A tudomány, a bulvármédia és a politika: gondolatok az ördögi körről.
A tudomány, a bulvármédia és a politika: gondolatok az ördögi körről.
A média és a politika gyakran rángat elő a hajánál fogva bizonyos, a marihuána „eddig nem ismert” káros hatásait „bizonyító” kutatási eredményeket annak alátámasztásaként, hogy a kannabisz veszélyesebb, mint hittük, ezért a fogyasztókkal szembeni szigorú büntetőjogi fenyegetés indokolt. Jellemzően kiválasztanak néhány, az ő szájuk ízének megfelelő kutatási eredményt, kiragadják azokat a kontextusból és egyfajta különös logikai bakugrással messzemenő politikai konzekvenciákat vonnak le belőlük. Nagy-Britanniában a marihuána szkizofréniát okozó hatásait állítólagosan bizonyító kutatásokat próbálták felhasználni a politikai szabályozás szigorítása érdekében – szerencsére a szakma tiltakozása miatt vajmi kevés sikerrel (lásd beszámolónkat). A magyar sajtó akkoriban lelkesen ismételte a nemzetközi sajtóban a „marihuána-őrületről” szóló beszámolókat, azok politikai következtetéseivel együtt.
Érdekes módon a marihuána eddig feltételezett káros hatásainak létét cáfoló kutatási eredmények jóval ritkábban jelennek meg mind a hazai, mind a nemzetközi sajtóban, de ha meg is jelennek, ritkán olvasunk ilyen szalagcímeket: „Tudósok szerint a marihuána nem okoz tüdőrákot – érvek a szigor ellen!”, „Egy kutatás szerint a marihuána megállítja az agytumor terjedését – legalizáljuk!”. Pedig mindkét állítást igazolták a közelmúltban folytatott kutatások (lásd cikkünket). A héten utrechti Rudolf Magnus Neurológiai Intézet tudósai hozták nyilvánosságra vizsgálatuk eredményeit, miszerint „egy hét absztinencia után nem találtak bizonyítékot a rendszeres kannabisz-fogyasztóknál akár a munka memória, akár a szelektív figyelem hosszú távú károsodására.” A kannabisz-fogyasztók kognitív funkciói nem különböztek a kontroll-csoport nem-fogyasztó tagjainak hasonló funkcióitól. Bár sajnálatos, hogy ez az egyébként jelentős felfedezés nem fog visszaköszönni sem a bulvármédiában, sem pedig Freund Tamás előadásaiban (mindezidáig válaszra sem méltatott kritikánkat lásd itt), valójában az semmiképp sem sajnálatos, hogy a véleményformálók nem vonnak le belőlük elhamarkodott politikai következtetéseket.
A tudomány malmai ugyanis egyrészt jóval lassabban őrölnek annál, mintsemhogy egy-két szelektíven kiragadott kutatási eredményből messzemenő ítéleteket alkothassunk egy bizonyos jelenségkört illetően. Másfelől pedig az ilyen jellegű következtések abból a hibás feltételezésből indulnak ki, hogy a politikai szabályozás pusztán visszacsatolása a következő eldöntendő kérdésre adott válasznak: vajon jó vagy rossz a marihuána, vajon veszélyes vagy ártalmatlan szer a kannabisz? Bár sokan szeretik ezt láttatni, az ún. legalizáció-párti érvelés központjában egyáltalán nem az az érv áll, miszerint a marihuána „veszélytelen”. Valószínűleg vannak elvakult rasztafáriánus és „a-kender-megmenti-a-bolygót” ideológusok, akik valóban ezt gondolják – az átgondolt, integrált szabályozáspárti megközelítéstől azonban nagyon messze áll az a megállapítás, miszerint a kannabisz „ártalmatlan” lenne. A politikai szabályozással kapcsolatos helyes kérdésnek ugyanis – amely sohasem egyszerűen eldöntendő – a következőképpen kell hangoznia: vajon hogyan lehet egy bizonyos drog fogyasztásának ártalmait minimalizálni úgy, hogy közben maga a szabályozás a lehető legkevesebb káros hatással jár a megóvni kívánt polgárok egészségére és magánéletére?
Természetesen a tudománynak fontos szerepet kell juttatni ennek a kérdésnek a megválaszolásában is, hiszen még az Európai Unió drogstratégiája és akcióterve is kihangsúlyozza a tudományosan megalapozott (sicence based) politika kialakításának szükségességét (még ha a gyakorlatban ez felemás módon valósul is meg – lásd cikkünket). A helyes módszer ebben az esetben nem a bulvármédia által átcsócsált, eredeti értelméből kiforgatott kutatási eredmények puszta kiragadása, hanem a legújabb szakirodalom módszeres, alapos áttekintése. Ezt a feladatot a nálunkénál régebbi demokráciákban a kormány vagy parlament által kinevezett tudományos vizsgálóbizottságok látják el (Angliában például hasonló bizottság vizsgálta felül és vetette el a „marihuána-őrületről” szóló híradásokat). Mivel a drogkérdés több tudományt átfogó (ún. multidiszciplináris) szakterület, nem elég a neurológiai, pszichiátriai vizsgálatokat áttekinteni – a sajtó által kevésbé izgalmasnak tartott társadalomtudományi kutatások gyakran jóval nagyobb jelentőségű megállapításokat tesznek a kialakítandó politikai szabályozás szempontjából. Nem sokat hallhattunk idehaza például az amerikai RAND Corporation kutatóintézet kitűnő, az illegális drogpiac sajátosságait boncolgató vizsgálatairól, Jeffrey Miron közgazdászprofesszornak a legalizáció költséghatékonyságáról szóló tanulmányáról, vagy a szintén amerikai Sentencing Project legújabb felméréséről, amely az amerikai „zéró-tolerancia” megközelítés kudarcát ecseteli.
Valószínűleg pusztán a tudománytól hiába várjuk a drogokkal kapcsolatos politikai és kulturális zűrzavar megszüntetését. A helyes szabályozás kidolgozásának kérdése átnyúlik az emberi jogok és a morál – nem a moralizálás! – birodalmába, közhelyszerű ugyan, de egyfajta kollektív szemléletváltást tesz szükségessé, amely képes felülemelkedni az ember majom-félelmén, hogy valami újat és eredetit alkosson. De végülis, származtassuk is azt a gének összjátékából vagy isteni elrendelésből, erről szól az egész emberi civilizáció fejlődése: önmagunk meghaladásáról.
Sárosi Péter
|
|||||||||||||||||||||||
