A fűszívás valószínűleg nem tesz jót a tinédzserek mentális képességeinek, a felnőttekét nem károsítja – mi következik ebből?
A londoni Kings College Pszichiátrai Intézetének kutatói 1000 új-zélandi fiatalt követtek nyomon hosszú távon (13 és 38 éves koruk között), akiknél megvizsgálták a kannabisz-fogyasztás pszichológiai ártalmait is, többek között IQ tesztet töltettek ki velük. A vizsgált serdülők mintegy 5%-a legalább heti rendszerességgel fogyasztott kannabiszt, az ő IQ tesztjeik jelentős (8 pontos) romlást mutattak, ugyanakkor azoknál, akik 18 éves koruk után kezdtek el szívni, hasonló károsodást nem tapasztaltak. Ami érdekes, hogy a tizenéveseknél nem számított, hogy később abbahagyták a fűszívást – a kipróbálás időpontja viszont nagyon is.
Ez egy annyira különleges kutatás, hogy meglehetős biztonsággal kijelenthetem: a kannabisz biztonságos a 18 éven felülieknek, de kockázatos a 18 éven aluliaknak,” nyilatozta a kutatás vezetője, Terrie Moffitt professzor. Bár a 100 pontos IQ teszten 8 pontos veszteség nem tűnik soknak, a statisztikák szerint ennek komoly következményei lehetnek a munkavállalásnál, ami kihat az egészségre és az várható élettartamra is.
Kritikusok rámutatnak ugyanakkor arra is, hogy a korreláció nem feltétlenül jelent kauzációt – tehát a serdülőkori fűszívás és a későbbi IQ-romlás között nem feltétlenül oksági kapcsolat van. Így például az IQ pontszám összefügg a testmagassággal is, az alacsony emberek jobban teljesítenek az IQ teszteken, ugyanakkor nem lehet arra következtetni, hogy a nagyobb testmagasság butaságot okoz. Lehetséges, hogy a kutatók nem vettek figyelembe egy olyan tényezőt, ami a korai kannabisz-kipróbálókban közös volt a fűszíváson kívül, esetleg egy olyan problémát, aminek a következménye a korai serdülőkorban való fűkipróbálás.
Mindenesetre a kutatás eredményeit fontos kontextusba helyezni – semmiképpen nem jelenti például azt, hogy valamiféle szigorúbb szabályozáshoz jelentene ideológiai muníciót. Danny Kushlick, a Transform drogpolitikai alapítvány munkatársa a BBC-nek azt nyilatkozta, hogy a kutatás éppen a legális szabályozás fontosságára mutat rá, ugyanis csak így lehetne korhatár alapján korlátozni a forgalmazást. Hasonlóan érvel Mark Thompson a blogján.
Sárosi Péter