Tinédzserek fűfogyasztása a legalizáció után

Jelenleg az USA 33 államában legális a kannabisz gyógyászati, míg 10 államban a rekreációs célú fogyasztása és terjesztése is. Az első két állam, Colorado és Washington 2014-ben tette legálissá a fű nem gyógyászati célú árusítását az erre kijelölt boltokban, 21 éven felüli felnőttek számára.

By Victoria Putina – [1]=> 100 Years of Cannabis Legalization, CC BY-SA 4.0, Link
A legalizáció hatásait vizsgáló eddigi kutatások ellentmondásos eredményekhez vezettek. Egyes szakemberek szerint a legalizáció miatt nő a tinik fűfogyasztása, míg mások szerint valójában a tinik kevésbé férnek hozzá a kannabiszhoz akkor, ha azt ellenőrzött boltokban árulják. A mostani vizsgálat inkább az utóbbi tábor érveit támasztja alá.
„Mivel a mi kutatásunk számos közpolitikai változóval számolt, amivel a korábbiak nem, ez a jelenlegi legmegbízhatóbb kutatási eredmény a témában,” nyilatkozta Dr. Mark Anderson, a kutatás vezetője. Elismerte, hogy ezzel még nem került végleges pont a vita végére, hiszen a legtöbb legalizáló államban még nem telt el megfelelő idő ahhoz, hogy alapos vizsgálatot végezzenek.
Sárosi Péter








