Egy 2002-ben megjelent cikkében dr. Gerevich József pszichiáter főorvos körképet rajzol a hazai kokain-kereskedelem és fogyasztás mintáiról.
Találatok erre: Features of Pdfvce NS0-521 PDF and Practice Exams 🎮 Simply search for ➠ NS0-521 🠰 for free download on ➥ www.pdfvce.com 🡄 😏NS0-521 Actual Dumps
ÁSZ Egyesület: Cselekvési javaslatok
Az Ártalomcsökkentők Országos Szakmai Egyesülete javaslatai a kormány számára az ártalomcsökkentés fejlesztéséről.
Naloxon a túladagolás ellen
Manhattanben (New York) a nyár végére elszaporodtak a túladagolásos halálesetek. Pataki kormányzó augusztus elején aláírt egy törvényt, amely a jövőben elejét veheti a hasonló tragédiáknak.
Felhívás a Bayer István Díj és a Veres Ilona Díj jelölésére
A Magyar Addiktológiai Társaság (MAT) folytatni kívánja a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület (KCKT) által alapított szakmai díjak kiadásának hagyományát, ezért felhívást tesz közzé a Bayer István Díj és a Veres Ilona Díj jelölésére.
Elrendelték a nyomozást
Az önmagát feljelentő tűcsere munkatárs ügyében nyomozást rendelt el az ügyészség.
Öt tévhit a marihuána-fogyasztásról (Kritika – HVG)
„Tények a szakértőktől”: tévhitoszlatás tévhitekkel
Szabad Föld 2004. november 26. „Sziasztok” – A Drogriporter levele
„Tisztelt Balogh Mária,
A Szabad Föld 2004. november 26.-ai számában írt cikkére szeretnék reagálni. A gyermekek kábítószer fogyasztásának megelőzése nagyon fontos feladat, ezért méltányolandó az Ön törekvése az ifjak felvilágosítására. Ugyanakkor a prevenció csak akkor lehet sikeres, ha igazat mondunk a gyerekeknek, hamis adatokkal, túlzó és megalapozatlan kijelentésekkel jószándékunk ellenére éppen az ellenkező hatást fogjuk elérni. Az Ön levelében több félrevezető és megalapozatlan állítás is szerepel.
Az orvosnak titoktartási kötelezettsége van betege felé, tehát nem értesítheti a rendőrséget ha tudomására jut, hogy betege kábítószert fogyasztott. Ha azt állítjuk a gyerekeknek hogy ilyenkor az orvos értesíti a rendőrséget, azt kockáztatjuk, hogy rosszullét esetén nem hívják ki a mentőt, alaptalanul attól tartva hogy a rendőrség is megjelenik.
A marihuána és a dohányzás rákkeltő hatásának összehasonlítása azért is nehéz, mert jelentős eltérések vannak mind a cigaretta márkák, mind pedig az egyénileg elkészített füves cigaretták között. Ha mégis megpróbálkozunk az összehasonlítással, azt mondhatjuk, hogy egy cigarettához képest a marihuánás cigaretta négyszer annyi kátrányt tartalmazhat, de még egy napi szinten használó marihuána szívó is sokkal kevesebbet fogyaszt belőle, mint egy cigarettázó ember. A felmérések szerint ráadásul a marihuánát napi szinten fogyasztóknak is mindössze 15%-a marad rendszeres fogyasztó húszas évei végére, a dohányzást viszont sokkal nehezebb abbahagyni, és az általa okozott légúti megbetegedések hazánkban is vezető halálokot jelentenek. Ha a marihuána használatának kockázatairól szeretné tájékoztatni az ifjúságot, úgy, hogy annak hasznát is vehetik, a következőket érdemes kihangsúlyozni: a marihuána által okozott egyik legnagyobb veszély az, hogy miután bűncselekmény, az ember ellen eljárást indít a rendőrség ha nála találja. Ha kannabisz hatása alatt vezet autót valaki, megnő a közlekedési baleset okozásának veszélye, ez pedig hatványozottan igaz ha alkoholt is fogyaszt az illető. A kannabisz hosszan tartó és rendszeres fogyasztása légzőszerv rendszeri megbetegedés kockázatát hordozza magában, különösen, ha dohányzunk is hozzá. A rendszeres és évekig tartó használat egyfajta függőség kialakulásának kockázatával jár. A kannabisz hosszan tartó fogyasztásának kognitív károsodást okozó hatásáról szóló eredmények ellentmondásosak, de az ilyen irányú hatás elképzelhető.
