Drogriporter

Hírek és filmek a drogháború frontvonalából

Túllőve – (Szocháló – Ajánló)

Szerző: |

A túladagolásos esetek körüli félreértések tisztázása és a heroinbetegek kezelésével kapcsolatos dilemmák

Volenszky Hajnalka írása a Szochálóban egy a heroin halálokkal foglalkozó, augusztus 28-án elhangzott rádiós műsoron alapszik. Azért kerülhet be másfél hónap távlatában a Médiamonitor ajánlójába, mert tömör és lényeglátó összefoglalással szolgál a hazai droghelyzetről, a média felelősségéről, a törvényi szabályozásról és a különböző kezelőprogramok hatékonyságáról.
 
 
 

Néhány részletben tisztábban látunk már, mint augusztus végén. A cikkben Portörő Péter – a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Kábítószerügyi Koordinációs Osztály vezetője – a halálozási okokat elemezve „felhívta a figyelmet arra, hogy a vizsgálat még tart, és eddig csak az biztos, hogy az áldozatok ópiát-túladagolásban hunytak el, ami valószínűsíthetően heroinfogyasztásra utal. Lehetett szennyezett a szer, vagy erősebb a piacon általános használtnál, de az eddigi vizsgálatok ezt nem támasztják alá.”

Az Országgyűlés Kábítószerügyi Eseti Bizottságának szeptember 2-ai ülésén Tamás Gábor rendőr alezredes az ORFK részéről elmondta, hogy az első két miskolci túladagolt jelentős mennyiségű alkohollal kombinálta a nem kirívó erősségű heroint, míg az egyik budapesti túladagolt szervezetében alkohol- vagy gyógyszer kombinációra utaló jeleket találtak. Az egyik esetben pedig nem is köthető heroinhasználathoz: az áldozat szervezetében amfetamin, ketamin és kokain használatára utaló nyomokat találtak.

A cikkben – és a rádióbeszélgetés meghallgatható részében – felmerül a dilemma, hogy a heroin-helyettesítő terápiák az élhető életminőség biztosítása mellett hozzájárulnak-e a leszokáshoz. Szükséges-e egy mélypont elérése az örvényből való kikerüléshez?

Bajzáth Sándor leállt heroinista, a Leo Amici Addiktológiai Alapítvány munkatársa úgy véli, nincs biztos recept a leszokáshoz. Sokaknál működik a szubsztitúciós terápia, míg mások önsegítő csoportokba kerülve a padlóról tudnak felállni.

A megfelelően működő heroin-helyettesítő vagy fenntartó programoknak azonban hatalmas előnye, hogy (többnyire a sikertelen absztinenciára törekvő kísérletek után) a fogyasztót kiragadják a feketepiaci körforgásból, ezzel hozzájárulnak a bűncselekmények csökkentéséhez és a HIV/AIDS, illetve a hepatitis járványok visszaszorításához. A terápiában használatos szerek mentesek a szennyező anyagoktól, hatóanyagtartalmuk ismert, így a túladagolás esélye – amely a legfőbb halálozási ok az intravénás opiáthasználók körében – minimálisra csökkenthető és azonnali ellátással a tragédia visszafordítható.

 
Az egy-két évtizedes múltra visszatekintő heroinfelíró programokkal kapcsolatosan általános tapasztalat, hogy a függők egészségügyi állapota jelentősen javul, szerhasználata kontrolláltabbá válik és jelentős részük pár év után átiratkozik leszoktató és rehabilitációs programokra, hogy teljesen megszabaduljon a függőségtől. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a program az állam számára költséghatékonynak bizonyult és azokban a városokban, ahol a bevezetésre került, jelentősen csökkent az új használók aránya.