Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.
Pilinszky János, Milyen felemás
kép: Lora Zombie
(esti versek a Drogriporterrel)
117 éve a mai napon született Albert Hofmann svájci vegyész, a pszichedelikus drogkutatás úttörője. Nem csak az LSD-t szintetizálta és próbálta ki egy személyben először, de ő volt az, aki először izolálta, elnevezte és szintetizálta a varázsgomba hatóanyagait, a pszilocibint és pszilocint. Hofmann a bajkeverő csodagyerekének nevezte az LSD-t, ami a 60-as években a tudományos laboratóriumokból kikerült az utcára és egy egész generáció lázadásának szimbólumává vált. Nagy csalódás volt a számára, hogy az LSD-vel kapcsolatos tudományos kísérleteket évtizedekre betiltották, de reményét fejezte...
Egy tanár az iskolában megkérdezte a gyerekeket: milyen színű az alma?
– Piros! – kiabálták többen a gyerekek közül.
– Így van, ügyesek vagytok, dicsérte meg őket a tanár.
– Sárga! – tette hozzá két másik gyerek.
– Valóban, vannak sárga almák is, hagyta jóvá a tanár.
– Fehér! – jegyezte meg egy kisfiú.
– Nem, ez butaság, az alma nem fehér – csóválta a fejét a tanár.
Pedig a kisfiú nem mondott butaságot. Ha felvágod az almát, akkor a belseje bizony fehér. És vajon miért lenne fontosabb a felszín, mint a belső?
De mi...
„Megértem én, hogy együtt kell érezni a drogfüggőkkel, de hol marad az egyéni felelősség?” „Vajon közben hány gyermek, házastárs, hozzátartozó élete megy tönkre a nagy együttérzésben?” „Mi van, ha a függő játszmázik, hazudik, tönkreteszi a családját?”
Ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeznek azokra a posztjaimra, amelyek az együttérző figyelem fontosságát hangsúlyozzák a drogfüggőséggel küzdő emberekkel kapcsolatban. És persze egy pillanatig nem állítom, hogy a kommentek mögött feszülő érzelem ne lenne jogos. Hiszen olyan hozzátartozókról van szó,...
Birtoklom, tehát vagyok. Ez lehetne a mottója a NER új arisztokratáinak.
Mohón szürcsölik, hörpölik, halmozzák a közpénzt. Jachtok, porschék, földek, villák, szállodák, strandok, gyárak, erőművek, éttermek. Még, még, még. A pöffeszkedés, ahogy a csilivili autóból kiszállva nagy diszkréten kivillantják a karórájukat, aminek az árából egy kisebb falu évekig megélne.
Akinek van – az ér valamit. Akinek nincs – az nem ér semmit. Ez egy „régimódi kereszténydemokrata ország” elsőszámú erkölcsi normatívája.
Mert a legironikusabb, hogy pont azok az emberek...
A bevándorló harlekinkaticát őshonos rokonával, a hétpettyes katicával szemben közutálat övezi. Invazív és kártékony faj. Kellemetlen a csípése, a szőlőfürtök közt megbújva megkeseríti a mustot, kiszorítja hétpettyes rokonát. Télen pedig rajokban beveszi magát a házakba, ahol az emberek idegeire megy.
A múltkor megfigyeltem, ahogy a benti melegben megélénkült harlekinkaticák agyatlan zombiként róják köreiket. Mintha nem találnák a helyüket ebben az idegen környezetben, mintha valami számunkra tökéletesen érthetetlen, idegen szándék vezetné őket, mintha keresnének, kutatnának...
Az elme olyan, mint egy állandóan izgő-mozgó, mindig figyelmet követelő kisgyerek. „Apu, nééézd!” Ha nem kap megfelelő szórakoztatást, ha elvesszük tőle a játékát, akkor toporzékol. „De én ezt akarooom!” És ha sikerül is végre elterelni a figyelmét az idegesítő szirénázós játékautóról, amit a nagyiék annak ellenére vettek neki, hogy a lelkükre lett kötve: NE vegyenek vinnyogós játékot, hát akkor is kell neki valami más.
Hát így van ez a mi kis hisztis elménk berögzült szokásaival is.
Nekem például sokáig a fűszívás jelentette az elmém kisded játékát....
Tudjátok könyvtárnyi könyvet írtak a pszichedelikus szerek hatásainak különféle aspektusairól, beleértve a kulturális, gyógyászati és spirituális dimenziókat. Komoly tudományos tanulmányok foglalkoznak azzal, hogy miként befolyásolják az agyunk működését, a különféle agyterületek közötti kommunikációt.
Viszont nem olvastam még komolyan vehető kutatást, tanulmányt arról, hogy miként és hogyan befolyásolja a pszichedelikus szerek használata a humort. Igen, jól értetted: azt, hogy az emberek hogyan, mit és miért találnak viccesnek a hatása alatt. Pedig aki valaha is fogyasztott már ilyen...
2009-ben a Margitszigeten 2-3 ezer ember tüntetett a legális kannabisz mellett – és egy maroknyi ellentüntető, Rétvári Bence vezetésével, ellene. Azért a „Fű = heroin” transzparens nagyon jellemző arra, hogy mennyire ért az egész témához és milyen a hozzáállása. Nem véletlen, hogy pont ő került olyan megmondó- és döntéshozó pozícióba ebben a kormányban drogpolitika terén, aki 12 éve minden értelmes kezdeményezést elkaszál. A minisztérium, ahol a drogkoordináció van, azóta elveszítette emberi erőforrás jellegét, és ma már belügy. A drogpolitika pedig tisztán rendészeti...