Az Ecstasy és speed egyszeri vagy kétszeri kipróbálása nem vezet automatikusan függőséghez. Sokkal többen vannak akik kipróbálták a szereket, mint akik havi rendszeres használóvá váltak (speed esetében 5.8%, Ecstasynál 4.3% volt az aki havi használóvá vált, egy amerikai kutatás szerint). Az Ecstasy fizikai használata nem vezet fizikai függőséghez (a szer használatának jellemzője, hogy folyamatosan használva a keresett hatás eltűnik), de kényszeres használat kialakulhat. A speed használata függőséghez vezethet.
A szerek használatának veszélyeivel kapcsolatos túlzásokkal azt érjük el, hogy az ezeket kipróbáló emberek tapasztalatai mások lesznek, és a valós veszélyekkel kapcsolatos figyelmeztetéseket sem fogják komolyan venni. Az Ecstasyval kapcsolatban az olyan kockázatok hangsúlyozására van szükség, mint a szer illegalitása, a tabletták valós tartalmának kiszámíthatatlansága. Továbbá az hogy (a fogyasztás elterjedtségéhez képest nagyon alacsony számban, de) előfordult már halálos túlmelegedés Ecstasy fogyasztás után, tehát a folyadék megfelelő (nem túlzásba vitt, mert az is veszélyes lehet, hanem 2-4 pohár víz óránként) pótlása, a pihenés stb. nagyon fontos, és az hogy más szerekkel, például alkohollal együtt fogyasztva a kockázatok jelentősen megnőnek. Szintén megnövekedett kockázatot hordoznak magukban különböző betegségek is (szívbetegség, májprobléma, pszichiátriai zavarok, hyperthermia).
Speed esetében az illegalitásra, a függőség kialakulásának veszélyére, a túladagolás lehetőségére, az intravénás használat kockázataira (megnövekedett túladagolás veszély, fertőzések, HIV és Hepatitis fertőzés veszélye közös használat útján), a más drogokkal való keverés veszélyeire és a hosszan tartó használat pszichés és testi veszélyeire érdemes és kell felhívni a figyelmet.
Üdvözlettel,
Név
Cím”
Ha levelet írsz, légy szíves tudasd velünk is, hogy lássuk mennyire működik a program!
A marihuána és dohány összehasonlításával, illetve a marihuána egészségkárosító hatásaival kapcsolatos főbb tények:
„…a rendelkezésre álló orvosi bizonyítékok alapján, a kannabisznak kevés káros hatása van az egészségre, és a tiltásának vagy legalizációjának egyéb megfontolásokon kell alapulnia” , írja a neves orvosi folyóirat, a The Lancet egyik szerkesztői levelében.
Anon (editorial). Dangerous habits. Lancet 1998;352:1565.
