Egymást kiegészítő, gyakran egymással versengő megoldási modellek a drogfüggőségek kezelésében, a tudomány és a politika kölcsönhatásai.
Egymást kiegészítő, gyakran egymással versengő megoldási modellek a drogfüggőségek kezelésében, a tudomány és a politika kölcsönhatásai.
Több száz az alkohol- és drogfüggőség kezelésével foglalkozó szakember vett részt Budapesten az Alkohol és Addikciók Nemzetközi Tanácsa (ICAA) által szervezett konferencián („Tudomány, politika és a szakemberek”, Budapest, Korinthia Royal Hotel, Október 23-28). Az idén többek között azért esett a szervezők választása Budapestre, mert itt tartották az ICAA alakuló gyűlését pontosan 100 évvel ezelőtt, 1905-ben. A szervezet jelenlegi vezetője, Peter Vamos pedig magyar származású.
Sajtótájékoztató a konferencián (Balról jobbra: Felvinczi Katalin kábítószerügyi kormánybiztos, Göncz Kinga miniszter, Vámos Péter, az ICAA elnöke, Topolánszky Ákos, az NDI igazgatója, fotó: ICSSZEM)
A konferencia egyik fő témája a tudomány és politika közötti interakciók feltérképezése volt. A nyitónapon az ifjúsági minisztériumtól (ICSSZEM) Göncz Kinga miniszter asszony beszélt arról, hogy milyen különbségek mutatkoznak a politikai döntéshozók és a kutatók elvárásaiban és igényeiben, illetve hogyan lehet ezeket harmonizálni. Peter Vamos, az ICAA elnöke azokról a kihívásokról beszélt, amelyek a tudományt napjainkban a vallásos fundamentalizmus és a büntetőjogi elrettentést szorgalmazó moralizmus oldaláról fenyegetik. Véleménye szerint a drogellenes háború eredménytelennek bizonyult, a megoldás nem a mákültetvények kiirtásában, hanem abban rejlik, hogy megtaláljuk a függőség mögött rejtőző mélyreható okokat. Jan Walburg, a Trimbos Intézet igazgatója a drogpolitikák hatékonyságának vizsgálatával kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a bünetőpolitikáknak nincsen jelentős hatása a drogfogyasztás előfordulásának mutatóira: így például a szigorú drogpolitikát folytató USA-ban a kannabisz fogyasztásának prevalenciája jóval magasabb (17%) a fiatalok körében, mint a legenyhébb megközelítést alkalmazó Hollandiában (13%), a szintén szigorú Svédországban ugyanakkor mindkét országénál jóval kevesebben szívnak füvet (1%).
Dr. Peter Reuter, a Maryland Egyetem professzora és a RAND Corporation nevű politikai elemző intézet kutatója az Egyesült Államok drogpolitikájáról tartott előadásában kiemelte, hogy az amerikai iskolákban és munkahelyeken jellemzően figyelmen kívül hagyják azokat a kutatási eredményeket, amelyek az egyes programok hatékonyságát mérik. Így például még mindig nagy népszerűségnek örvend a DARE (Magyarországon DADA) iskolai alapú rendőrségi drogprevenciós program, amelyet számtalan vizsgálat sikertelennek ítélt. Dr. Reuter szerint azonban még a gyengén működő kezelés és prevenció is hatékonyabb, mint a büntetőjogi beavatkozások, amelyek hatékonyságát gyakorlatilag nem támasztják alá a kutatások. Sőt, a RAND korábbi vizsgálata szerint egy olyan időszakban, amikor drasztikusan nőtt a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt bebörtönzöttek száma, a kokain fogyasztói ára jelentősen csökkent a fekete piacon, magyarul hozzáférhetősége nőtt. Az USA mégis 35 milliárd dollárt költ évente a drogellenes büntető-igazságszolgáltatásra, míg annak hatékonyság-vizsgálatára csupán az összes kutatásra szánt pénzösszegek töredékét költik (kevesebb mint 5%). A kormány számára kedvezőtlen kutatási eredményeket pedig agyonhallgatják.
Dr. Azarakhs Mokhri, a Teheráni Egyetem Pszichiátriai Tanszékének professzora az iráni drogpolitika sajátosságait mutatta be: a közép-ázsiai ország ad otthont a világ legnagyobb intjekciós droghasználó népességének, az ópiumszívók számát is több százezerre becslik. Napjaink legjelentősebb kihívása Iránban is a HIV/AIDS járvány, jelenleg több mint 11 ezer HIV fertőzést regisztáltak a droghasználók körében, a járvány melegágya a börtön, ahol a fertőzés kockázata tízszeres. A teokratikus iráni állam nem humanizmusból, hanem a járvány pusztító hatásainak felismerése miatt enyhített jelenleg szigorú drogpolitikáján, s engedélyt adott a tűcsere- és metadonprogramok bevezetésére, újabban már a börtönökben is. Mokhri professzor szerint az államhatalmat többnyire sokkal inkább meggyőzik a gazdasági érvek, mint a morális és emberi jogi érvek: ha szembesítjük a kormányt a HIV járvány katasztrófális következményeivel, nyitottá válnak az alternatív megoldásokra. Kérdés azonban, hogy ezek a reformok vajon általános erjedést indítanak-e el a büntetőpolitikában is.
