Benyomások a tizedik alkalommal megrendezett eseményről
A tizedik Szenvedélyek Napját az úgynevezett „pozitív szenvedélyek” beemelésével és vonzóvá tételével igyekeztek megújítani a szervezők. Az előző évek gyakorlatához hasonlóan ezúttal is számtalan program várta a látogatókat. Saját látogatásom két beszélgetésre és egy előadásra szorítkozott.
Az orvostanhallgatók, a programleírás értelmében, őszintén hivatottak beszélni a drogokról, hogy a hallgatóság könnyebben tudjon nemet mondani. Just say no, talán ismerős.
Nos, az előadás nem egészen fedte a leírtakat…
A beszélgetés kicsit döcögősen indult, mert a megjelent 1-2 osztálynyi középiskolást inkább az egyik srác laptopján futó youtube videók kötötték le, de a szervezőknek végül sikerült úgy 20-25 diákot odaterelni.
Az előadók a téma körvonalazásával indítottak, tisztázták, hogy mik is azok a drogok, mióta használjuk őket, létezik-e e lágy- és kemény drog, illetve mit nevezhetünk függőségnek. Ezután következett a különböző drogfajták bemutatása, kezdve az opiátokkal, azon belül is a heroinnal; nyilván azért, hogy az elrettentés minél előbb kifejthesse hatását. A fiúk elmondták, hogy bizony, már az első használat után kialakul a függőség, megjelennek a csontfájdalmak, melyet csak egy újabb adag orvosol és ezzel be is indul az ördögi kör. Ez a hangzatos állítás azonban minden bizonnyal túlzó. A National Survey on Drug Use and Health (NSDUH) fél éve publikált tanulmánya azt mutatta ki, hogy a heroint kipróbálóknak csak a 13%-a vált függővé a kipróbálást követő évre. Sőt, Zinberg Függőség és Kontroll című könyvéből azt is megtudhatjuk, hogy a környezet- és életmódváltozás segíthet a végzetesnek hitt függőség leküzdésében (a Vietnámból hazatért katonák 90%-a le tudta tenni a heroint), illetve léteznek rekreációs, "hétvégi" heroinhasználók is.
Felmerült, hogy mit is kezdjünk az utcán talált archetipikus heroinistával, akinek karjából kiáll a tű. Az orvostanhallgatók nagyon helyesen arra buzdítottak, hogy hívjuk a mentőt, de óva intettek, hogy odamenjünk, mert lehet, hogy csak szimulál az illető és mire a közelébe érünk felélénkül, és jól belénk szúrja a tűjét, ami mindennel megfertőz. Ennél komolyabb társadalmi stigmatizáció-erősítő szöveget rég hallottam…
A hallucinogénekkel kapcsolatban azt hallhattuk, hogy a legfőbb veszély a flashback, azaz a használat során átélt élmény váratlan, pillanatnyi visszatérése, hetekkel, hónapokkal vagy akár évekkel később. Ez egy létező jelenség, melyet a használóknak csak csekély százaléka él át és többnyire némi perceptuális módosulásban vagy a trippes gondolatvilág rövid visszatérésében ki is merül. Teljesen veszélytelennek nem mondható, de enyhén túlzás teljes kontrollvesztéssel és szakadékba zuhanó autóval illusztrálni a jelenséget – ahogyan ezt az előadók tették. Egy másik felhozott történet szerint néhány LSD-ző fiatal kitalálta, hogy az egyik utazó barátjuk hasáról esznek, de annyira elvesztették a kontrollt, hogy megették a szerencsétlen cimborájuk hasfalát. Ahhoz, hogy valaki egy ilyen történetet elhiggyen, valószínűleg nagyobb valóságérzet-torzulásnak kell bekövetkeznie, mint amekkorát bármely hallucinogén nyújtani tud. Kíváncsi lennék, hogy az előadók pontosan hogyan képzelték el ezt az esetet…
Az egyik középiskolás a DMT-ről szeretett volna többet hallani. Az orvostanhallgatók ugyan nem ismerték a vegyületet, de biztosították a srácot, hogy nem lehet olyan veszélyes, mint az LSD, mert csak az okoz flashbacket. Ügyesen rövidre zárták a párbeszédet.
Az utolsó öt percben végre eljutottunk a kannabisz származékokig, melynek használatában a megjelent korosztály a leginkább érintett. Sok hasznos információ itt sem hangzott el. Megtudhattuk például, hogy a fű hatására az ember szívesen zabál válogatás nélkül bármit, azonban hosszú távon – a többi droghasználóhoz hasonlóan – a füvesek is lefogynak, hiszen egy idő után „csak füvön él az ember”. Furcsa, hogy sok AIDS-es betegnek pont a marihuána vagy a szintetikusan előállított THC hozza vissza az étvágyát és segít a súlygyarapodásban…
Természetesen szóba került a rövid távú memória „elvesztése” és az amotivációs szindróma is. Utóbbit a „a filmekből biztosan ismerős kubai emberekkel” szemléltették, ahol sokan hódolnak a marihuána élvezetének és mind mérhetetlenül lusták. Ezt az állítást a kubai nép becsületének nevében kérem ki magamnak!
