Gondolatok a drogok veszélyességéről és a médiáról
Amikor az olyan egzotikus, ismeretlen szerek halálos áldozatairól esik szó, mint amilyen a GHB vagy a mefedron, az emberek hajlamosak rosszul felbecsülni az adott szer veszélyeit. Ehhez nagyban hozzájárul a média is, amely többnyire eltúlozza és démonizálja a szer veszélyes kémiai tulajdonságait, míg nem mutat rá a kockázatok emberi tényezőire: vajon az áldozat egyáltalán tisztában volt-e azzal, hogy mit vett be? A partidrogokkal kapcsolatos halálesetekről szóló hírekből hiányoznak olyan nélkülözhetetlen információk, mint például, hogy fogyasztott-e az illető egyidejűleg más szereket, megfelelően állította-e be a dózist, milyen fizikai-lelki állapotban és milyen körülmények között fogyasztott szert. A bulvármédiában megfigyelhető jelenség, hogy a drog és a haláleset közötti kauzális kapcsolatot minél rövidebbre próbálják zárni, hogy az elrettentő üzenet minél jobban érvényesüljön: bevette, meghalt. Bár a történetek személyes tragédiákról szólnak (ez adja erejüket), nagyon keveset tudunk meg arról, ami a szereplőiket egyedivé teszi, az egyén felelőssége, kockázatvállalása abban merül ki, hogy a drog fogyasztása mellett döntött. Hiszen a “veled is megtörténhet”-érzés mindenképpen fontos az elrettentő üzenet célba juttatásához. Félreértés ne essék: én sem gondolom, hogy a mefedron és a hasonló új partidrogok ne lennének veszélyesek. Hiszen alig tudunk róluk valamit, és az ismeretlen mindig nagy kockázatokat rejt magában. Abban viszont biztos vagyok, hogy a média manipulatív és szelektív tájékoztatásának köszönhetően a közvéleményben hamis kép alakul ki azzal kapcsolatban, hogy mely szerek is jelentik a leghalálosabb veszélyt a társadalomra nézve.
Ott van mindjárt az alkohol. Ritkán találkozunk olyan hírekkel a médiában, hogy “Újra gyilkolt a szesz”, “Folyékony droggal kábították el a megerőszakolt tinilányt”, “Családapa esett áldozatul a mérgező italnak” vagy “Meghalt a piával kísérletező tini“. Márpedig ha nap mint nap ilyen üzenetekkel bombáznának minket a tévék és a netes hírportálok, ha Zacher doktor nap mint nap ilyen hírekre lenne kénytelen reagálni és a parlament ülésein indulatos viták folynának az alkohol-fogyasztás visszaszorításáról, mi is másként éreznénk az alkohol-fogyasztás veszélyességének ránk nehezedő súlyát. Ezt a jelenséget nevezhetjük a drogkockázatok média-konstrukciójának: ez a társadalom által felfogott, a közbeszédben és politikában megjelenő veszélyesség és a valós veszélyesség közötti különbség kulcsa. Az alkohol esetében például nem arról van szó, hogy a média ne találna számtalan egyedi tragédiát, amelyet kiszínezhetne és a fentebb említett címek alatt bemutathatna.
Nagy-Britanniában a Nemzeti Statisztikia Hivatal éppen most jelentette meg az alkohol-halálozással kapcsolatos adatokat, ezek szerint csak tavaly közel 9 ezer halálesetet lehetett az alkoholfogyasztás számlájára írni. Ráadásul észlelhető egy aggasztó növekvő tendencia is: míg 1992-ben 100 ezer emberre 6,7 alkohollal összefüggő haláleset jutott, addig 2008-ban már 13,6. Az alkohollal kapcsolatos halálesetek többsége persze az 50-en felüli generációt sújtja – azonban az a kép, hogy öreg alkoholista van, öreg “drogos” nincs, félrevezető. Egyrészt az alkohol még így is jóval több fiatal életet követel, mint bármelyik partidrog (különösen ha az erőszak és balesetek áldozatait nézzük), másrészt az illegális szerek fogyasztóinak túlnyomó többsége szintén megéri az idős kort. Minden 100 ezer fiatal (15-34) férfire 2,8 alkohollal összefüggő haláleset jut. Minden órában meghal egy brit állampolgár az alkohol-fogyasztás következtében: a média azonban a legritkábban számol be ezekről az egyéni tragédiákról, így a számok a száraz statisztika birodalmában maradnak.
Egy a társadalom jelentős része által évezredek óta alkalomszerűen vagy rendszeresen fogyasztott legális drog azonban szükségszerűen kevésbé szexi téma, mint egy egzotikus utcai becenevekre hallgató, az ismeretlenség homályából hirtelen felbukkanó, bizonyos “deviáns” ifjúsági szubkultúrákhoz köthető drog, mint a mefedron (“meow-meow”, “bubble”). Az emberekkel nehezebben lehetne azt is megetetni, hogy valaki “csak úgy” meghaljon az alkoholtól. Tudják, hogy az alkohol megfelelő dózisban, környezetben és állapotban fogyasztva nem rejt magában halálos veszélyt. Az alkohollal kapcsolatos hírek – az új drog-egzotikumokkal ellentétben – többnyire a saját emberi kockázati tényezőket hangsúlyozzák ki: a túlzott mennyiség (binge drinking), a nem megfelelő helyzet (autóvezetés), drog-kombináció (gyógyszerek) vagy állapot (terhesség, fiatalkorúság). Ezáltal az a hamis kép alakul ki az emberekben, hogy míg az alkohol fogyasztható felelősen és viszonylag kockázatmentesen, addig a partidrogok nem. Míg az alkohol esetében a viszonylag kockázatmentesen fogyasztó többség nagyon jól látható, addig az új partidrogok esetében a probléma-mentesen fogyasztó többség teljesen láthatatlan marad – míg a néhány egyéni tragédia nagyító alá kerül. Mint amikor az ember a vidámparkban a tükör útvesztőben bolyong, és alig ismer rá magára a hol aránytalanul nagyra, hol aránytalanul kicsire torzított arcokban és testekben. A probléma ott van, amikor a politikát a média görbe tükre által produkált délibábokhoz igazítják.
Sárosi Péter
