A szakemberek szerint az ártalomcsökkentésnek nagyobb szerepet kell kapnia
A nemzet drogstratégiájának hamarosan lejár a szavatossága: a dokumentumot még 2000-ben teljes pártközi konszenzussal fogadta el és hirdette ki országgyűlési határozatként a parlament, a hosszú távú célkitűzéseinek határidejéül 2009-et szabva meg. Jelenleg is folyik a drogstratégia értékelése és az új drogstratégia kialakítása. Ez utóbbi célból gyűlt össze számos szakember (rendőrök, vegyészek, szociális munkások, pszichiáterek stb.) és szakpolitikus április elsején Dobogókőn a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) meghívására. A megjelenteket Korózs Lajos államtitkár majd Portörő Péter, az SZMM kábítószer koordinációért felelős főosztályvezető-helyettese üdvözölte. Portörő elmondta, hogy az új stratégia kialakítására két tudományos tanácsadó testületet is felállítottak, az egyik hazai szakemberekből, a másik külföldiekből áll (köztük az EMCDDA igazgatója, az EU Bizottság és UNODC drogügyi hivatalnokai, svájci heroinfenntartó programot vezető professzor és amerikai közgazdász is szerepel). Ezeknek a feladata, hogy április 23-áig megírják az első koncepciót, amelyet május 21-én a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) is megtárgyal majd. A minisztérium reményei szerint augusztusban megindul a közigazgatási egyeztetés a tárcák között az új stratégiáról, szeptemberben pedig a kormányülés véglegesíti a szöveget – amit még ősszel megtárgyalhat és elfogadhat a parlament. (Mármint ha még megmarad addig a kormány és a parlament…)
Felvinczi Katalin, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) igazgatója a jelenlegi drogstratégia értékeléséről tartott előadást. Bemutatta azt az új kötetet (Drogpolitika számokban, Budapest: L’Harmattan, 2009), amelyen szinte még meg sem száradt a tinta, és amely a 2000 óta eltelt időszak hazai drogpolitikájának alakulását veszi górcső alá különböző szempontokból. A kötet 12 fejezetéből kettőt (az ártalomcsökkentésről és a bűnügyi vetületről szólót) a TASZ munkatársai készítették el. Az NDI munkatársai ezenkívül áttekintik mindazokat a dokumentumokat, amelyek a drogstratégia megvalósulásával összefüggésbe hozhatók, ezenkívül meginterjúvoltak több mint 70 a területen dolgozó szakembert/szakpolitikust, telefonon kérdezték meg a helyi kábítószerügyi egyeztető fórumok (KEF-ek) tagjainak véleményét és fókuszcsoportos vizsgálatot is tartottak. Ez persze nem ugyanaz, mintha egy külső, független céget kértek volna meg a stratégia megvalósulásának evaluálására (2003-ban a középtávú megvalósulást még a Trimbos Intézet evaluálta) – erre azonban a jelenlegi helyzetben a kormány nem kívánt pénzt és időt fordítani. Kár.
A TASZ korábbi álláspontja a drogstratégia megvalósulásáról olvasható itt.
Mindenesetre az adatok értékelése érdekes eredményeket hozott, különösen a hosszú távú célok megvalósulása terén. A válaszadók 67%-a gondolta azt, hogy a kínálatcsökkentés terén nem sikerült elérni a kitűzött célokat, a kezelés területén ez az arány 70%. Ez persze nem meglepő: a bizonyítékok szerint az illegális drogok piaca, kínálata az elmúlt 8 évben bővült Magyarországon, még akkor is, ha nem történt olyan robbanásszerű növekedés, mint a 90-es évek második felében. Ami pedig a kezelést illeti, a problémás droghasználóknak még mindig csak töredéke jut ellátáshoz – legalábbis színvonalas, valóban hatékony ellátási formákhoz, például metadonfenntartó kezeléshez. A szakemberek jelentős része szerint a büntető-igazságszolgáltatás még mindig a szociális- és egészségügyi ellátás ellen dolgozik: a fogyasztók kriminalizációja komoly problémákhoz vezet. Az elterelést pedig nem azok veszik igénybe, akiknek igazán szükségük lenne kezelésre. A prevenció és a közösségi beavatkozások terén a válaszadók derülátóbbnak mutatkoztak: csupán 8% gondolta azt, hogy a hosszú távú célokat a megelőzés terén nem sikerült megvalósítani. Itt is vannak azonban jelentős problémák: az iskolákon kívül nem sikerült más színtereken megjelennie a prevenciónak, a szakmai háttér, a programok szakmai akkreditációja nem alakult ki, ennek egyik oka az is, hogy a tárcák gyakran nem együtt, hanem egymás ellen dolgoznak.
