Péter Sárosi is the Executive Director of the Rights Reporter Foundation. He is a human rights activist and drug policy expert, the founder and editor of the Drugreporter website since 2004, the author of countless articles, co-author of books and director of films about harm reduction and drug policy reform. He was the Director of the Drug Policy Program at the Hungarian Civil Liberties Union between 2004 and 2015. He is experienced in working at international drug policy forums such as the Commission on Narcotic Drugs. He was twice elected to the Core Group of the EU Civil Society Forum on Drugs. He is the co-chair of the Eurasian Harm Reduction Network. He has been representing the Hungarian Harm Reduction Network at the government’s drug advisory body in Hungary since 2007. Peter also contributed to building a network of advocacy NGOs in Europe: the European Drug Policy Initiative. He provided technical assistance to several NGOs, and launched several campaigns on drug policy reform. As a member of the Drugreporter video advocacy team, he has produced videos about drug policy issues in a number of countries. These videos are now part of a unique online drug policy video library.
„Nem vicc: Lady Dömper tanítani fog a ‘FreeSzFE’-n a Soros Egyetem épületében” – gúnyolódik a kormánypropaganda.
És valóban, nem vicc. Az ismert transzvesztita előadóművész a CEU épületében tart egy előadást a FREE Egyetemen (ami egy szabadegyetem, tehát nem lesz a FREESZFE oktatója). Nem vicc, hogy az LMBTQ közösség egyik ismert alakját meghívják, hogy beszéljen arról, hogyan néz ki ma Magyarország az ő kisebbségi perspektívájából.
Ellenben tudjátok mi a vicc?
Az, hogy a kormányzat elüldözte Budapestről a Közép-Európai Egyetemet és bedarálta az...
Ram Dass írja, hogy ha az ember kisétál az erdőbe, nagyon sokféle fát talál. Az egyik erre a hajlik, a másik amarra. Az egyiknek egyenes a törzse, a másiknak ferde, az egyik sima kérgű, a másik göcsörtös.
Az ember nem kezd el ítélkezni: „milyen természetellenes ez a fa!” Vicces is lenne, hiszen maga a természet ilyen. Göcsörtös, girbegurba, szabálytalan.
Elcsodálkozhatunk rajta, hogy miért nőtt így: vajon több vagy kevesebb fényt, vízt kapott, belecsapott a villám? Próbáljuk megmagyarázni. De elfogadjuk olyannak, amilyen.
De amint emberek közé érünk, azonnal...
Borzasztó tragédia a megkéselt rendőr halála. Nem csoda, hogy sokkolta a közvéleményt. Mélyen együttérzek a hozzátartozók fájdalmával és gyászával.
Közben az is elszomorít, hogy a „közösségi” média önjelölt népbíróságai már összeültek. Mint mindig, most is mindent tudni, érteni vélnek. Nem fukarkodnak sem az egymást túllicitáló, különféle középkori kínzási és kivégzési ötletekkel, sem pedig a törvények szigorításával kapcsolatos javaslataikkal. Egyesek a drogtörvényt szigorítanák. Mások azt szeretnék, ha a rendőrök bátrabban használnák a lőfegyvereiket.
Nos, a...
Vajon van a viszketésnél kínzóbb érzés – és van gyönyörtelibb érzés annál, mint amikor megvakarjuk a viszketés helyét?
A viszketésnek állítólag van evolúciós haszna – segít eltávolítani a rovarokat, a halott hámsejteket stb. Tudjuk, hogy mi a neurológiai háttere, milyen receptorok aktiválódnak és hogyan. Mégis, a legtöbbször a viszketés egy olyan erőteljes automatizmus, ami elviselhetetlenül üresnek és értelmetlennek tűnik.
Lehet, hogy tetves őseinkkel ellentétben nekünk már semmilyen kézzelfogható okunk nincs rá, hogy vakarózzunk. Nem kell hozzá semmilyen fizikai...
Talán kicsit túlzott Blaise Pascal, a francia filozófus, amikor azt írta, hogy az emberiség problémáinak nagy része abból fakad, hogy az emberek képtelenek csendben, egyedül ülni egy szobában. De azért közel járt az igazsághoz.
A világ legnagyobb problémái, mint amilyen a klímaváltozás, a környezetpusztítás, a társadalmi egyenlőtlenségek, a háborúk, az éhínségek – mind-mind abból fakadnak, hogy az emberiség jelentős része képtelen egyedül maradni az őt kínzó érzésekkel és gondolatokkal. Nem tud mit kezdeni azzal, hogy élete egy múlandó fejezet csupán egy olyan nagy...
Kétféleképpen élhetsz.
Egyrészt úgy, ha folyamatosan nemet mondasz az életedre. Ha minden idegszáladdal tagadod, ami veled történik. Ha tagadod azt, aki vagy. És próbálsz elmenkülni magad elől – távoli helyekre, különös tudatállapotokba. Csak hogy ne kelljen átélned, ami történik veled. Más életet álmodhatsz magadnak. Hajszolhatod a tökéletességet, folyamatosan elégedetlenkedve azzal, ami van. Építgetve az ego-legót, sóvárogva arra, hogy valaki legyél, akiről tudod, hogy nem te vagy. Kergetve a múlt és a jövő délibábjait.
Vagy élhetsz úgy, hogy igent mondasz az életedre...
Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelmüen.
Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
hálójában evickélünk, pedig
napra kellene teregetnünk
mindazt, mi rejteni való.
Milyen
megkésve értjük meg, hogy a
szemek homálya pontosabb lehet
a lámpafénynél, és milyen
későn látjuk meg a világ
örökös térdreroskadását.
Pilinszky János, Milyen felemás
kép: Lora Zombie
(esti versek a Drogriporterrel)
117 éve a mai napon született Albert Hofmann svájci vegyész, a pszichedelikus drogkutatás úttörője. Nem csak az LSD-t szintetizálta és próbálta ki egy személyben először, de ő volt az, aki először izolálta, elnevezte és szintetizálta a varázsgomba hatóanyagait, a pszilocibint és pszilocint. Hofmann a bajkeverő csodagyerekének nevezte az LSD-t, ami a 60-as években a tudományos laboratóriumokból kikerült az utcára és egy egész generáció lázadásának szimbólumává vált. Nagy csalódás volt a számára, hogy az LSD-vel kapcsolatos tudományos kísérleteket évtizedekre betiltották, de reményét fejezte...
Egy tanár az iskolában megkérdezte a gyerekeket: milyen színű az alma?
– Piros! – kiabálták többen a gyerekek közül.
– Így van, ügyesek vagytok, dicsérte meg őket a tanár.
– Sárga! – tette hozzá két másik gyerek.
– Valóban, vannak sárga almák is, hagyta jóvá a tanár.
– Fehér! – jegyezte meg egy kisfiú.
– Nem, ez butaság, az alma nem fehér – csóválta a fejét a tanár.
Pedig a kisfiú nem mondott butaságot. Ha felvágod az almát, akkor a belseje bizony fehér. És vajon miért lenne fontosabb a felszín, mint a belső?
De mi...
