A TASZ munkatársának cikke az Élet és Irodalom c. hetilapban
Forrás: Élet és Irodalom, LIII. évfolyam 29. szám, 2009. július 17.
Az Országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának június 17-i ülésén Juhász Gábor, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára kijelentette, hogy a kormány elégedett a jelenlegi drogjogi szabályozással, változtatásra álláspontjuk szerint nincs szükség. Sokan osztják ezt a véleményt még a baloldali és liberális körökben is: az elmúlt években egyetlen droghasználó sem került börtönbe, hiszen a fogyasztók a büntetés helyett hat hónapos elterelő foglalkoztatáson vehetnek részt – tehát a dekriminalizáció a gyakorlatban már megvalósult.
Ez az álláspont azonban több sebből is vérzik.
Először is, a Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntése szerint amennyiben egy drogfogyasztó bevallja, hogy huzamosabb időn keresztül fogyasztott, akkor az általa fogyasztott mennyiséget összeadják, és ennek összege alapján indítanak ellene eljárást – amennyiben pedig ez meghaladja a csekély mennyiséget, már nem is választhatja az elterelést. A TASZ-nak számos ilyen esetről van tudomása. Amikor ezt a problémát felvetettem az ülésen Juhász Gábornak, ő cinikusan csak annyit válaszolt, hogy a fogyasztót senki sem kényszeríti, hogy bevallja, mennyit fogyasztott, magyarul köszönje magának, ha túl sokat fecseg a rendőrségen. Ezt elképesztően felelőtlen hozzáállásnak tartom.Vajon milyen üzenetet küld a kormány a fiatalságnak azzal, hogy gyakorlatilag arra szólítja fel őket: hazudjanak a hatóságoknak? Vajon nem az őszinte párbeszéd lenne a drogproblémák megoldásának egyik kulcsa?
Másodszor, a kriminalizáció nem pusztán a bebörtönzésből áll. A statisztikák szerint még mindig tízből kb. kilenc kábítószerrel kapcsolatos büntetőeljárás fogyasztók ellen indul, akiket a rendőrség előállít, vizeletvizsgálatra kényszerít, majd házkutatással, fiatalkorúak esetében iskolai környezettanulmánnyal zaklat, a büntetőeljárás részeként pedig pártfogó felügyelőhöz kell járniuk. Az adófizetők minden évben milliárdokat költenek a több ezer ilyen teljességgel szükségtelen és értelmetlen büntetőeljárásra. És egyébként is: ha senki sem gondolja, hogy a drogfogyasztóknak börtönben a helyük, akkor vajon miért fenyegeti még mindig a törvény kétéves börtönbüntetéssel őket? A törvény célja, hogy világos normát alkosson – de vajon az milyen üzenet a fiatalságnak, hogy a törvényt nem is kell komolyan venni, mert az mást mond, mint amit a jogalkotó valójában akar?
Harmadszor, az állam minden évben több ezer alkalmi marihuána-használót küld elterelésre (minden tízből legalább kilenc elterelt alkalmi fűszívó). Márpedig a jelenlegi tudásunk szerint egy alkalmi marihuána-fogyasztónak éppen annyira van szüksége orvosi segítségre, mint azon polgártársainknak, akik alkalomszerűen megisznak pár pohár bort vagy néhány üveg sört: semennyire. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia által készített vizsgálat szerint például a 2001 és 2005 között kezelt kliensek több mint felének nem volt olyan problémája, ami kezelésbe vételt indokolt volna.
De még ha drogfüggőkről van is szó: ha elfogadjuk, hogy a függőség betegség, akkor miért van szükség büntetőjogi kényszerre a függőkkel szemben? Vajon ki hallott már arról, hogy az állam cukorbetegeket büntet azért, mert nem hajlandók kezeltetni a betegségüket? Nem mintha Magyarországon az jelentené a problémát, hogy kevés függő akar kezelésbe kerülni – éppen ellenkezőleg. A budapesti heroinfogyasztók körében végzett vizsgálat szerint például határozottan nehéz bekerülni a heroint gyógyszerrel helyettesítő metadonkezelésbe – amelyet elvileg „alacsony küszöbűnek” neveznek, tehát ide kellene a legkönnyebben bejutni. A tízéves nemzeti drogstratégia idén jár le, azonban még mindig nem sikerült elérni, hogy akár megközelítőleg olyan nagy arányban kerüljenek ellátásba a problémás szerhasználók, mint a nyugat-európai országokban. Az ellátórendszerben túlsúlyban vannak az alkalmi fűszívó fiatalok, miközben túl sok heroinfüggő idejekorán veszíti el az életét a megfelelő ellátás hiánya miatt.
Az elterelés káros hatással van az ellátórendszerre magára is: sok kezelőhely számára kényelmesebb berendezkedni arra, hogy az állam tömegével küldi hozzájuk a kényszerkezelt fűszívókat, mint hogy hatékony megkereső-szolgáltatásokkal, kemény munkával elérjék a problémás használókat. Ezért sok elterelést biztosító szolgáltató maga is abban érdekelt, hogy a jelenlegi szabályozás fennmaradjon.
Sajnos idén a helyzetet tovább rontotta az a minisztériumi rendelet, amely nehezíti és lassítja a pályázati pénzbeszerzést a civil szervezetek számára. Ez a közeljövőben oda vezethet, hogy évek óta sikeresen működő, állami feladatokat ellátó iskolai prevenciós és utcai megkereső programok szűnhetnek meg, ami tovább növeli a rendszer irracionális aránytalanságait. A civilek panaszaira a Pénzügyminisztérium válasza ismét egy cinikus vállrándítás volt. A szakmai szervezeteknek a drogellenes világnap alkalmából a sajtóhoz eljuttatott segélykiáltása szinte visszhangtalan maradt a médiában, amely többnyire megelégedett a felszínes kirakat-beszámolókkal. Vajon hány újabb halálos túladagolásra van szükség ahhoz, hogy felfigyeljen a társadalom?
A Nemzeti Drog Fókuszpont által készített vizsgálat szerint az állam jelenleg négyszer annyit, évente mintegy nyolcmilliárdot költ a drogellenes büntetőjogi harcra, mint amennyit prevencióra, kezelésre és ártalomcsökkentésre együttesen. Vajon ha az állam nem alkalmi fűfogyasztók vegzálására fordítana forintmilliárdokat, hanem például a halálos túladagolások megelőzésének Nyugaton már hatékony módszereinek bevezetésére, vagy éppen a rehabilitált drogfüggők munkába jutásának elősegítésére, akkor hány életet és egzisztenciát lehetne megmenteni? És ez nem pusztán humanitárius szempont, hanem a többségi társadalom gazdasági érdeke is.
Pedig a megoldás kézenfekvő lenne: a Btk. kábítószerrel kapcsolatos szakaszainak Frech Ágnes bírónő által kidolgozott reformtervezete már régóta készen van, és azt a szakma nagy része támogatja. Az új nemzeti drogstratégia kidolgozása is folyamatban van, ez megfelelő politikai akarattal és pénzügyi támogatással új lendületet és keretet adhatna a nemzeti drogpolitikánknak. A kormány a cinikus vállrándítás helyett végre példát mutathatna válságkezelésből a drogpolitika területén is.
Sárosi Péter
