Vajon mennyire lehet hatékony az egyetemisták erős túlzásokkal és tárgyi tévedésekkel való riogatása?
Hogy milyen hatást gyakorolt a megjelentekre, azt sajnos utólag már nem tudjuk megmondani, mindenesetre Balogh Sándor, a BRFK igazságügyi orvosszakértői csoportjának nyugalmazott vezetője mindent beleadott, hogy elvegye az ELTE jog hallgatóinak a kedvét a kábítószerek használatától. A tévhitek eloszlatása helyett viszont olyan tévhitekkel rukkolt elő, melyeket az egyetemisták jelentős része aligha vesz komolyan.
„Nem bódulatot, hanem gyakran visszafordíthatatlan pszichés-testi elváltozást okoznak a kábítószerek, terjesztőik pedig őrületet, halált árulnak.”
Bár csak egyhónapos csúszással találtunk rá az előadás visszhangjaira, de a felvonultatott érvek hatására csak annyit tudtunk kinyögni egymás között, hogy ez bizony médiamonitorért kiált. Elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a szóban forgó előadáson nem voltunk jelen, arról csak a Magyar Nemzet cikkéből értesültünk, így kritikánk az ott szereplő állításokra vonatkozik.
A beszámoló alapján Balogh azzal a szándékkal érkezett az ELTE jogászhallgatói elé, hogy számos közkeletű tévhitet oszlasson szét a kábítószerekkel kapcsolatban. Ezek felsorolásba kezdve elsőként megjegyezte, hogy a fogyasztók és a dílerek körében egyaránt elterjedt, hogy „megpróbálják egybemosni a kábítószerek okozta hatásokat a legális élvezeti termékekkel, például az alkohollal.” Az egybemosók felsorolásban akár tovább is mehetünk, hiszen ez a tevékenység még a drogszakma szakértőire is jellemző – lásd például a brit kormány tanácsadói szakmai szervét – akik fizikai ártalmak, függőségi potenciál és társadalmi ártalmak mentén merészelték összemérni húsz legális és illegális szer kockázatait. Minthogy az alkohol az öt legveszélyesebb szer közé került, Balogh logikájával könnyen megvádolhatnánk a szakértői csoportot, hogy összemossák az alkohol hatásait az illegális drogokéval, illetve hogy az érveik „a drogliberalizáció mellett elkötelezett holdudvarnak” kedveznek. Ráadásul pár évvel később, Nuttnak és kutatótársainak már független szakmai szervezetként végzett vizsgálatában az alkohol még előkelőbb helyre került a britek kockázati listáján. Hogyan lehetséges ez? A legális drogok és a kábítószerek éles különválasztásának indokoltsága mellett érvelők gyakran megfeledkeznek arról, hogy a kábítószerek csoportjának ötven évvel ezelőtti, ENSZ szintű megállapítása messze nem tudományos alapon történt, továbbá abban alighanem a legtöbb szakértő egyetért David Nutt-tal, hogy ha az alkoholt napjainkban találták volna fel, rövidtávon egész biztosan a tiltólistán végezte volna, kimagasló fizikai, mentális kockázatai és magas függőségi potenciálja miatt.
A továbbiakban Balogh felhívta a figyelmet a dílerek marketingstratégiájára is, miszerint a kereskedők mindig az újabb fajta szereket kínálják a vásárlóiknak. Ehhez képest a Drog Fókuszpont 2010-es jelentése alapján, Magyarországon a legelterjedtebb illegális szer a marihuána, ezt követi az ecstasy és az amfetamin. Árulkodó adat az is, hogy az infláció ellenére a marihuána ára már tizenöt éve stagnál. Ugyanakkor a dizájner drogok valóban jelen vannak és a mefedron kétségkívül látványos karriert futott be, de az efféle szerek ajánlgatását tévedés lenne a dílerek nyakába varrni. A dizájner drogokkal ugyanis elsősorban a legális piac szereplői foglalkoznak az arra szakosodott boltokban, vagy az interneten, a reklámozást pedig megoldja helyettük a média. Az új szerek megjelenését a terület szakértői rendszerint a tilalmi rendszer számlájára írják, hiszen a tiltólistára az új anyagok csak lassan kerülnek fel, addig pedig kvázi-legális forgalomban – például fürdősónak álcázva – könnyűszerrel beszerezhetőek. Minthogy ezek hatásaikban rendszerint hasonlítanak némely illegális drogra, esetenként ki tudják szorítani a piacról az olyan „hagyományos” vetélytársakat, mint például az eredeti, MDMA-t tartalmazó ecstasyt.
Az összemosásra visszatérve Balogh megjegyzi, hogy tévedés a kábítószerek okozta örömérzetet a csokoládé- vagy az alkoholfogyasztáséhoz hasonlítani, hiszen „a kábítószerek épp a későbbi örömérzet lehetőségétől fosztják meg az emberi agyat, és ez a folyamat gyakran visszafordíthatatlan, egyúttal testi függőséget is okoz”. Jó lenne látni az állítást alátámasztó „részletes ábrákat”, illetve tudni, hogy pontosan melyik drogokra, milyen szerhasználati kultúra mellett vonatkozik a megjegyzés. Az ecstasyról például éppen az utóbbi időben mutatták ki, hogy használata nem okoz kognitív károsodásokat, a kannabiszról pedig már sokan, sokszor bizonyították ugyanezt. Az örömérzet háttérbe szorulása vagy megszűnése nem a rekreációs, hanem leginkább a súlyos drogfüggőségek velejárója, ami alól az alkoholbetegség sem kivétel. Azonban ha olyan szert keresünk, melynek mértéktelen fogyasztása agykárosodáshoz vezet, akkor a legális alkoholnál és az inhaláns szereknél keresve sem találhatnánk jobb példákat.
A beszámoló szerint a „szereket a szakemberek három nagy csoportba sorolják: ezek a depresszívumok (sic!), a stimulánsok és a hallucinogének. Az előbbi kettőbe tartozók már rövid távon is tönkreteszik az agyi élvezetközpontot, használóik kiégnek, fásulttá, kedvetlenné válnak. A harmadik csoportba tartozó drogok további veszélye, hogy éber álmodást okoznak, a szabálytalanul visszatérő drogos élmények, az úgynevezett „flash”-ek könnyen elmebetegséghez vezethetnek”.
A helyesen depresszánsoknak nevezett csoportba sorolt szerek legfőbb képviselői az alkohol és a nyugtatók, altatók, illetve a szorongáscsökkentők, amelyekről egy nyugalmazott orvosszakértő nem gondolhatja komolyan, hogy rövidtávon tönkreteszik az élvezetközpontot. Tételezzük fel, hogy a stimulánsok esetében Balogh nem a koffeinre és a nikotinra, hanem például az amfetaminra és a kokainra gondolt – a jóslat azonban ebben az esetben is igen távol áll a szükségszerűségtől, a használati mintázat figyelmen kívül hagyásával pedig egész egyszerűen értelmetlen. Drogfogyasztói szlengben flash-nek magát az élményt nevezik, annak későbbi visszatérését pedig flashback-nek, ami azonban a hallucinogének fogyasztói körében is ritkának számít és az ezt átélő használók leginkább néhány kellemes percről, nem pedig elmebetegség kialakulásáról számolnak be. Az évek után visszatérő marihuána flashback pedig konkrétan az urban legend kategóriájába tartozik – még a marihuána hatásának visszatérésére irányuló, minimális számú kutatások is hangsúlyozzák, hogy a kannabisz flashback-re addig lehet esély, amíg THC található az illető szervezetében.
Kardos Tamás
Drogriporter
2011.04.12.
