A kormányzat hónapokkal később írta ki a pályázatokat a prevencióra, kezelésre és ártalomcsökkentésre, a pénzforrások pedig jelentősen szűkültek
A nyári napsütésnél is jobban várták a drogterületen dolgozó intézmények és szervezetek az új kormányzati pályázatok kiírását – hiszen ezektől függ, mennyi pénzt lehet költeni a következő év során megelőzésre, kezelésre és ártalomcsökkentésre. Július végén végre megjelentek a pályázati kiírások – azonban azokkal két elég jelentős probléma van. A nemzeti együttműködés kormánya – szakítva a nemzeti együttműködés eddigi hagyományaival – nem írta ki tavasszal a megfelelő pályázatokat a civil szervezetek számára, csupán a nyár végén. Ráadásul annyi már első ránézésre is látszik, hogy kormányunk jóval kevesebb pénzt szán erre a területre, mint ami korábban elérhető volt. Így félő, hogy a kormányzati retorikával ellentétben a következő évben a prevenciós erőfeszítések nemhogy erősödni, de gyengülni fognak Magyarországon.
A pályázó a prevenció kategórián belül három alkategóriában pályázhat: A) iskolai színtér B) család C) egyéb, ahová belezsúfoltak minden mást, például a munkahelyi prevenciót vagy a médiakampányokat. Korábban a C) alkategória számos elemére önálló pályázati kategóriát írtak ki, így a civilek egyszerre több területen is végezhettek prevenciót ezek közül. Idén ugyanakkor egy szervezet ezen alkategóriák közül egyszerre csupán egy alkategóriában pályázhat, így ha teszem azt egy civil szervezet szeretne egyszerre munkahelyi prevenciót és médiakampányt is folytatni, hát döntenie kell, hogy melyik a fontosabb.
Gondi János elnök és Barna Erika, a MADÁSZSZ elnökségi tagja további nehézségekre mutatnak rá. A késésnek ugyanis súlyos ára van. Amit megengedhet magának a kormány, azt nem engedheti meg a pályázó, akinek egy perc késlekedésre sincs ideje, hiszen a prevenciós pályázatok leadási határideje szeptember 15. A július végén kiírt iskolai prevenciós pályázatokra oktatási intézmények pályázhatnak, a leadási határidő közelsége azonban kétségessé teszi, hogy vajon lesz-e ideje és energiája az iskolának a tanévnyitó utáni zsúfolt két hétben arra, hogy olyan programot tervezzen, amely “folyamat jelleggel épül be a 2010/2011-es (sic!) tanév iskolai munkatervébe”. (Igen, nem mi írtuk el a dátumot, hanem a pályázat kiírásába került bele helytelenül az évszám.) Különösen szűkös ez az időkeret arra, hogy az iskolák még egy szakmai partnerrel, civil szervezettel is megállapodást kössenek a program nívójának emelése céljából. A pályázónak ráadásul teljesen új pályázatkezelővel (NCSSZI) kell együtt dolgoznia, és egy új adminisztrációs rendszerrel kell megismerkednie.
A pályázati kiírás egyéb rejtélyeket is tartalmaz a pályázó számára: a pályázatnak ugyanis alkalmazkodnia kell “…nemzeti és nemzetközi kábítószerügyi stratégiai dokumentumok céljaihoz”. Vajon itt a még hatályban lévő jelenlegi nemzeti drogstratégiára gondol a kiíró, avagy a jelenleg még nem létező következő nemzeti drogstratégiára? Valószínűleg a pályázat kiírói maguk sem tudják – ez a helyzet az egyik egyenes következménye annak, hogy a kormány meggondolatlanul szakított a drogstratégiával.
A legnagyobb probléma azonban a szakemberek szerint az, hogy jelentősen szűkültek a források. Mint közismert, az állam eddig is jóval többet költött a drogfogyasztók büntetésére, mint a nekik szóló egészségügyi és szociális szolgáltatásokra, ez az arány (8 milliárd büntető-igazságszolgáltatásra, ahol az eljárások 90 százaléka fogyasztók ellen irányul, illetve 2 milliárd megelőzésre, egészségügyi és szociális ellátásra összesen) most tovább romlik. Vegyük példának az alacsonyküszöbű szolgáltatásokra kiírt KAB-pályázatot: idén ez egy pályázati kategória alkategóriája, összesen 120 millió forinton osztozhatnak az alacsonyküszöbű szolgáltatások a terápiás és a rehabilitációs intézményekkel. Ez még az eddigi évekhez képest is jelentős visszalépést jelent, hiszen 2008-ban még önálló pályázati kategóriát képezett az alacsonyküszöb, és csak erre 120 millió forintot írtak ki. Egyik másik példa: a KEF-ekre (a helyi drogpolitikai egyeztetést végző Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokra) tavaly eredetileg 80 millió forintot terveztek, ezt lefaragták 60 millió forintra, idén pedig tovább csökkentették 50 millió forintra.
Amikor az ellátórendszernek ilyen megszorításokat kell elviselnie, és azon kell sakkozni, hogy életmentő szolgáltatások fennmaradjanak vagy megszűnjenek, akkor önkéntelenül is eszünkbe ötlik az a bizonyos 20 milliárd forint, amit a dohánycégek fizethettek volna ki adó formájában az államkasszába. Az is eszünkbe juthat, hogy a 2009-ben elfogadott nemzeti drogstratégia elutasításának egyik fő oka az volt, hogy a kormány nagyobb hangsúlyt szeretett volna adni az elsődleges prevenciónak. Úgy tűnik, ez a hangsúlyeltolódás egyelőre csak a retorika szintjén lesz érezhető, ugyanis a prevencióval foglalkozó szervezetek pályázati lehetőségei tovább szűkültek.
Sárosi Péter