„ A kannabisz gyakori fogyasztása nem jár komoly egészségügyi problémákkal az egyén és a társadalom számára”, vonja le a következtetést a kutatások áttekintése után az angol kábítószer visszaéléssel foglalkozó tanácsadó testület, az Advisory Council on the Misuse of Drugs
„ Amikor a kannabiszt szisztematikusan összehasonlítjuk más drogokkal az okozott károk tekintetében (halandóság, megbetegedés, toxicitás, addikciós potenciál és a bűnözéssel való kapcsolat), kevésbé ártalmas a társadalomra és az egyénre nézve, mint a többi illegális kábítószer, vagy az alkohol és dohány”, írja az angol Rendőrség Alapítvány (Police Foundation) alapos vizsgálatának (Az ún. Runciman Jelentés) következtetéseként
Az eddigi kutatások alapján nincs meggyőző bizonyíték arról, hogy a marihuána rákot okozna az emberben, beleértve az általában dohányzáshoz kapcsolható rákokat is. Ugyanakkor a sejtes, genetikus és humán kutatások alapján feltételezhető hogy a marihuána jelentős rizikófaktor a légzőrendszeri rák kialakulásában, de ennek kimondásához még számos jól tervezett kutatás kivitelezésére van szükség. Megnehezíti a helyzetet, hogy a marihuánát szívók nagy része dohányt is fogyaszt, ezért nehéz elkülöníteni a két szer hatását.
A kannabisz fogyasztásának legelterjedtebb módja a szívás. A dohányzás (a füst belélegzésének) bármilyen formája egészségkárosító, ezért a kannabisz fogyasztása is, a dohányhoz hasonlóan a bronchitis, asztma és tüdőrák, valamint szív érrendszeri megbetegedések rizikóját hordozhatja magában. A kannabiszban ráadásul bizonyos karcinogének magasabb koncentrációban fordulnak elő.
„Ugyanakkora súlyú cigarettát alapul véve, a marihuána szívók tüdejébe körülbelül négyszer annyi kátrány kerülhet, mint a cigarettát szívókéba. A különbség leginkább a szűrési (a marihuánás cigarettának leggyakrabban nincs filtere) és inhalációs technika (nagyobb erővel, mélyebbre szívják és több ideig tartják lenn a füstöt, mint a cigaretta esetében) különbségeiből adódik. Ugyanakkor a rekreációs célra fogyasztott marihuánás cigarettát legtöbbször nem tömik meg olyan szorosan mint a dohányból készült cigarettát, és az elszívható mennyiség körülbelül a fele a cigarettáénak.
Marijuana and Medicine: Assessing the Science Base (1999) Institute of Medicine
Az Action on Smoking and Health (ASH) brit civil szervezet szerint viszont az ilyen jellegű összehasonlításokkal különösen óvatosnak kell lenni, Megnehezíti az összehasonlítást az is, hogy a különböző cigaretták között is jelentős (akár kilencszeres) különbség van a kátránytartalomban.
Továbbá számos tényezőt kell még figyelembe venni, mely csökkenti a kannabisz potenciális veszélyességét: a legtöbb csak kannabiszt használó sokkal kevesebbet szív egy nap, mint a cigarettát fogyasztók, legtöbbjük pedig harmincas évei előtt felhagy a marihuána fogyasztásával. A dohányzás keltette legnagyobb kockázat pedig éppen a hosszú távú használatban rejlik, a dohány tartalmú cigarettát letenni sokkal nehezebb, mint a marihuánás cigarettát. Azok közül akik valaha napi marihuána használók voltak, mindössze 15%-volt az, aki az is maradt húszas évei végén, írja az angol Lordok Háza egyik jelentése.
A kannabisz potenciájának (THC tatalmának) megnövekedése az utóbbi években a kannabisz fogyasztás potenciális légúti megbetegedést okozó kockázatát nem hogy növelné, hanem éppen hogy csökkenti (ugyanazon hatás eléréséhez kevesebbet kell belőle elfogyasztani, így kevesebb füstöt is lélegez be a fogyasztó)
A marihuána fogyasztásának is léteznek ártalomcsökkentő változatai. Van technika a kevesebb papírral való sodrásra, és létezik egy vaporiser nevű szerkezet, mely forró levegő segítségével úgy szabadítja fel a növény THC- tartalmát, hogy közben füst nem keletkezik, és nem jut a tüdőbe.
A különböző szerek kockázatával kapcsolatos félrevezető és leegyszerűsítő összehasonlítások, és a kannabisz „erősségéről” szóló adatok félreértelmezése nem segítenek sem az emberek informálásában és oktatásában, sem pedig a megelőzésben.
