A Mi Hazánk nevű pártnál az verte ki a biztosítékot, hogy jogvédők szerint nem kellene bűnözőként kezelni a drogfogyasztókat.
Vegyük sorra az érveiket és a cáfolatukat!
a “drogosok” “zombiként közlekednek az utcákon”
1) Ez a viselkedés a dizájner drogokat fogyasztó marginalizált fiatalokra jellemző, akik az összes illegális szerhasználó embernek a töredékét teszik ki, és éppen annyira nem jellemzik az összességét, mint az árokban fekvő alkoholista az alkoholt fogyasztók összességét.
2) Talán azon is el kellene gondolkodni, hogy ezek a fiatalok hogyan kerültek oda, ahol vannak, és itt a drog egyáltalán nem a kizárólagos, sőt, nem is az elsődleges tényező, hanem a nyomor és kirekesztés, az intézeti gyermekkor, a szülői gondoskodás hiánya.
3) Ahelyett, hogy dehumanizáló nyelvezettel tovább súlyosbítjuk ezeknek az embereknek a helyzetét, talán inkább azt kellene nézni, hogyan lehet őket segíteni abban, hogy emberhez méltó életet éljenek.
“nem munkával, hanem lopásból, rablásból – amelynek többször gyilkosság a vége – szerzik a pénzt a drogra”
A drogfogyasztók túlnyomó többsége éppen úgy tanul és dolgozik, mint a nem drogfogyasztóké. A drogfüggők aránya természetesen jóval magasabb a munkanélküliek, hajléktalanok között, de itt a kapcsolat bizony kétirányú, és nem a lustaságról szól, ennél jóval komplexebb és mélyebb okai vannak.
Az erőszakos bűncselekmények és a drogfogyasztás kapcsolatát éppen nemrég veséztük ki, a tudományos szakirodalom szerint kimondottan ritkák az erőszakos bűncselekmények, amelyeket drog hatására követnek el, bővebben itt.
„Az ilyen környéken élő becsületes emberek ingatlanjai leértékelődnek, környezetük élhetetlenné válik”
Ismét, a kapcsolat a drogfüggőség és utcai drogfogyasztás és a lakókörnyezet állapota között nem egyszerű és egyirányú. Az előkelő városnegyedekben éppen annyira vannak drogfogyasztók, mint a szegénynegyedekben – csak éppen a szegénynegyedekben, szegregátumokban a drogproblémák jóval látványosabbak. Hiszen a nyomorból való menekülés illúziója hajtja őket. A szegények nem rendelkeznek erős szociális hálóval, ami segíti őket a felépülésben. A lakásszegénység és hajléktalanság enyhítése az egyik legnagyobb gyomros lenne, amit be tudnánk vinni a dizájner-drog piacnak.
„Arról nem is beszélve, hogy egy-egy örjöngő, rosszul lévő drogoshoz a TB-t fizetők pénzén megy ki a mentőkocsi, akár egy héten többször is, miközben az egészségügy folyamatos forráshiánnyal küzd.”
Mint fentebb említettük, a drogfogyasztók jelentős része éppúgy fizet TB-t, mint bárki más. Ha valaki rosszul lesz alkoholtól, vagy akár önhibájából balesetet szenved, akkor megérdemli, hogy kijöjjön a mentő. Ha illegális szertől lesz rosszul, akkor miért nem? Az egészségügy forráshiányát nem a drogfüggők okozzák, hanem a felelőtlen és hibás kormányzati politika, ami miatt az EU-ban az egészségügyre legkevesebbet költő államok közé tartozunk, miközben irdatlan pénzek mennek el olyan projektekre, amelyek jelentős részét a kormányközeli oligarchák nyúlják le. Őket, és nem a drogfüggőket kellene hibáztatunk az egészségügy helyzetéért. Megfelelő egészségügyi és szociális ellátórendszerrel eleve nem eszkalálódhatna olyan mértékben egy ember fizikai és mentális állapota, ami szükségessé teszi, hogy hetente többször kimenjen hozzá a mentő.
„Fel kell tenni azt a kérdést, szükség van-e olyan civil szervezetre hazánkban, amely a normalitással szemben az abnormalitást, a rendet tisztelőkkel szemben a rendbontókat támogatja?”
A társadalom „normálisokra” és „abnormálisokra” való felosztása a történelem leggyászosabb időszakait idézi. Amikor embereket méreginjekcióval és gázkamrával büntettek az „abnormalitásuk” miatt. Egy ember értékét nem az határozza meg, hogy éppen mennyire felel meg egyes politikusok társadalmi konvencióinak, amelyek egyébként generációról generációra változnak.
Az biztos, hogy a drogfogyasztókat megbélyegző demagógia sajnos termékeny talajra hullik a magyar társadalomban. Ahogy Levendel László, a hazai addiktológia egyik atyja mondta, a gyűlölködés éppen annyira népbetegség, mint az alkoholizmus, és ugyanabban az eltemetett fájdalomban gyökerezik. És pont ezért van szükség olyan civil szervezetekre, amelyek a társadalom lelkiismeretét és jobb meggyőződését képviselik a rossz beidegződésekkel és zsigeri indulatokkal szemben.
A politikusoknak pedig a drogfogyasztók dehumanizálása helyett inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogy miért nincsen az országnak még mindig új nemzeti drogstratégiája.
Sárosi Péter