| Zárójelben: aki emlékszik még a “Paff a bűnös sárkány” drogprevenciós CD vagy a hasonlóan idióta és dilettáns kezdeményezésekre, esetleg a “drogmentes kapitány” avatásokra (értsd: szcientológus beszervezési kísérletekre), annak nem kell magyarázni, hogy miért lenne fontos, hogy az iskolák kizárólag a szakmailag garantált tartalommal és módszerrel dolgozó programokat fogadják be. A drogprevenciós programok akkreditációjának bevezetésére már 2001 óta történtek próbálkozások – ekkor Topolánszky Ákos mint az ISM akkori helyettes államtitkára próbálta kezébe ragadni az irányítást. Az Egészségügyi Minisztérium azonban ezt nem nézte jó szemmel, mivel szerintük ilyen tevékenységre kizárólag az EÜM-nek van törvényi felhatalmazása. Az egészségügyi tárca azonban hosszú évekig nem volt képes kézzelfogható koncepciót felmutatni a prevenciós programok akkreditációjáról. Az NDI-nek volt koncepciója, azonban az EÜM szerint a drogprevenciós programok akkreditációját nem az NDI-nek, hanem az EMKI-nek (Egészségügyi és Kórháztechnológiai Intézetnek) kell felügyelnie. Igaz, hogy az akkreditációs bizottság felállítására csak az egészségügyi tárcának van törvényi felhatalmazása, de nem tartjuk túl szerencsésnek, hogy nem a legnagyobb szakmai kompetenciával rendelkező intézmény kezébe kerül a szakmai felügyelet. |
Topolánszky Ákos, az NDI igazgató-helyettese bemutatta az új drogstratégia kialakításához készített szempontjait – amely nem végső megoldásokat, csupán elágazási pontokat és dilemmákat kívánt felvázolni: milyen formában kodifikálják a stratégiát, milyen felhatalmazása lesz a drogstratégiának, mi lesz a stratégia viszonya a büntetőpolitikához, mi lesz a stratégia viszonya az előző stratégiához, mi lesz a stratégia műfaja, milyen modellt kövessen, milyen alapelvekre támaszkodjon, hogyan viszonyuljon a tudományos evidenciákhoz, milyen időtávon öleljen fel, milyen drogokat foglaljon magába, mik legyenek a prioritásai stb. Topolánszky két sémát tárt az egybegyűltek elé az új drogstratégia szerkezetével kapcsolatban, ezek szerint a stratégia három pilléren alapszik: 1) Megelőzés-közösségi beavatkozás 2) Kezelés-ártalomcsökkentés 3) Kínálatcsökkentés. Ezeket a pilléreket horizontális szempontok fűzik egymáshoz: 1) Koordináció, nemzetközi együttműködés 2) Monitorozás, értékelés 3) Együttműködés, közösség. Az egyes beavatkozások fontosságát, prioritását 3 alapelv határozza meg: 1) Vulnerabilitás (sérülékenység) 2) Szeveritás (a probléma súlyossága) 3) Fenntarthatóság.
