A főváros vezetői 15 év után vették észre, hogy felesleges évi 2 milliót fizetni a drogmentes világ melletti propagandára
Megdöbbentő hírt közölt az [origo]: a fővárosi önkormányzat hosszú éveken keresztül tagdíj címén évente több millió forinttal támogatta az Európai Városok a Drogok Ellen (European Cities Against Drugs) nevű szervezetet. Pontos számokat még nem tudunk, de 1998-ban a tagdíj elérte az 5000 fontot, akkori árfolyamon 1,813 millió forintot. A tagdíj 2005 óta 8000 euróra emelkedett (jelenlegi árfolyamon 2,1 millió forint). És itt jön a fordulat: Szolnoki Andrea, az egészségügyi és szociálpolitikai bizottság SZDSZ-es elnöke bejelentette, hogy az önkormányzat ezentúl nem kívánja már befizetni a tagdíjat, mivel azt az idén 10 ezer euróra (kb. 2,16 millió forintra!) emelték. Ezért az Önkormányzat Közgyűlése elé egy lemondási javaslatot terjesztett be, amelynek megszavazásához minősített többségre van szükség.
A történetben az első abszurditás az, hogy mire is költött több tízmillió forintot az adófizetők pénzéből az önkormányzat, tegyük hozzá, nagy pártok közötti egyetértésben. 1998-ban ugyanis a közgyűlésen minden párt megszavazta a tagdífizetést egy már akkor is szélsőségesnek számító hálózat számára, amelynek egyik fő célja a drogfogyasztók kriminalizálásának fenntartása Európában. Az ECAD valójában egy álcivil kezdeményezés, amelyet a svéd kormány hozott létre 1994 májusában, hogy a zéró-tolerancián és a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitikát propagálja az európai városok körében. Svédország már a 70-es évek óta szigorú, a fogyasztók büntetésén alapuló drogpolitikát folytatott és élesen kritizálta azokat a városokat, amelyek 1990-ben elfogadták az ún. Frankfurti Határozat. Ebben a dokumentumban több mint húsz európai város deklarálta azt a felismerését, hogy a büntetőjog önmagában alkalmatlan a drogproblémák megoldására, ezért a fogyasztók kriminalizálásának feloldására és az olyan sikeresnek bizonyult ártalomcsökkentő programok támogatására szólított fel, mint amilyen a tűcsere és a metadon (a heroinfüggőség gyógyszeres kezelése). A magyar történelem abszurditásai közé tartozik az, hogy a jobboldal által ultraliberálisnak tartott SZDSZ által vezetett Főváros nem a Frankfurti Határozathoz, hanem az ECAD-hoz csatlakozott.
A TASZ filmje a svéd drogpolitikáról – magyar felirattal
Azóta már tudjuk, hogy ez hiba volt. A jövő a drogproblémát a maga szociális és egészségügyi komplexitásában kezelő, pragmatikus frankfurti megközelítésé, az ECAD pedig a lezárandó múltat testesíti meg. Tavaly Stockholmban interjút készítettünk a szervezet új igazgatójával (lásd a videót fentebb). Elődjét éppen azért rúgták ki, mert több tagváros kilépéssel fenyegetett. Idejét múlt anakronizmusnak tekintették ugyanis, hogy az ECAD vezetése a HIV és hepatitis járvány nyilvánvaló terjedése ellenére következetesen elutasította az ENSZ és az EU által támogatott ártalomcsökkentő programokat. Például a tűcserét. Pedig több száz tudományos vizsgálat, tanulmány, bizottsági jelentés és meghallgatási jegyzőkönyv tanúskodik arról, hogy a tűcsere hatékonyan csökkenti a drogfogyasztással együtt járó kockázatokat, különösen a HIV-fertőzésekét. Az olyan városok, mint Frankfurt, Liverpool, Zürich vagy Amsterdam megmutatták, hogy ártalomcsökkentéssel olyan látványos sikereket lehet elérni a HIV, a túladagolások és a bűnözés elleni harcban, mint amit bilincsekkel, gumibotokkal és elrettentő reklámokkal soha. Az ártalomcsökkentő fordulatnak köszönhető, hogy Nyugat-Európa nagy részén sikerült elkerülni egy olyan katasztrofális HIV-járványt, mint amilyen az ECAD-tag orosz és ukrán nagyvárosokban. Itt az új fertőzések 80-90%-át a fecskendők megosztása okozza, és a drogfogyasztókkal megtöltött börtönök váltak a járvány melegágyává.