Az egy hétig tartó konferencián még számos érdekes előadást hallhattunk. Kedden délután a „Függőség, HIV és AIDS” szekcióban a TASZ Drogpolitikai Programjának vezetője, Sárosi Péter is előadást (PPT prezentáció) tartott a hazai ártalomcsökkentés előtt álló kihívásokról.
BECKLEY SZEMINÁRIUM
(Összefüggések a Büntetőpolitika és a Kábítószerügyi Szakmapolitika között – kerekasztal –beszélgetés)
Az ICAA konferencia mellékeseményeként került sor az ifjúsági minisztérium (ICSSZEM) tükörtermében a Beckley Alapítvány által szervezett drogpolitikai kerekasztal beszélgetésre, melynek témája a magyarországi büntetőjogszabályok optimalizálása volt – a nemzetközi tapasztalatok tükrében. A találkozón brit, portugál, kanadai, szlovén és ír szakértők beszéltek saját országaik tapasztalatiról illetve javaslatokat tettek egy józanabb és mérsékeltebb magyarországi szabályozás bevezetésével kapcsolatban.
Mike Trace, a Beckley Foundation Drogpolitikai Programjának vezetője, korábban a brit kormány tanácsadója szerint Nagy-Britanniában megbukott a kannabiszfogyasztók tömeges büntetésén alapuló drogpolitika. Lehet, hogy a kannabiszhasználók a legláthatóbbak a rendőrség számára, de ez nem jelenti, hogy ők a legproblémásabb használók, többségük normális életet él és csak kisebbségük fogyaszt rendszeresen drogokat. Nincs értelme tehát annak, hogy ezek ellen az emberek ellen tömegesen büntetőeljárást indítsanak vagy kényszerkezelésre kötelezzék őket. Mr. Trace szerint a kényszer bizonyos formája eredményes lehet a problémás használók esetében, azonban három alapelv szigorú figyelembe vételével: 1) hatékony célcsoport-választás/a források legjobb felhasználása; 2) a szolgáltatások minőségének biztosítása; 3) következetes, átlátható rendszer.
Diane Riley, a Kanadai Drogpolitikai Alapítvány jogásza, aki korábban az ENSZ AIDS-ellenes szervénél, a UNAIDS-nél dolgozott, a definíciók tisztázását hangsúlyozta. Túl gyakran röpködnek olyan kifejezések, amelyeket mindenki máshogy értemez, például a legalizáció, amely gyakorlatilag nem más, mint törvényes szabályozás. A jelenlegi drogpolitikák gyakran ahelyett, hogy csökkentenék a drogfogyasztással járó ártalmakat, csak súlyosbítják azokat: fekete piacot termelnek, amellyel járványok, korrupció és erőszak járnak kéz a kézben. Ms. Riley amerikai kutatásokra hivatkozva azt állította, hogy minden egyes dollár, amit az állam kezelésre fordít, 7 dollár költségtérülést eredményez a szociális és orvosi kiadások terén.
Dr. Alice da Silveira e Castro a portugál dekriminalizációs modellt ismertette, amelyet 2001-ben vezettek be. Az ottani szabályozás is az elterelés egy bizonyos válfaját alkalmazza, azonban a rendőrség által rajtakapott drogfogyasztókat nem állítják elő, nem indítanak ellenük büntető, csupán szabálysértési eljárást, amelynek keretében 72 órán belül meg kell jelenniük egy háromtagú (rendőr, pszichiáter, szociális munkás) bizottság előtt, amely eldönti, hogy az illetőnek vajon szüksége van-e kezelésre. Amennyiben nincs, az esetnek semmiféle jogkövetkezménye nem lesz, a problémás droghasználóknak pedig felajánlják a kezelés igénybevételét. Ha ezt elutasítják, akkor szabálysértési szankciókat alkalmaznak velük szemben. A büntetőjogi reformokkal párhuzamosan rohamos ütemben fejlesztették a prevenciós és terápiás programok minőségét és lefedettségét is. A jelenlegi politika sikerének tudható be, hogy az utóbbi években drasztikusan visszaesett az új HIV fertőzések száma az injekciós droghasználók körében Portugáliában (1998 – 62%; 2003 – 42%).
