Ez a cikk eredetileg a Drogriporter blogon jelent meg a 444-en.
Máté Gábor szokta mondogatni, hogy a trauma nem csak attól következhet be, ha valami rossz történt velünk – hanem attól is, ha valami jó NEM történt meg velünk.
Gyakran megkülönböztetik a Traumát, nagy T-vel, és a traumát, kis t-vel. Az előbbi az életet vagy az ember testi integritását alapvetően fenyegető események következtében alakul ki. Ez a ritkább – bár sajnos egyáltalán nem annyira, mint sokan gondolják. A kedvezőtlen gyermekkori élményeket (ACE) mérő vizsgálatok szerint nagyon gyakran áll a súlyos pszichés és viselkedési zavarok eredőjében.
A lakosságnak jóval nagyobb részét érinti az, amiről gyakran csak kis t traumaként szoktak beszélni. Amikor valakivel nem történik feltétlenül valami borzalmas esemény, ugyanakkor nem kapta meg mindazt a gondoskodást és együttérzést, ami az egészséges emberi kapcsolódásokhoz kell. A kis t egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez ne okozna rengeteg szenvedést és értelmetlen, idő előtti halált.
Minden emberi lény vele született szükségletekkel jön a világra. Ezek között nem csak az a fontos, hogy például legyen mit ennie, ne fagyjon meg, vagy ne érje fizikai ártalom. Hanem az is, hogy képessé váljon érzelmileg kapcsolódni más emberi lényekhez. És amikor már pici gyermekként sem kapta meg azokat a visszajelzéseket a gondviselőjétől, amelyek ehhez szükségesek, akkor bizony akár élete végéig cipelheti magával a traumát.
És ha te nem dolgozod fel a traumát, akkor továbbadod azt a következő generációknak. Ezt nevezik transzgenerációs traumának.
A traumának manapság szokták egy harmadik csoportját is megkülönböztetni. Ami gyakran szintén generációkon keresztül kifejti hatását. Ez a c-trauma olyan kollektív traumákat jelent, amelyek az embert azért érik, mert valamilyen társadalmi csoporthoz tartozik, vagy valamilyen hátrányos társadalmi helyzetben van.
Fontos újra és újra elmondani, hogy a trauma nem a rossz dolog, ami történt. Hanem az, ahogyan ez átalakította, eltorzította az ember testi-lelki működését. Emberekhez való kapcsolatait. A trauma gyakran különféle testi és lelki betegségekben, torz megküzdési stratégiákban nyilvánulhat meg.
Így a trauma feldolgozása sem arról szól, hogy „picsogunk a múlton, amit amúgy se lehet már megváltoztatni.” Hanem arról, hogy feltérképezzük, hogy a trauma milyen válaszreakciókat vált ki belőled: mik azok a helyzetek, amikor a múltra reagálsz, és nem a jelenre. Ezeket mik triggerelik. És milyen módszerekkel tudod megismerni és megváltoztatni a működésed: a saját magadhoz, testedhez és lelkedhez való viszonyodat.