Az előadás ekkor véget is ért, amelyet röviden úgy lehetne összegezni, hogy minden kábítószer bemutatása a káros hatások eltúlzott kihangsúlyozásán, stigmatizációkat erősítő sztereotípiák mentén történt, szigorúan a függőség szemüvegén keresztül. A címben szereplő őszinteségről és a gyakorlati készségek nyújtásáról szó sem esett, hogy az egészségfejlesztést ne is említsük. Az egész előadás pusztán információátadásra redukálódott, amelyek tekintélyes része sajnos még valótlan is volt. Őszintén sajnáltam a megjelent középiskolásokat.
Néhány órával később a főorvos toxikológus egy oldott hangulatú előadást tartott a szenvedélyekről általában. Pár napja véletlenül bukkantam rá arra a prezentációra, ami az előadásának az alapját képezte. A pénteki rendezvényre azonban egy fontos kiegészítéssel bővítette az eredeti prezentációt (amely a link alatt található verzióban nem szerepel): belefogalmazta önmagát, életének fontosabb állomásait és saját szenvedélyeit. Kifejezetten érdekes volt egy toxikológus életét a szenvedélyek szemszögén keresztül végigkísérni és megtudni, hogy napi szintű nikotin- és koffeinhasználó, belekóstolt a munkamániába is és a csokoholizmus néhány tünetével is büszkélkedhet. Bár felhívta a figyelmet bizonyos szenvedélyek veszélyeire, mégis kitűnően érzékeltette, hogy a szenvedélyek és a függőségek az élet velejárói, és néhány életvezetési tanáccsal kapaszkodókat is nyújtott a szenvedélybetegségek elkerülésére, illetve az azokból való kilábalásra. Utóbbira pozitív példákkal szolgáltak azok a zenészek (Eric Clapton és a Rolling Stones tagjai), akik korábban szerhasználati problémákkal küzdöttek és mára már többé-kevésbé tisztán produkálják a jobbnál jobb albumokat.
Számomra Zacher előadásában testesült meg leginkább a rendezvény mottója és kellemes csalódással indultam át a szülői értekezletre.
Rendhagyó szülői értekezletről legutóbb a Kisalföld online-on olvastam. Azt a beszélgetést nem egy drogkutatásokban járatos pszichológus, hanem egy vezető ügyész tartotta, aki éberségre intette a szülőket, hogy időben felfigyeljenek a gyermekük drogfogyasztására. Abból az előadásból nagyon hiányoltam az olyan gyakorlati útmutatást, amellyel a szülő megelőzheti gyermeke problémás droghasználatát, illetve amelyekkel hathatós segítséget is nyújthat a probléma kialakulásakor.
Demetrovics rendhagyó szülői értekezlete mintha a vezető ügyész és az orvostanhallgatók előadására is reagált volna. A mintegy húsz érdeklődő szülő és leendő szülő felmerülő kérdéseire válaszolva elmondta, hogy a tiltás és a puszta információnyújtás nem értelmezhető prevencióként, hiszen az ember nem egy maradéktalanul racionális lény – ha az lenne, akkor aligha dohányozna a felnőttek kb. 40%-a annak biztos tudatában, hogy ezzel éveket vesz el a saját életéből – ezért figyelmeztetett, hogy a szükséges készségek fejlesztésével kell kiegészülnie a prevenciós tevékenységnek. Demetrovics kiemelte az egészségre nevelés fontosságát, melyet már az egészen korai gyermekkorban el lehet kezdeni, és amely sokat segíthet abban, hogy a fiatal, a testi és lelki egészségét szem előtt tartva viszonyuljon a pszichoaktív szerek használatához. Érzékletes példákon keresztül világossá tette a drogfogyasztás jelenségének komplexitását, amelyben a géneknek, a személyiségnek, a családi háttérnek, a társadalom és a média által közvetített mintáknak és értékeknek is szerepe van. Felhívta a figyelmet arra is, hogy drogfogyasztás és drogfogyasztás között hatalmas különbségek lehetnek, nincs minden esetben szükség szakember bevonására, illetve a problémássá vált fogyasztás esetén is – a szertől és a használó állapotától, a családi háttértől stb. függően – más és más intézménnyel érdemes felvenni a kapcsolatot. Láthatólag itt is sok mítoszt sikerült szertefoszlatni a szenvedélybetegségekről.
Kardos Tamás
Drogriporter
2008.11.23.