A hosszan tartó mértéktelen kannabisz használat lehetséges egészségkárosító hatásairól a fent említett cikkekben olvashatunk, nagyon jó összefoglalóját adja a témának a Lancet cikke is:
Hall W. and Solowij N. Adverse effects of cannabis, Lancet 1998; 352:1611-16
Egyéb linkek:
Journal of Clinical Pharmacology 42 (11 supplement), November 2002 (abstracts)
Az Ecstasy és speed észrevétlenül roncsolja a szervezetet és a függőség egy két szem kialakulása után is kialakulhat, írja a cikk szerzője.
Az Ecstasy nem okoz fizikai függőséget (kényszeres használati minta kialakulhat, de a szer tulajdonsága hogy hosszan tartó használat után a hatása megszűnik, és csak a szer fogyasztásának szüneteltetésével lehet újra hasonló hatást elérni), a speed viszont okozhat, de egyik sem egy két szem elfogyasztása után. Az amerikai SAMSHA jelentése szerint azok közül akik valaha próbáltak amfetamint, 5.8% használta később legalább havonta egyszer. Az Ecstasy esetében ez 4.3%, a dohány esetében 37.0%, az alkoholéban 60.3%.
2005. június 27. MTV Kékfény Az elmúlt tíz év drogstatisztikája (a drogriporter levele)
Tisztelt Szerkesztőség,
A Kékfény 2005. június 27.-ei adásával kapcsolatban a következő tényekre szeretném felhívni a figyelmüket:
A műsorban elhangzott hogy a metadon ambulanciákon a gyógyszert a kellő kapacitás hiányában az orvosok kényszerűségből adják ki több napra is. Ez az állítás nem teljesen fedi a valóságot és félreértésre ad okot. Igaz hogy a fenntartó metadon kezelés kapacitása jócskán alulmúlja az igényeket, és tény hogy a metadonnak van feketepiaca. A metadon szubsztitúció a problémás ópiát-használók bizonyítottan hatékony kezelési formája, jelenleg a leggyakrabban és legnagyobb sikerrel alkalmazott eljárás az intravénás droghasználók lelki és testi egészségének valamint szociális állapotának javítására, a kábítószer-használat ártalmainak csökkentésére.
Az európai és a magyar drogstratégia is prioritásként jelöli meg a metadon szélesebb körű elérhetőségét, ennek ellenére hazánkban a hivatalosan regisztrált és kezelésbe vont ópiát használók aránya (6-10%) még mindig messze alulmúlja az Uniós átlagot (50%), de még a környező országokét is (Szlovéniában 24% vagy Csehországban 19%). A nemzetközi példák is azt mutatják, hogy a metadon feketepiaca gyakorlatilag megszűnik, ha elegendő ambulancia (vagy háziorvos) áll rendelkezésre, ahol orvosi felügyelet mellett legálisan lehet a gyógyszerhez hozzájutni. A feketepiac felszámolásának lehetősége tehát a metadon kezelés elérhetőségének szélesítésében rejlik.
Az orvosok nem kényszerűségből adják ki az egyheti metadon adagot. Az alapvető és szigorú feltételek megléte esetén a fenntartó kezelésben részesülő egyén, egy hónap után maximum 10 napi depridol adagot hazavihet. Ez jelentősen megkönnyíti a metadon használó életét, leginkább azért, mert nálunk az anyagi és erőforrásbeli feltételek nem teszik lehetővé hogy a napi metadon adagot az ambulancián munkaidőn kívül kaphassa meg a kliens. Hosszútávon a fenntartó kezelés sikerességének, a reszocializációnak záloga, hogy a kezelésben való részvétel ne akadályozza a munkavégzést vagy iskolába járást, vagyis a megbízható kliens hazavihesse a metadon adagját.
