• Skip to main content
  • Skip to secondary menu
  • Ugrás az elsődleges oldalsávhoz
  • Ugrás a lábléchez
  • Cikkek
  • Videók
  • Széljegyzetek
  • Szabadegyetem

Drogriporter

Hírek és filmek a drogháború frontvonalából

  • Tudástár
  • Segítők
  • Támogass
  • Rólunk
  • HU
    • EN
    • RU

Alkohol a médiában

Szerző: Kardos Tamás | szeptember 22, 2011

Tweet

…és a média hatása a fiatalok alkoholfogyasztási szokásaira

A magyarok egy része úgy véli, hogy az alkohol már évszázadokkal ezelőtt beépült a kultúránkba és ezalatt megtanultunk együtt élni vele (az a bő félmillió honfitársunk, aki pedig nem, az magára vessen – tehetnénk hozzá). Ezt a vélekedést gyakran politikai körök is visszhangozzák pártállástól függetlenül, ám a média alkoholfogyasztási szokásainkban játszott szerepét már ritkábban gondoljuk végig.
 
Pedig érdekes kísérletek születtek ennek szemléltetésére. Gondolhatunk itt például arra a vizsgálatra, mely brit sorozathősök esetében mutatta ki, hogy az elfogyasztott, összesen 836 ital ellenére csupán 12 esetben lettek másnaposak. Az alkohollal kapcsolatos pozitív média-előítéletek máshol is tetten érhetőek: szemben a kábítószerekkel, a média ritkán emeli ki az alkoholnak az erőszakos bűncselekmények elkövetésében és a balesetekben játszott szerepét.

A brit Joseph Rowntree Foundation arra kereste a választ, hogy milyen hatással van a média a fiatalok alkoholfogyasztási szokásaira. Válaszként egy 90 oldalas dokumentumot kaptunk négy fő fejezettel, melyek azt vizsgálják, hogy
 

  • 1.    hogyan ábrázolják az alkoholt a fiatalok által fogyasztott médiában?
  • 2.    miként értelmezik a fiatalok az alkohol médiabeli megjelenéseit?
  • 3.    milyen hatása van a médiának és a celebeknek a fiatalok alkoholfogyasztási szokásaira?
  • 4.    milyen kilátásokat fogalmaznak meg a médiaszakértőknek?

Hely- és kapacitás hiányában csak az ezeket követő konklúziókból szemezgetünk. A tanulságok megfontolandóak a kábítószerekkel kapcsolatos információnyújtás szempontjából is, hiszen érzékletesen mutatják, hogyan reagálnak a fiatalok a túlzó, elrettentő ábrázolásmódra és mennyire befolyásolja őket a celebek szerfogyasztása.

Kétségtelen, hogy az alkohol jelentős szerepet tölt be a fiataloknak szánt közmédiában, ám ez a korcsoportról gyakran belát az alkohol bemutatását kialakító szándékok mögé. Láthatóan a celebek, akikről azt sulykolják, hogy az alkohol és drogfogyasztási szokásaikkal rossz példát mutatnak, sokkal kisebb hatással vannak a fiatalokra, mint a saját barátaik. Ugyanakkor a korcsoport érzékenyebb az áttételes utalásokra, mint a direkt üzenetekre.
 
Az alkohol a médiában elsősorban a társas események pozitív velejárójaként, előmozdítójaként jelenik meg, sokkal ritkábban látható az egészségügyi ártalmak és a személyes krízis konnotációjában. Amennyiben mégis a negatív következmények kerülnek bemutatásra, azok leginkább olyan szélsőségekben fogalmazódnak meg, mint a függőség és az erőszak. A fiatalok felismerik, hogy az alkoholivással kapcsolatos ártalmak bemutatásának célja az információnyújtás az ő korosztályuk számára, ugyanakkor a kizárólagosan a negatív hatásokra koncentráló ábrázolásmódokat – saját és környezetük tapasztalatai alapján – nem tartják realisztikusnak. Összességében a pozitív és a negatív hatásokat is szemléltető ábrázolást tartják követendőnek, amelyben a kedvezőtlen következmények nem túlságosan szájbarágósan, hanem inkább a másnaposság vagy a nem megfelelő viselkedés példáján keresztül kerülnek bemutatásra.

A médiának az alkoholfogyasztási szokások formálásában betöltött szerepével kapcsolatban a fiatalok és a médiaszakértők egyaránt bizonytalanok voltak. Habár a hírességek alkoholfogyasztása erősíthette az alkoholfogyasztás elfogadását, a tapasztalatok szerint ugyanezt a hatást az elrettentőnek szánt részegségábrázolás és a vele járó negatív következmények bemutatása is elérhetik. A felmérésekből kiderült, hogy a személyes fogyasztásra a legnagyobb hatással nem önmagában a média, vagy a celebek hatnak, hanem az a hit, hogy az adott személy barátai gyakran isznak. A tanulmány külön részt szentel annak a kérdésnek, hogy honnan származik ez a hit és miként lehet hatást gyakorolni rá.
Bár a fiatalok tisztában vannak a celebek alkoholfogyasztási szokásaival, az elvárásokkal ellentétben ennek nincs, vagy csak csekély hatása van az ő hasonló szokásaikra. Elmondásuk szerint a tehetségükért és nem az alkoholhoz való viszonyulásuk miatt szeretik kedvenc hírességeiket. Ugyanakkor az újságban és a tévében megjelenő híreket fenntartásokkal kezelik és tudják, hogy ezeket gyakran csak a szenzációhajhászás motiválja.

