2005. március 20. és 24. között immár tizenhatodszorra került sor a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Konferencia (ICRDRH) megrendezésére.
2005. március 20. és 24. között immár tizenhatodszorra került sor a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Konferencia (ICRDRH) megrendezésére. A világ legnagyobb ártalomcsökkentéssel foglalkozó rendezvénye több mint 800, a világ különböző országaiból érkező szakembert és aktivistát vonzott Belfastba (Észak-Írország). Idén a szervezők a megtárgyalt témák körének bővítését tűzték célul („Widening the Agenda”), így a hagyományos kérdéskörök (tűcsere, szubsztitúciós terápia stb.) mellett nagy hangsúlyt kapott a dohányzás és alkoholfogyasztás, a tinédzserkori droghasználat illetve a börtönökben végzett ártalomcsökkentés problematikája.
Az idei ICRDRH minden eddiginél változatosabb programmal és nívósabb előadókkal várta a résztvevőket. Három napon keresztül reggeltől estig zajlottak az előadások, szimpóziumok, kerekasztal-beszélgetések és tematikus zárt ülések. Az előadásoknak színhelyt adó két épületben különféle civil szervezetek és gyógyszercégek állítottak fel standokat, szerveztek kiállításokat. A legfontosabb megbeszélésekre gyakran a szünetekben a folyosón került sor, ahol eszmék és névjegykártyák egyaránt nagyszámban cseréltek gazdát. Ráadásul idén másodszorra ártalomcsökkentő filmfesztivált is szerveztek, amelyen több mint 40, különféle országokban készített, a drogproblémákkal – még inkább a hibás drogpolitikák problémáival – foglalkozó rövidfilmek mérkőztek meg. A győztesnek kijáró díjat végül egy iráni alkotó, Arash Alaei vihette haza „Mohammad és a házasságközvetítő” című alkotásával. A film főszereplője egy 47 éves iráni férfi, aki volt heroinfogyasztóként és HIV-pozitívként kényszerül megküzdeni a boldogulása útjában álló előítéletekkel és a múlt kísérteteivel.
A konferencia helyszíne (Belfast, Waterfront Hall)
A nemzetközi ártalomcsökkentő közösség figyelmének fókuszában még mindig egyértelműen a droghasználók körében világszerte egyre több áldozatot követelő HIV/AIDS járvány áll. A meghívott vendégelőadók között az ENSZ egészségügyi világszervezetének (WHO) és AIDS-ellenes szervezetének (UNAIDS) illusztris vezetői is szerepeltek. A nyitóbeszédek egyikét Purnima Mane, a UNAIDS helyettes igazgatója tartotta, kijelentette, hogy az elszigetelt kísérleti programok működtetése immár nem elegendő, az ártalomcsökkentő szolgáltatások hozzáférhetőségének tömegessé tételére van szükség a világ minden területén. Fontos ezenkívül az olyan jogi környezet megteremtése is, ahol a drogfogyasztók nem félnek igénybe venni ezeket a szolgáltatásokat. Olyan szabályozásra van szükség, amely maradéktalanul tiszteletben tartja emberi jogaikat.
A belfasti Waterfront Hall auditóriuma
Jim Kim, a WHO HIV/AIDS programjának vezetője az ún. „3 by 5” kezdeményezésről beszélt, amelyet a WHO azért hirdetett meg, hogy 2005 végéig legalább 3 millió rászoruló juthasson hozzá az életmentő HIV kezeléshez (ARV = antiretrovirális kezelés), amely jelentősen meghosszabbíthatja élettartamukat és javíthat életminőségükön. Jelenleg mintegy 700.000 ember részesül ARV-kezelésben, a HIV pozitív embereknek mintegy 5%-ához jutnak el a szolgáltatások. A kezelteknek még mindig nagyon kis hányadát teszik ki az intravénás droghasználók, akik ugyanakkor már a világ legtöbb részén a HIV-pozitívok jelentős részét alkotják. A WHO becslései szerint mintegy 14 millió intravénás droghasználó él a világon, körükben egyes országokban 90%-os a vér útján terjedő fertőzések előfordulása. Különösen súlyos a helyzet Kelet-Európában és Ázsiában, ahol a legtöbb állam restriktív drogtörvényei marginalizálják és stigmatizálják a droghasználókat, akik többnyire ki vannak rekesztve a HIV-kezelésből és az alapvető egészségügyi szolgáltatások igénybe vételéből.
Gerry Stimson, a londoni Imperial College professzora és a Nemzetközi Ártalomcsökkentő Egyesület (IHRA) elnöke az év legnagyobb változásaként üdvözölte Kína „pálfordulását” az ártalomcsökkentés oldalára, a távol-keleti ország ugyanis bejelentette, hogy több száz metadon-klinikát nyit meg a közeljövőben, és tűcsere-programok beindítását is tervezi. Ez a változás Dr. Stimson szerint egyértelműen annak a jele, hogy az amerikai nyomás ellenére egyre több harmadik világbeli ország ismeri fel az ártalomcsökkentő modell sikerességét. Erre nagy szükség van, ugyanis a világ intravénás droghasználóinak mintegy 80%-a fejlődő országokban él, míg a metadon programok 90%-a a fejlett világban működik. Biztató eredmény, hogy idén már mintegy 70 országban működnek ártalomcsökkentő szolgáltatások, melyek bírják az ENSZ támogatását is.