A műsorban Keller Éva, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézet igazgatója három esetet említ amikor „…Ecstasy tabletta elfogyasztása után olyan súlyos fokú agyelváltozása lett, ami halálhoz vezetett…”. Az MDMA tartalmú tabletta rekreációs adagja a tudományos vizsgálatok szerint nem okoz agykárosodást (1). Hosszú távú nagy mennyiségű MDMA szedése esetén a vizsgálatok enyhe változást mutattak ki az agy szerotonin rendszerében, de arra hogy ez komolyabban károsítaná a viselkedési és gondolkodási képességeket, a mai napig nincsen meggyőző tudományos bizonyíték (1). Az MDMA fogyasztása önmagában nem vezet sem lázhoz, sem halálhoz, csakis bizonyos kedvezőtlen körülmények fennállása (pl. rossz szellőzésű, forró helyszín, elégtelen vagy túlzott folyadékbevitel) illetve bizonyos gyógyszerkombinációk (pl. antidepresszánsok használata) esetén. Az európai Ecstasy használók körében a halálozási arány (1:3,4 millió) alacsonyabb, mint a síelők vagy az ejtőernyőzők (Angliában 1:825000) körében, a kockázatokat a média jócskán eltúlozza. (2)
Az Ecstasyval kapcsolatban pontosan mutatja be a műsor hogy a legnagyobb veszélyforrása az, ha a tablettába az illegális drogpiac kiszámíthatatlansága miatt nem MDMA (3,4-metilén-dioxi-metamfetamin), hanem valamilyen más veszélyes anyag kerül. Ezt a kockázatot egy egyszerű eljárással, tablettateszteléssel lehetne minimalizálni. Nem attól használnának ecstasyt az emberek hogy van lehetőség tesztelésre, de használnak ecstasyt és ha lehetne tesztelni a tartalmát részben megelőzhetőek lennének a balesetek is.
A balesetek többsége a szer kiszámíthatatlansága mellett leginkább a megfelelő információk vagy körülmények hiányából fakad. Természetesen nagyon fontos felhívni a fiatalság figyelmét az ecstasy-használat valódi veszélyeire, ugyanakkor a használat elterjedtsége azt mutatja hogy csupán a „mondj nemet” típusú kommunikáció hatástalan, az elrettentő féligazságok pedig csak növelik a tájékozatlanságból eredő veszélyeket. Ha valóban a fiatalok biztonságát és védelmét tartjuk szem előtt, a valódi veszélyek hangsúlyozása mellett legalább ekkora szerepet kellene hogy kapjon a szórakozóhelyek üzemeltetőinek felelőssége is. A gyakorlatban elsősorban a zsúfolt szórakozóhelyeken fordulnak elő balesetek (túlhevülés vagy kiszáradás), ahol nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű hideg ivóvíz, szellőztetés, pihenő szoba (ún. chill out room). Egy szórakozóhely vezetése gyakorlatilag nem tudja megakadályozni hogy programjukon drogot fogyasszanak, de tudna tenni azért hogy a baleseteket megelőzzék. Sajnos a hazai diszkók nagy részében haszonszerzés céljából még mindig meleg víz van a mosdókban, az ásványvíz drágább mint az alkohol, és pihenőhelyiségek sem állnak rendelkezésre, az ártalomcsökkentést végző, információt, vitamint és ingyenes vizet nyújtó partiszervíz szolgálatokat pedig sok szórakozóhely egyszerűen nem engedi jelen lenni. A szórakozó fiatalok biztonságára az ő védelmükben a szórakozóhelyeken bevezetett szabályok, a megbízható ártalomcsökkentő információk illetve a megkereső-segítő szolgáltatások bevezetése jelenthet garanciát, nem pedig az értelmetlen és költséges diszkórazziák vagy az elrettentő féligazságok.
