz a heroin melletti alkohol és gyógyszerhasználat. Ám a meredek következtetés csak most következik, mely szerint ezek az esetek rávilágítottak arra, hogy a heroinfenntartó programok azért jelentenek tévutat, mert az orvosok csupán a heroin tisztaságát és dózisát ellenőrizhetik, „de a felhasználók szervezeteinek a várható reakcióját ők sem találhatnák ki előre”. Tehát egy orvos – esetleg szakmájából kifolyólag – alkalmatlan lenne az egészségügyi állapot előzetes felmérésére? Az emberi szervezet „várható reakciója” alatt a szerző gyaníthatóan arra gondol, hogy a különböző személyek eltérő dózis lehet halálos. Ez részben így is van, de nem árt tudni, hogy a nyugati mintákat figyelembe véve, heroinfenntartó programokba a már több sikertelen metadonterápián átesett függők kerülhetnek, akiknek egészségügyi állapota – a hosszas kezeléseknek köszönhetően – vélhetőleg nem ismeretlen az orvosok számára. Nem olyan komolytalan módon kell elképzelni ezt a kezelést, hogy az orvos ugyanazt a dózist adja minden betegnek és egy esetleges túladagolás esetén széttárja a kezét egy „Ja, azt hittem többet bír!” felkiáltással. Még ha túladagolás is történne – bár Svájcban a 90-es évek óta tartó fenntartó programokban erre még nem volt példa (!) –, az orvos megfelelő eszköztárral rendelkezik, hogy újraélessze az illetőt, tehát a cikkíró aggodalma indokolatlan.
Az iromány egy újabb meglepő felelősségre vonása a következő: „Az egyértelműnek tűnik, hogy megbukott a drogliberalizáló – szókimondóbb vélemények szerint a drogbárók érdekeit kiszolgáló – kormánypolitika”.
Bár nem először találkozunk vele, még mindig érthetetlen, hogyan képesek sokan Európa egyik legszigorúbb drogpolitikáját liberálisnak nevezni, ami viszont még furcsább, milyen módon lehet a drogliberalizációt összekapcsolni a drogbárók érdekeivel?
A feketepiaci kereskedelem részvevőinek közös érdeke a kábítószerek illegális státuszának fennmaradása, legális forgalmazás esetén ugyanis kicsúszna a kezükből e szerek piaca. Így a heroinfenntartó kezelések bevezetése – liberális helyett inkább pragmatikus megfontolásból – éppen hogy a drogbárók érdekei ellen hatna, hiszen a legkrónikusabb heroin használók csoportját emelné ki a vásárlói körükből. Érthetetlen az a gondolatmenet, mely szerint a drogpolitika további szigorításai ellehetetlenítenék a drogbárók érdekeit.
„Nos, a drogfogyasztás állami támogatása révén több lett a fogyasztó, és – ahogyan tapasztaljuk több lett a haláleset is” – riogatja olvasóit a szerző.
Vajon a büntetőjogi szankciókkal való fenyegetés jelentené a drogfogyasztás állami támogatását? A cikkíró állításával szemben az igazság az, hogy az utóbbi tíz évben a hazai drogfogyasztás stagnál és a kábítószer használattal összefüggésbe hozható halálesetek száma a régióban alacsonynak mondható – ezek szinte kizárólag a heroinhoz kötődnek. Az augusztusi halálesetek sokkal inkább arra mutattak rá, hogy egy szűk csoport túlélési esélyeinek megteremtéséért indokolt lenne kísérleti szinten bevezetni a nyugaton több országban sikeresen működő heroinfenntartó kezeléseket és nem arra, hogy ezeket a fogyasztókat szakszerű kezelésbe kerülés helyett börtönnel kéne fenyegetni. A kezelésről érdemes tudni, hogy a társadalom számára képes előnyöket felmutatni: a heroin fogyasztók e kemény magjának az illegális piacról való kivonása töredékére csökkenti az általuk elkövetett bűncselekmények számát, a fertőző betegségek terjedését (nincsenek eldobott fertőző tűk), mindezen felül még költséghatékony is és a tapasztalatok szerint csökkenti az új kipróbálók számát.
És végül még egy különös megállapítás a szerző részéről:
A cikk írója valóban komolyan gondolja, hogy csupán a szigorításokat pártolók emlegetnek drogveszélyt, míg a többiek szerint a drogfogyasztás egy veszélytelen fogalaltosság? Ez esetben hogyan lehetséges, hogy drogügyi szakértők (addiktológusok, pszichológusok, toxikológusok, stb.) által szinte teljes körben elfogadott javaslatokkal mégis az a csoport szolgál, amelyik a büntetőjogi szankciók helyett a prevenciót és a problémás fogyasztók szakszerű ellátását szorgalmazza? A leszavazás és elutasítás annak az eredménye, hogy a szigorítás pártiak drogügyi javaslatai – elsősorban a határozottabb rendőri fellépések büntetőjogi felelősségre vonás szélesebb körben való alkalmazása – bizonyítottan nem hatékony.
Kardos Tamás
Drogriporter
2008.09.08