Az év nagy meglepetése egyértelműen Kína pozitív szerepvállalása volt, a távol-keleti ország néhány éve ugyanis még a HIV-járvány tényét is tagadta, Zonyou Wu professzor (a kínai Nemzeti AIDS Megelőzési Intézettől) pedig az idén már arról számolt be, hogy a tavaly beindított kísérleti metadon-programokat hamarosan kiterjesztik az egész ország területére, 2005 végéig 100, három éven belül pedig 1500 metadon-klinikát nyitnak meg, ezzel mintegy 200-300 ezer drogfogyasztót vonva be a kezelésbe. A reformokra a HIV-járvány aggasztóan gyors terjedése bírta rá a hatóságokat: jelenleg az új fertőzések 43,2%-áért az intravénás droghasználat felelős. A kormány kidolgozta a hatékony megelőzés politikáját, amelynek öt pillére van: 1, ingyenes tesztelés; 2, az ARV-kezelés kiszélesítése; 3, kondomok terjesztése; 4, metadon szubsztitúciós terápia; 5, tűcsere. Wu professzor elmondta, hogy jelenleg 9 metadon-klinika üzemel Kínában, mintegy 2000 klienssel. A kezdeti nehézségekkel együtt járt, hogy a droghasználók nagy arányban hagyták félbe a kezelést. A nagy kiugrási arány mögött valószínűleg az alacsony adagok (napi 40-60 mg) és a civil társadalom fejletlensége áll. A konferencián meglepetést okoztak más harmadik világbeli országok, így Brazília vagy Irán meglepően progresszív intézkedései ugyanezen a területen – a fejlődő világ egyre jobban felzárkózik az ártalomcsökkentés terén, és ez egyre nagyobb támogatást biztosít a reformer elképzeléseknek az ENSZ-ben is. (Ez az idei CND ülésen is kiderült).
A másik központi témával, a dohányzás és alkoholfogyasztás kontrolljának kérdésével kapcsolatban Tim Stockwell (University of Victoria, Brit-Kolumbia, Kanada) elmondta, hogy jelenleg az alkohol közvetlenül felelőssé tehető a világ haláleseteinek 4%-áért, a dohányzás pedig 4,1%-áért, az illegális drogok ugyanakkor együttvéve is 0,8%-áért. A droggal kapcsolatos halálesetek több mint 90%-át legális drogok okozzák, ezért különösen fontos a megfelelő szabályozási rendszer kialakítása. Stockwell beszámolt arról, hogy egy ausztráliai kutatócsoport nemrégen 159 alkohollal kapcsolatos kormányzati beavatkozást vizsgált meg a világ különböző országaiban, és ezeket hatékonyságuk szerint osztályozták. A kutatás tapasztalatai alapján kétféle szabályozási modellt különböztettek meg: a túlszabályozott (overregulated) és a „laissez faire” modellt. Az elsőre a bárok alacsony száma, a korlátozott hozzáférés, magas adók, korlátozott nyitva tartás jellemző, a másikra a korlátlan szabad-kereskedelem. A kutatók szerint a helyes megközelítés a kettő között helyezkedik el. Különösen hatékonynak találták a véletlenszerű közúti alkoholszondáztatás gyakorlatát, a biztonságos bárok megteremtésére szolgáló tréningeket, az iskolákban folytatott ártalomcsökkentő tanfolyamokat, sőt, a bárokban való ételárusítást is (mivel az étel csökkenti a vér-alkoholszintet). Az alkohollal kapcsolatos iskolai ártalomcsökkentő tanfolyamok (amelyek nem a teljes absztinenciára, csupán az alkoholfogyasztás kontrolljára törekednek) sikerét a McBride (2004) által végzett hatásvizsgálattal prezentálta, amely 2300 tanulót vizsgált meg 14 iskolában, és kimutatta, hogy az olyan iskolákban, ahol működött ártalomcsökkentő oktatás, 32%-al csökkent az alkoholfogyasztás, 23%-al az alkoholhoz köthető ártalmak. Az ártalomcsökkentés mellett ugyanakkor helye van az olyan kínálatcsökkentő intézkedéseknek, mint az adóztatás, az életkorhatár kijelölése vagy a „boldog órák” korlátozása. A törvényes piac szabályozó szelepei működnek.
A börtönökben folytatott ártalomcsökkentés szintén hangsúlyos szerepet kapott. Erről a témáról beszélt a Társaság a Szabadságjogokért egyesület képviseletében Sárosi Péter is, aki egyedüli magyar előadóként a hazai büntetés-végrehajtás intézményeiben folytatott drogpolitika előtt álló kihívásokat mutatta be. A konferencia egyik szponzora, a drogkezelési lehetőségek börtönbeli fejlesztésén munkálkodó, a brit kormány által támogatott Cranstoun hálózat csütörtök délután nyilvános vitát rendezett a börtönök és az ártalomcsökkentés kérdéskörében, amelyen részt vett Huszár László, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) dandártábornoka is. A Cranstoun ezenkívül júliusban nagyszabású nemzetközi konferenciát szervez a budapesti Korinthia Hotelben a börtönökben folytatott drog- és HIV-prevenció és kezelés lehetőségeiről.
A következő nemzetközi ártalomcsökkentő konferencia helyszíne jövőre Vancouver (Kanada) lesz. Ez a város a közelmúltban rendkívül aktív drogfogyasztói szervezeteiről (pl. VANDU) és újonnan beindított heroin-fenntartó programjáról vált híressé (NAOMI). A kezdő, fiatal szakemberek kijutását az IHRA az Nyílt Társadalom Intézet jóvoltában minden évben ösztöndíjak kiírásával könnyíti meg, az absztraktok leadására rendszerint kora ősszel szólítják fel az érdeklődőket a honlapjukon.
