Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy ugyanazok az agyi folyamatok játszanak szerepet az emberi kötődések kialakulásában, amelyek a függőség kialakulásáért is felelősek.
„Nem az eufória volt az, ami miatt rákattantam a heroinra,” írja Maia Szalavitz írónő, felépült heroinfüggő arról az alkalomról, amikor először próbálta ki a heroint. „A félelemtől és a szorongástól való megszabadulás volt az, a vigasztaló érzés, hogy biztonságban vagyok, hogy gondoskodnak rólam és hogy feltétel nélkül szeretve vagyok.”
Az általa leírt érzés olyan, mint amikor egy kisgyermeket az anyja magához ölel, és érzi a szülő feltétel nélküli szeretetét és gondoskodását.
Szalavitz szerint ez több, mint egyszerű hasonlat: neurobiológiai magyarázata is van. A szervezet ugyanis maga is termel belső kiválasztású (endogén) opioidokat, amelyek az agyban ugyanazokhoz a receptorokhoz (fogadóállomásokhoz) kapcsolódnak, mint a heroin és a más opiát drogok hatóanyagai.
Egyre több kutatás lát napvilágot arról, hogy ezeknek az opioidoknak nagy szerepe van az emlősöknél a társas kapcsolatok és a kötődések kialakulásában. Például egy 2004-es kutatás azt találta, hogy azok az egerek, amelyekből hiányoztak bizonyos opioid receptorok, nem mutattak kötődést az anyjuk felé.
Amikor a 2017-ben elhunyt neurológus kutató, Jaak Panksepp először próbált rámutatni az opiát-receptorok szerepére az emberi kötődések kialakulásában, a tudományos szakfolyóirat, amihez a cikkét elküldte, egyszerűen elhajtotta. Kutatása ugyanis azt mutatta ki, hogy kisded állatoknál a minimális adagban adott morfin nem okozott álmosságot, ugyanakkor enyhítette a szeparációs szorongás miatti sírást.
Dr. Panksepp szerint az elutasítás oka az volt, hogy
a tudósok közül is sokakat megbotránkoztat a gondolat, hogy az emberi érzelmek legnemesebbikének, az anya és gyermek közötti szeretetnek, bármi köze lehetne a heroinfüggőség erkölcsileg elítélt állapotához.Azóta számos további kutatás látott napvilágot, ami alátámasztja a szociális kötődés ún. agyi opioid elméletét. Machin és Dunbar 2011-ben a Behaviour című szaklapban a bizonyítékokat szemlézve arra a megállapításra jutott, hogy az opioid rendszer hatása a kötődések kialakulására a főemlősöknél jóval jelentősebb, mint a többi emlősnél.
Különös belegondolni, hogy nagyon hasonló molekulák felelősek a legintimebb emberi kapcsolataink kialakulásáért, mint amelyek önpusztító függőség-spirálba hajtanak embereket. Pedig így van.
Ez a magyarázata annak, hogy miért éppen azok az emberek válnak a legkönnyebben opiát-függővé, akik magányosnak, elszigeteltnek érzik magukat, és akik gyermekkoruktól képtelenek az egészséges emberi kötődés megélésére (lásd az alábbi posztot és ábrát a Facebook oldalunkon).
Így például az Amerikában dühöngő opiát-túladagolási járvány kapcsán is bemutatták a kutatások, hogy a társadalmi izoláció (elszigeteltség) az egyik legfőbb prediktora (előrejelzője) a halálos drogtúladagolásoknak. Az izolációt fokozhatja kezeletlen pszichiátriai zavar, feldolgozatlan trauma, marginalizált társadalmi helyzet – és az ezen csoportok tagjai körében jóval magasabb a drogfüggők aránya.
És máris elértünk a amerikai társadalmat pusztító túladagolás-járvány gyökeréig, ami jóval többről szól, mint a kapzsi gyógyszercégek és/vagy a heroinnál akár százszor potensebb új feketepiaci drogok (mint a fentanil). Társadalmaink egyik rákfenéje a magány.
Sok ember érzi úgy, hogy elidegenedett az őt körülvevő világtól és emberektől. Hogy nem talál értelmet és jelentést az életében, és a kapcsolatai kiüresedtek. A közegészségügyi érdekeket gyakran felülírja a profithajhászás, és sehol sem olyan erős ez a hatás, mint Amerikában, ahol csillogó-villogó felszín alatt milliók élnek szegénységben, egészségügyi ellátás nélkül.
Abban a társadalomban, ahol minden más országnál nagyobb tőke halmozódott fel, a társadalom egyre nagyobb része egyre kisebb társadalmi tőkét birtokol, ami segítene tartalmas életet élni és emberi kapcsolatokra szert tenni.
És ezért van az, hogy egyre több szakember és író – mint amilyen Szalavitz, Johann Hari vagy Máté Gábor – mutatnak rá arra, hogy a drogfüggőséghez való hozzáállásunk alapvetően elhibázott.
A függőség ellentéte ugyanis nem a kikényszerített vagy fogcsikorgatva fenntartott absztinencia, amire az államnak akár büntetőjogi eszközökkel is rá kell bírnia a polgárait. A függőség valódi ellentéte az emberi kötődés – a szeretet.
Az absztinencia – valaminek a hiánya – legfeljebb eszköz lehet. De a hiány nem lehet cél. Valamit hozzá kell tennünk az ember életéhez, és nem elvennünk belőle.
Ez az, amit sokan nem értenek meg: az ég világon semmit nem segítünk, ha magas erkölcsi lóról ítélkezve fenyítünk és büntetünk meg embereket azért a problémáért, amit eleve az okozott, hogy hiányzik az életükből valami nagyon alapvetően emberi: a kötődés, a szeretet. Csakis ezek újraépítése vezethet valódi felépüléshez a függőségből, egyéni és társadalmi szinten is – minden más csak tüneti kezelés, ami akár még ronthat is a helyzeten.
