Most olvasom, hogy több, mint negyvenmillió forintért kelt el a zöld télikabát, amit Vaclav Havel 1989-ben a bársonyos forradalom (a csehszlovák pártállam felbomlása) idején hordott. Milyen jó lenne, ha ez azt jelentené, hogy az egykori cseh író és államfő öröksége ilyen nagy megbecsültségnek örvend manapság – pedig sajnos nem ez a helyzet.
Havel igazi öröksége nem egy zöld télikabát, hanem a civil társadalom eszméje. A szabadság egy olyan felfogásáé, ami szerint a közügyek intézése nem egy szűk politikai elit úri huncutsága. Hanem alulról jövő kezdeményezéseknek, önszerveződő közösségeknek kell kulcsszerepet játszania benne.
Havel, aki megjárta a pártállam börtönét, rámutatott, hogy a tekintélyelvű rendszerek soha nem a puszta terroron vagy agymosáson alapszanak. Hanem a többség apatikus, bénult hallgatásán és konformizmusán. A nagy hazugságban való közös részvételen: abban, hogy elfogadjuk, úgy sem számít, amit egyénként teszünk, ezért nem érdemes kilépni a sorból.
Így hát a tekintélyelvű rendszerek valódi ellensúlyát – a szabadság garanciáját – nem a parlamentarizmusban, a demokratikus többségi elvben, és nem is a szabad piacban, a szabad vállalkozásban látta. Hanem a civil társadalomban: a polgárok önszerveződő kezdeményezéseiben, amelyek a piac/nagyvállalatok és az állam/pártok befolyásán túl megtestesítik a hatalomnélküliek hatalmát.
Sajnos napjainkban a civil társadalom folyamatos támadás alatt áll. A civil szervezetekből közellenséget faragnak, idegen ügynöknek állítják be őket. Aminek a látszatára ráerősít, hogy a demokratikus hagyományokkal nemigen rendelkező országokban, mint a miénk, professzionális, az állammal szemben kritikus és független munkát civil szervezet csak nemzetközi támogatással képes végezni. Az emberek ugyanis nem tartják el.
Igen, bűnbakok vagyunk mi, civilek. Legújabban egy ún. szuverenitás-védelmi hatóságot is létrehoznak csak azért, hogy közellenségként megfigyeljenek bennünket (mintha az ország szuverenitását nem az veszélyeztetné, hogy a kormány nyelve nem megfelelő helyen van, hogy finoman fogalmazzak). A cél: megfélemlíteni, kompromittálni, lejáratni.
Veszélyes ez az oldal is, mert őszintén és kritikusan nyilvánul meg egy sor kérdésben. Drogok, szex, nemiség, gyerekvállalás, mentális egészség, szegénység, spiritualitás stb. Amiben szokatlan, új hangot és szemléletet képvisel. Ami talán nem mindig mentes a tévedéstől, de mentes a dagályos moralizálástól és a nemszeretem csoportok megbélyegzésétől. Szemléletet formál, felzavarja a poshadt állóvíz látszatnyugalmát.
Amikor elkezdtem kiszélesíteni a Drogriporter Facebook oldal profilját és egyre többet kezdtem el hosszabb, „agyasabb” írásokat közzé tenni közéleti és mindenféle témákban, sokan szkeptikusak voltak. Vajon érdemes ilyen eklektikussá tenni ezt az eredetileg egyfókuszú oldalt? És egyáltalán, vajon van igény Magyarországon ilyen eszmefuttatásokra a közösségi média rövid, velős, leegyszerűsített PR üzenetekre épülő világában?
Ha azt nézem, hogy nemrég átlépte a 60 ezret a követők száma, mindenféle fizetett hirdetés nélkül, akkor ezt a kérdést megválaszolhatom egy határozott igennel. És ez vigaszt és reményt ad. Vagyunk még jó páran, akik Havel korszerűtlen eszméit valljuk. És vannak persze olyan olvasóim is, akik ezeket az eszméket nem, vagy kevésbé osztják – de ők is értékelik és becsülik az őszinte és hiteles beszédet egy csomó témában.
A 60 ezer követőből jelenleg 370-en adtatok rendszeres támogatást és idén 568-an egyszeri támogatást, és 1,4 millió forint jött be az adó 1%-ból – Nektek végtelenül hálás vagyok! És hiszem, hogy lesz ez még több is. Igen, nem szégyellem, hogy a Tőletek összekuncsorgott pénzből próbálunk – nem meggazdagodni – hanem megélni, tisztességgel. Írni, filmeket csinálni, szemléletet formálni, rendezvényeket szervezni. Remélem egyszer majd sikerül. Szerintem a szellemi táplálék gyártásáért önkéntes adományokat kérni semmivel sem alábbvaló, mint mondjuk kenyeret sütni vagy cipőt árulni.