Vagyis az átlagos brit fiatal belát a direkt üzenetekkel operáló reklámozás logikája mögé, nem fogékony a túlságosan szélsőséges üzenetekre és nem azonosítja kedvenceit azok szerhasználati szokásaival. Mindez azt a drogprevencióból már ismerős alaptételt erősíti, hogy a fiatalok számára hiteles információkkal sokkal jelentősebb eredményeket lehet elérni, mint a riogatással, és vélhetőleg a média túlszabályozása – például a drogok pozitív színben való feltűntetésének tilalma – nem célravezető.

Kardos Tamás
Drogriporter
2011.09.22.

Kategória: HírekDrogok: AlkoholArchívum: TanároknakSorozatok: MédiamonitorOrszág: Magyarország

Ezt a cikket ingyen olvashatod, de a megírásuk és a filmjeink elkészítése nincsen ingyen. A Drogriporter egy non-profit szervezet, amelynek szüksége van a támogatásodra!

Segítsd munkánkat egyszeri adománnyal, vagy LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG havi rendszeres támogatással!

Kapcsolódó cikkek:

Kamerával a világ körül a Józan Drogpolitikáért – Drogriporter Szabadegyetem

január 21, 2026 - István Gábor Takács

Drogriporter Szabadegyetem – 1,5 ezrelék: szembenézés a függőséggel

november 7, 2025 - István Gábor Takács

Zéró-tolerancia helyett megértés: Droghasználat a szegregátumokban

július 9, 2025 - Péter Sárosi

Kapcsolódó videók:

ÁTJÁRÓ - Magyarok és a tudatmódosítás

ÁTJÁRÓ – Magyarok és a tudatmódosítás

április 9, 2026 - Bernáth Barbara

ETC Hospitality: Pszilocibin Pszichoterápia Coloradoban

március 11, 2026 - Péter Sárosi

Pszichedelikumok: tudomány és spiritualitás – interjú Bill Richards professzorral

február 2, 2026 - Péter Sárosi

Elsődleges oldalsáv

SEGÍTSD MUNKÁNKAT EGYSZERI ADOMÁNNYAL, VAGY LEGYÉL TE IS DROGRIPORTER TÁMOGATÓ TAG HAVI RENDSZERES TÁMOGATÁSSAL!

Iratkozz fel hírlevelünkre!

"*" a kötelező mezőket jelöli

Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.
  • Facebook
  • Twitter
  • YouTube

Search

A drogellenes háború áldozatává váltál? Oszd meg a történeted!

A Drogriporter felhívja a kormány drogellenes háborúja áldozatául esett embereket, hogy osszák meg a történeteiket velünk. Névtelenül és biztonságosan is megteheted ezt, ide kattintva!

SZÉLJEGYZETEK – Sárosi Péter írásai

A "Széljegyzetek" Sárosi Péter, a Drogriporter oldal szerkesztőjének gondolatait osztja meg a világról. Elérhető podcaston is!

DROGRIPORTER SZABADEGYETEM

A Drogriporter Szabadegyetem olyan embereknek szól, akik szeretnének tárgyilagos és elmélyült ismereteket szerezni a tudatmódosító szerek fogyasztásáról.

DROGRIPORTER TUDÁSTÁR

Tudástárunkban gyűjtük össze mindazt a hasznos információt a drogokról, amire akár fogyasztóként, akár hozzátartozóként, tanárként vagy újságíróként szükséged van!

VIDEÓINK ADATBÁZISA

Itt böngészhetsz több száz drogpolitikai filmünk között, témák szerint és térképen megjelenítve is!

SEGÍTŐ HELYEK LISTÁJA

Segítség kell? Itt megtalálod! Táblázatba gyűjtöttük, milyen addiktológiai szolgáltatások érhetőek el Magyarországon.

ELHAGYATVA

A Drogriporter új filmje a dizájner drogok helyzetéről Magyarországon, 2024-ben.

Díjnyertes animációs dokumentumfilmünk Kosztya Proletárszkij és édesanyja, Irina Proletárszkij 2008-as interjúinak felhasználásával készült. A teljes film, háttéranyagok és fesztivál szereplések itt!

Footer

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Postafiók: 1428 Budapest, pf. 420
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

Keresés

További oldalaink:

Drogriporter Blog
Jogriporter Alapítvány
The Autocracy Analyst

Partnerünk a VAVO

Drogriporter | Prémium WordPress