A műsor azt az üzenetet közvetítette, hogy „valószínűleg nagyon sok olyan eset van” amelyeknél a halálesetekben szerepet játszottak ugyan a kábítószerek, de ez nem derül ki és nem kerül nyilvántartásba. Elképzelhető hogy vannak esetek amikor a halálozás hátterében nem felderített kábítószer-fogyasztás áll, de adatok híján spekulációba bocsátkozni, és jelentőségéről megalapozatlanul eltúlzó kijelentéseket tenni meglehetősen félrevezető. Csakúgy, mint az Ecstasy közlekedési balesetekben játszott szerepének felnagyítása. Az Országos Kriminológiai Intézet közlekedési balesetekkel kapcsolatos vizsgálata szerint „a kábítószer szerepe a bűncselekményekben mind a tények, mind a közvélekedés alapján elenyésző”. A közúti balesetekben leginkább szerepet játszó drog az alkohol.
Az intravénás drogfogyasztás a vér útján terjedő fertőzések valóban jelentős rizikóját hordozza magában. Igaz az is, hogy a fertőzött tűvel elkapott Hepatitis C és HIV vírus halálos lehet. A műsorban is csak hátrányai alapján bemutatott fenntartó metadon kezelés a tűcsere mellett a megelőzésnek pont a leghatékonyabb módszere.
Ezt az olvasói levelet a Társaság a Szabadságjogokért drogpolitikai weboldalának a www.drogriporter.hu-nak Médiamonitor programja részeként kapták. A Médiamonitor program célja, hogy figyelje és olvasói levelek segítségével tudományos alapokon nyugvó tényekkel korrigálja a sajtóban megjelent, legális és illegális drogokkal kapcsolatos tévedéseket és pontatlan információkat. A műsorban elhangzottak kritikája felkerül a honlapunkra, melyet ezúttal szeretném szíves figyelmükbe ajánlani.
Munkájukhoz további sok sikert kívánva,
Takács István Gábor
Pszichológus
Társaság a Szabadságjogokért
Médiamonitor Program
Budapest, 1114, Eszék u. 8/b.,
tel./fax:+36-1-209-00-46
www.drogriporter.hu
takacsistvan@tasz.hu
Források:
(1) Julie Holland (szerk.), Ecstasy : The Complete Guide : A Comprehensive Look at the Risks and Benefits of MDMA. Rochester, VT: Inner Traditions International, 2001.
(2) Demetrovics Zsolt, „Drogok és mítoszok,” Népszabadság 2003 szeptember 29.
Ajánlott magyar nyelvű irodalom:
Ujváry István: Az amfetamin-típusú drogok kultúrtörténete, kémiája, farmakológiája és toxikológiája, In: Psychiat. Hung., 2000. 15 (6): 641-687. (forrás: www.daath.hu)
2007. február 22. A Nexusról – A Drogriporter levele az Origonak
Tisztelt Wirth Zsuzsanna!
A „Még a drogosok is tartanak a Nexustól” (2007. február 14. Origo) című cikkel kapcsolatban a következő pontosításokra szeretnénk felhívni a figyelmét. Az itt leírt információkat az interneten található, a hivatkozásokban megadott forrásokból nyertük.
Pszichoaktív szerekkel kapcsolatban ajánljuk figyelmébe a Wikipediát, amelyen angol nyelven rengeteg megbízható és tárgyilagos információ található drogtémában.
Ez a levél a TASZ Médiamonitor programjának részeként született, melynek célja a sajtó hiteles és tényszerű tájékoztatásnak segítése drogtémában. A nexusról szóló cikkünket, mely e levélnél bővebb információkat tartalmaz, megtalálja a www.drogriporter.hu weboldalon.
A 2C-B, vagy 4-bromo-2,5-dimethoxyphenethylamine, a cikk állításával ellentétben nem amfetamin-származék, hanem phenethylamine egy kevéssé ismert pszichedelikus drog a
A 2C-B Dritewelle nevű német cég által impotencia és frigiditás ellen, "Nexus" és „Erox” márkanéven kereskedelmi forgalomban volt kapható, korábban Amerikában pszichoterapeuták minden jogi probléma nélkül használták a szert, egészen 1995-ös betiltásáig. 1993-ra az Egyesült Államok vált a vény nélkül kapható "Nexus" legnagyobb fogyasztójává, időközben a 2C-B a partikon is az egyik legnépszerűbb droggá nőtte ki magát.