Az ECAD azóta beismerte, hogy hibát követett el, az új igazgató szerint már nem utasítják el a tűcserét. A szervezet azonban továbbra sem támogatja az ártalomcsökkentő szemléletet magát, és a “drogmentes világ” utópiáját hajszolja. Bárhogyan is, de elvárható lenne, hogy az ECAD-tagság ennyi pénzért kézzelfogható eredményeket hozzon Budapestnek a drogpolitika terén. A valóság azonban kiábrándító. Szolnoki Andrea szerint “több millió forintos éves tagsági díj fejében a főváros negyedévente rövid hírleveleket kapott, amelyekben az ECAD saját rendezvényeiről számolt be”. A rendezvényekre az ECAD 70 ezer eurót költött 2009-ben, azonban a tagvárosoknak a részvételt saját maguknak kellett kifizetniük. Bravó! A képviselőtestület tagjai évente 2 millió forintot fizettek egy olyan szolgáltatásért, amelyet számos szakmai és civil szervezet ingyen és bérmentve elvégez nekik. Ha például a Drogriportert olvassák, akkor napi rendszerességgel és teljesen ingyen juthatnak hozzá a nemzetközi drogpolitika legfontosabb híreihez magyar nyelven. Eljöhettek volna ingyen és bérmentve a TASZ decemberi konferenciájára is, ahol német, holland és norvég szakemberek beszéltek arról, miként lehet kezelni a nyílt drogszcénák problémáját a nagyvárosokban. De még a VIII. kerületi önkormányzat sem küldött senkit, ahol a probléma a legégetőbb.
De a történet legabszurdabb része az, hogy a főváros vezetésének 15 évébe került, amíg rájött arra, hogy a semmire dob ki évente 2 millió forintot. Szolnoki Andrea arra a kérdésre, miért csak most merült fel a kiszállás az ECAD-ból, – tessék figyelni – azt válaszolta: korábban nem figyeltek fel erre. Úgy tűnik, naivság azt feltételezni, hogy a Főváros, vagy a több mint 500 milliárdos évi büdzsé ellenőrzésével megbízott Állami Számvevőszék legalább a látszatára odafigyel annak, hogy értelmesen költsék el az adóforintjainkat. Ennek tükrében új megvilágításba kerül az is, hogy a Főváros az elmúlt 15 évben oly kevés pénzt áldozott az életmentő fontosságú budapesti kezelő és ártalomcsökkentő programokra, és tette ezt forráshiányra hivatkozva. 2005-ben például a Főváros mindössze 19 millió forinttal támogatta a segítő szervezetek munkáját, miközben a teljes drogköltségvetés több mint egytizedének megfelelő összeget költött csak az ECAD-tagságra.
Tőlünk picit nyugatabbra, Bécsben a városi vezetés a költségvetésének arányaiban is jóval nagyobb részét fordítja megelőzésre és kezelésre, Ljubljana ártalomcsökkentő politikáját modell értékűnek tartják, Prágában pedig éppen a minap dekriminalizálták a drogfogyasztást, arról nem beszélve, hogy a cseh ellátórendszer nagyságrendekkel fejlettebb a miénknél. És Budapest? Milliókat költött arra, hogy egy kirakat-hálózat tagja lehessen, amely az EU drogstratégiájával is szembemegy. Eközben a politikusok orra előtt folyt a VIII. kerület egyes részeinek elgettósodása, ahol a marginalizált roma népesség jelentős része intravénás amfetamin-fogyasztóvá és hepatitis C fertőzötté vált. Szintén az abszurd kategóriájába tartozik, hogy a tűcserére eddig 0 forintot költő VIII. kerület frissen kinevezett polgármesterének közleménye éppen a Kék Pont tűcseréjét tette felelőssé a kialakult helyzetért. Mondván, hogy odavonzzák a “drogosokat”. A Fővárosnak az elmúlt években némi alamizsna szétosztásánál többet nem sikerült felmutatnia. Pedig az előbbi példa is azt mutatja, hogy nagy szükség lenne a fővárosi drogkoordináció tartalommal és pénzzel való megtöltésére.
A TASZ egyik fő feladatának tekinti azt, hogy az államigazgatás átláthatóbbá váljon és a polgárok hozzájuthassanak azokhoz az információkhoz, amelyek az általuk fenntartott intézmények működésével kapcsolatosak. Ezért a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) alapján hivatalosan is kikérjük a Fővárosi Önkormányzattól a következő közérdekű adatokat:
1) Mennyit költött a Főváros éves lebontásban az ECAD tagsággal kapcsolatos kiadásokra 1994 és 2009 között?
2) Ugyanebben az időszakban a fővárosi költségvetésből mekkora összegeket fordítottak éves lebontásban a drogproblémák ellen küzdő szervezetek támogatására?
Felszólítjuk ezenkívül a Fővárosi Közgyűlés képviselőit arra, hogy szavazzanak az ECAD-ból való kilépés mellett. Az így felszabaduló pénzt azonban ne nyeljék le a gazdasági válságra hivatkozva, hanem fordítsák a legégetőbb probléma kezelésére: a hátrányos helyzetű intravénás szerhasználók ellátására és szociális rehabilitációjára, illetve a fertőzések és a túladagolások csökkentését célzó szolgáltatások finanszírozására.
Sárosi Péter
