Érdekes paradoxonnak találtam, hogy a múltkori posztot az önegyüttérzésről többen éppen annak vették, ami ellen szól: ítélkezésnek és megszégyenítésnek. Mintha én az önsajnálatba merülő emberek fölött szerettem volna pálcát törni. Vagy mintha leszóltam, lenéztem volna az okokat, amelyek miatt az emberek önsajnálatba merülnek (dehogyis). Az önsajnálat nagyon is emberi, velem is gyakran előfordul, amikor rossz dolgok történnek velem. Természetes reakció.
De mondjuk ki nyíltan és egyenesen: amikor belemerülünk az önsajnálatba, amikor nem ismerjük fel, nem tudatosítjuk a csapdáját, akkor nem kényeztetjük, hanem bántjuk magunkat. Még akkor is, ha ideig-óráig kellemesnek és kényelmesnek tűnik is elmerülni benne. Az önsajnálat, ha parttalanná válik, akkor táptalajt ad egy csomó lefelé örvénylő, önpusztító viselkedési-spirálnak, mint amilyen például a függőség is.
Ahogy Brené Brown mondja: „A sajnálat nem segít nekünk kapcsolódni – a sajnálat az elkülönülésünket gerjeszti és rosszabbul érezzük magunkat tőle.” Amikor azt mondom: az önsajnálatba merülés káros, helyette érezzünk együtt magunkkal, ezzel nem el akarok venni valamit, hanem többet akarok adni. Hogy tégy többet, mint az önsajnálat: érezz együtt magaddal!
Az együttérzés más, több, mint a sajnálat: arra késztet, hogy segítsünk, változtassunk. Egy másik, bajba jutott embernek sem a terméketlen sajnálatodra van a szüksége, hanem a cselekvő együttérzésedre. És saját magadtól sem sajnálatra van szükséged, hanem együttérzésre. Próbálj úgy odafordulni magadhoz, mint ahogy egy kedves, szeretett baráthoz fordulnál oda!
Hogy páran félreértették a posztot, abban persze bizonyára benne van az én tökéletlen fogalmazó-képességem is. De azért az ellenállásban, amit ez a poszt triggerelt egyesekben, benne van valami más is. Mégpedig az, hogy az emberi elme makacsul ragaszkodik a szenvedéshez. A szenvedés gyakran kényelmes: mert már ismerjük. Saját nyomorúságunk tudatát erősíteni, tehetetlenségünket gerjeszteni már ismerős terep – viszont elfogadni, hogy tökéletlenek vagyunk, megbocsátani maguknak, kedvesen fordulni oda önmagunkhoz: ez új és félelmetes és kényelmetlen.
Remélem ez a poszt egy picit jobban megvilágította – mindenkinek sok önegyüttérzést kívánokâ¤
Ha adnak neked valamit a Drogriporter írásai, kérlek, adj Te is, támogasd az oldalt: https://drogriporter.hu/tamogass/