A 2C-B-t 1993 és 1996 között több Afrikai országban Ubulawu Nomathotholo márkanéven forgalmazták (exportálták Európából) a Sangomák (törzsi gyógyítók) számára. Az Ubulawu Nomathotholo-t, avagy az "Éneklő Ősök Orvosságát" a gyógyító emberek Afrikában a városokban nehezen beszerezhető és gyakran nem kiszámítható természetű pszichedelikus növények biztonságosabb helyettesítő szereként alkalmazták gyógyításaikban, az ősökkel és a szellemekkel való kommunikálásban. Dr. Hirst szerint, aki 20 éve kutatja Dél-Afrikában a természetes gyógyítást, az Ubulawu Nomathotholo a dobozon feltüntetett adagolást betartva mérgezés és rosszullét nélkül, jó terápiás eredményekkel volt alkalmazható a gyógyítók által. [1, 2]
A 2C-B egyszerre hallucinogén és entaktogén anyag. A hallucinogén hatások közé leginkább vizuális hallucinációk tartoznak, jórészt intenzív színélmények és felületek, arcok mintaváltozásának formájában. Egyéb testérzékelések terén is okoz észlelési változásokat, emellett mindkét nem esetén szexuális élményfokozóként hat. Az "entaktogén" kifejezést először pszichiáterek használták az MDMA "belső megérintéshez" empátia, szeretet és közelség érzéséhez kapcsolódó hatásának elnevezésére. A 2C-B-re adott válasz időről időre egyénenként is különböző lehet. A pszichedelikus élmény minőségét nagyrészt meghatározza a használó aktuális lelkiállapota (set) és a használat körülményei (setting).
Az élmény 3-6, [3] más források szerint 4-8 óráig tart [4]. A 2C-B hatása jelentős mértékben dózis függő, az élményt a bevitt mennyisége változása nagyban befolyásolja. A 2C-B ugyan valóban potensebb drog mint az Ecstasy leggyakoribb hatóanyaga az MDMA, mert a módosult tudatállapot eléréséhez alacsonyabb dózis is elég. Veszélyesség tekintetében azonban nincs értelme a cikkben említett („négyszer olyan erős mint…” jellegű) összehasonlításnak, hiszen például a korábban legálisan forgalmazott 2C-B tabletták ennek megfelelően alacsonyabb (5 majd 10mg) hatóanyag tartalmúak voltak. Az ismertebb LSD orálisan 0,02mg-nál kiváltja a pszichoaktív hatást, [6] mégsem mondják, hogy 1500-szor erősebb drog, mint az MDMA, amelynek küszöbe 30 mg. [7] Nikotin esetében a pszichoaktív hatás küszöbe 0,2 mg, [8] mégsem mondjuk, hogy 150-szer erősebb drog, mint az MDMA.
