Az 1920-as évek alkoholtilalmának és korunk drogellenes háborújának kudarca
A NOL egyidejűleg két cikkben is foglalkozik a prohibicionista megközelítés sikertelenségével.
Az első írás a 100 év 100 film történelmi ismeretterjesztő sorozat legújabb epizódjának a beharangozója, amely az általunk is többször példaként emlegetett amerikai szesztilalommal foglalkozik. A tízperces előzetesből is nyomon követhető a józansági mozgalom 1920-as csúcspontja, az alkoholtilalom bevezetése és ennek nem kívánatos következményei: a zugivók és az illegális szeszfőzdék elszaporodása, illetve Al Capone maffiájának felemelkedése és egyeduralma.
„1933-ban véget ér a nemzet elvonókúrája. (…) És így tanulja meg Amerika: törvények nem szülhetnek önmegtartóztatást.”
A NOL másik, a globusz.net-ről átvett cikke egy New York Times íráson alapszik, mely kemény kritikával illeti az Egyesült Államokban évtizedek óta tartó – és jóformán az egész bolygóra kiterjesztett – kábítószer-ellenes háborút, amely „csak a drogkartelleket és a kábítószer-terjesztést kézben tartó terrorista szervezeteket erősítette meg”. A NY Times szerzője úgy véli, hogy a legalizációt közegészségügyi, közbiztonsági és biztonságpolitikai szempontok egyaránt indokolják.
Kardos Tamás
Drogriporter
2009.09.22.