A hazai büntetőjogi szabályozás és a drogstratégia viszonyáról Lévay Miklós alkotmánybíró, az ELTE jogi karának tanára tartott remek előadást. Lévay rámutatott arra, hogy nagyon fontos a drogstratégia hatályát behatárolni: milyen anyagokra is vonatkozik pontosan és milyen szempontok szerint? Hiszen például nem beszélhetünk kínálatcsökkentésről, ha egy kábítószer gyógyászati használatáról van szó (pl. metadon). Felvetette egy önálló drogtörvény kialakításának lehetőségét is, hiszen a prevenciós, kezelő és ártalomcsökkentő programok jogi és anyagi helyzetét csak törvénnyel lehetne stabilizálni – azonban megjegyezte, hogy erre Magyarországon vajmi kevés esély van, hiszen a döntéshozók nem kívánják megbontani a Btk. egységét – erre még akkor sem voltak hajlandók, amikor szakemberek a fiatalkorúakra vonatkozó részek önállósítását javasolták. Bár a magyar jogrendszer általában követi a német példát, ebben az esetben nem: Németországban ugyanis van önálló fiatalkorúakra vonatkozó törvény és drogtörvény is. Legfeljebb arra nyílna lehetőség, hogy a drogterület kizárólag egészségügyi és szociális vonzatairól rendelkező törvényt alkosson az Országgyűlés – erre azonban (mily meglepő) tárcaközi érdekellentétek miatt szintén parányi az esély. Lévay hangsúlyozta, hogy az új drogstratégiának kiemelt helyen kell foglalkoznia az ártalomcsökkentéssel, ez lehetővé tenné a programok jogi hátterének normalizálását. Fontos lenne szerinte az alkoholprobléma bevonása is, ezen a területen ugyanis jelenleg nagyon nagy hiányosságok vannak (megjegyzés: erre azonban nincs lehetőség, mert az Egészségügyi Minisztérium már évek óta ül a maga alkoholpolitikai stratégiáján, amiről eddig még semmi biztosat nem tudunk, csak azt, hogy készül).
Lévay szerint a jelenlegi drogstratégiának van egy nagy stratégiai előnye az előzőhöz képest: 2000-ben ugyanis már a büntetőjogi szabályozás szigorítása után fogadták el a drogstratégiát, amelynek szemlélete így nem érvényesülhetett a Btk-ban. Pedig igazából fordítva kellene ennek működnie: a drogpolitikának kellene alakítania a büntetőpolitikát. Erre most lehetőség nyílhat, hiszen amennyiben a drogstratégiát még az idén elfogadják, akkor annak hatása lehet az új Büntetőkódex kábítószerrel kapcsolatos szakaszaira is. Fontosnak tartotta azt is, hogy a politika ne telepedjen rá a drogstratégiára, és abba ne kerüljenek bele olyan utópista elgondolások, mint a “drogmentes társadalom” kialakításának célja. Ámen.
A délután során a – kissé megcsappant számú – jelenlévők Topolánszky Ákos előterjesztése alapján megvitatták az új drogstratégia fő irányvonalait. A többség szerint jelentős szemléleti változásra nincs szükség a jelenlegi drogstratégiához képest, ugyanakkor bizonyos formai változtatásokra és hangsúlyeltolódásokra igen. Így például mindenki egyetértett abban, hogy ezúttal egy tömörebb, deklaratívabb dokumentum készüljön, amelynek időkerete 8 vagy 10 év – amelyet két (4 vagy 5) éves időintervallumra kell felosztani, ezeken belül a rövid távú célokat akciótervekkel kell meghatározni. Kétévente a civilek bevonásával értékelni kell a stratégia megvalósulását és szükség van külső evaluátor bevonásával végzett középtávú és végső értékelésre is. A stratégiának olyan indikátorokkal kell dolgoznia, amelyek koherensek és mérhetőek, a célok megvalósításának legyenek felelősei. A szakemberek többsége egyetértett abban, hogy a stratégiának a legális drogokat is magában kell foglalnia, különösen az alkoholt – bár egyesek szerint ez túlságosan ambíciózus feladat elé állítana minket. Komolyabb vita ezenkívül az ártalomcsökkentés szerepével kapcsolatban alakult ki: a TASZ és még számos szervezet álláspontja szerint az ártalomcsökkentésnek külön pillérként kell szerepelnie a drogstratégiában, ezzel elősegítve az ártalomcsökkentő szemlélet és gyakorlat elfogadottságának növelését és stabil hátterének kialakítását. Mások ugyanakkor elutasították ezt a megoldást – szerintük az ártalomcsökkentés nem más, mint a kezelés előszobája, vagy éppen “szekunder prevenció”, így kiemelésére nincs szükség. Nem sikerült megegyezni ebben a kérdésben – ha azonban az ártalomcsökkentés nem kap éppoly kiemelt szerepet a drogstratégiában, mint a prevenció, a kínálatcsökkentés vagy az absztiencia-orientált kezelés, igen nehéz lesz konszenzuális dokumentumról beszélni.
Sárosi Péter