Alacsonyabb dózisnál (5-15mg) a 2C-B inkább entaktogén hatású, semmilyen, vagy enyhe hallucinációval. A használók saját magukkal és érzelmeikkel való "kapcsolódásról", erotikus élményekről és a testérzékelés felerősödéséről számolnak be. Magasabb dózis esetében (15-30mg) a 2C-B intenzív vizuális hatásokkal jár. A mozgó tárgyak "nyomot" hagynak maguk után. A tárgyak felületein geometriai ábrák jelenhetnek meg, és mozgónak, vagy "lélegzőnek" tűnhetnek. A semmiből egyszer csak színek jelenhetnek meg. A zene a vizuális hatásokat befolyásolhatja, amitől az észlelt minták, színek és mozgások megváltozhatnak. A használók gyakran arról számolnak be, hogy "látják" a zenét (szinesztézia). [5] |
Amit a veszélyek tekintetében tudni érdemes: [3, 5]
A 2C-B nagyon dózis érzékeny. A határ az elvárt pszichedelikus hatást okozó dózis és a nem kívánatos utazást okozó mennyiség között kicsiny lehet. Ez, és a dózisfüggőség a használandó mennyiség körültekintő beállítását igényli. A dózis szintjét megállapítani nem lehet az illegálisan vásárolt tablettából. A tabletták bevizsgálása jelenleg Magyarországon nem lehetséges, a lefoglalt és bevizsgált tabletták hatóanyagtartalmával kapcsolatos információ bár létezik, jelenleg nem elérhető. A 2C-B függőséget okozó potenciálja alacsony, de a gyakoribb (heti többszöri) használat toleranciához vezet. Habár a 2C-B hatását könnyebben kezelhetőnek ítélik meg sokan, a rossz utazás lehetősége fenn áll, különösen magas dózis esetén. Ha valaki rossz hangulatban használja, a „bad trip” valószínűsége megnő. A 2C-B remegést, émelygést, hidegrázást és irritáltságot okozhat. A 2C-B farmakológiai hatásairól nagyon keveset tudni. Az ezzel kapcsolatos megállapításokat óvatosan kell kezelni. A 2C-B kötődik a szerotonin receptorokhoz, de mivel nem rendelkezik alfa-metil csoporttal, nem tartozik az amfetaminok körébe. A legtöbb amfetaminnal ellentétben nem meríti ki a szerotonin raktárakat, és valószínűsíthető, hogy nincs bizonyos amfetaminokhoz hasonló neurotoxikus potenciálja. Nem létezik dokumentált 2C-B haláleset, a struktúrájában hasonló meszkalin esetében sem. A 2C-B biztonságosságára vonatkozó klinikai tanulmányok ugyanakkor nem készültek még. A 2C-B stimuláns, a szimpatikus aktivitást fokozó hatása miatt a szívverést meggyorsíthatja, megemelheti a vérnyomást és a testhőmérsékletet, tehát mint más stimuláns hatású drogok, a táncos szórakozóhelyeken nem megfelelő körülmények esetén magukban hordozzák a kiszáradás és túlmelegedés veszélyét. Azok esetében akik pszichiátriai zavarral, epileptikus zavarral vagy vérkeringési problémákkal élnek, nagyobb rizikót hordoz magában a 2C-B használata. Általánosságban nem ajánlott a szerhasználat terhes vagy szoptató nők esetében. A 2C-B használata mint sok pszichoaktív szeré, befolyásolja az észlelést és gondolkodást, így a hatása alatt, illetve az utóhatás alatt (2-4 óra) veszélyes autót vezetni vagy egyéb kockázatos tevékenységbe fogni. A 2C-B hazánkban is illegális, birtoklása büntetőjogi következményeket von maga után. |
Az internetes közösséggel kapcsolatban, amelyet említ a cikkében megjegyeznénk, hogy megítélésünk szerint a pszichoaktív szerek használói számára az ilyen jellegű információforrások azok, amelyek képesek csökkenteni a szerhasználattal kapcsolatos ártalmakat, mert őszintén és nem túlzásokba esve, valódi tapasztalatokon és törekvéseik szerint megfelelő forrásokon alapulva beszélnek a szerhasználatról, beleértve (a cikk állításával ellentétben) az esetleges negatív hatásokat is. Hogy nem csak negatív hatásokról van szó, lehet hogy éppen a szerhasználat világának reálisabb letükröződéséből fakad.
További sok sikert a munkájához,
Takács István Gábor
pszichológus
Társaság a Szabadságjogokért
Médiamonitor Program
Budapest, 1054, Víg utca 28,
tel./fax:+36-1-209-00-46
Források:
[1] The Nexus Factor – An Introduction to 2C-B by Anu, February 1996, Last Modified Wednesday, 11-Oct-2006 19:42:24 PDT
[2] History of Nexus, tacethno.com
[4] Alexander & Ann Shulgin PIHKAL – A Chemical Love Story: #20 2C-B
4-BROMO-2,5-DIMETHOXYPHENETHYLAMINE
[5] Dance Safe: 2C-B
Tudományból politika?
A tudomány, a bulvármédia és a politika: gondolatok az ördögi körről.