Hemzseg az Internet olyan emberektől, akik abból élnek, hogy tökéletesnek adják el magukat. Elég felmenni az Instára. Szó szerint „adják el” – ez a termékük. Az agresszíven marketingelt, reklámozott termékük azon üzenet köré épül, hogy „az én életem mennyire jó”. Amiben persze már ott van a valódi, mögöttes üzenet is: „az én életem annyira sokkal jobb, mint a tiéd”.
A te kis szánalmas, nyomorult életed. Ahogy dagonyázol a tökéletlenségedben, gondolj arra, hogy én erőfeszítés nélkül lebegek ott, ahol te küszködsz. Az én homlokom kisimult ott, ahol a tiédet szürke hétköznapi gondok ráncolják. Ahol te bozótvágó késsel tudsz csak előrehaladni, én ott könnyedén suhanok, mint az őz.
Szenvedsz, te kis butus? Hát ez azért van, mert nem vagy elég jó. A hiba benned van. Nem csinálod jól, nem vagy elég „természetes”, biztos nem úgy eszel/szülsz/szoptatsz/dugsz, ahogy kell. Nem csináltad meg azt a tanfolyamot, nem szeded azt amit én és a többi és a többi. Nézd, én milyen harsogó hófehér mosolyt villantok rád az insta fotókon! Nézd, nekem milyen jól megy!
Hogy ezek mögött a hófehér mosolyok mögött mennyi hitelesség és mennyi bizonytalanság rejtőzik, annak eldöntését az olvasó fantáziájára bízom. De miközben eme self-help guruk szent meggyőződése, hogy az emberiség üdvére tevékenykednek – valójában azzal, hogy odadörgölik a másik orra alá a saját nárcisztikus önelégültségüket, csak gerjesztik másokban a szégyent – és a szenvedést.
Ezen az oldalon nem találkozhattok a tökéletességgel. Ha egy valamit, akkor én elmondhatom, hogy itt mindig is egy törékeny, töprengő, tökéletlen emberrel találkozhattatok és fogtok találkozni. Aki nem megérkezett, hanem egy úton jár. És aki nem fél attól, hogy elismerje: tökéletlen, törékeny és szenved. Ami az emberi létezés egyetemes része. Még akkor is, ha egyébként az úton, amin halad, már sokmindent megtanult arról, hogyan okozzon kevesebb szenvedést magának.
A probléma, amivel küzdesz, nem illúzió. A szenvedés, amit átélsz, valós és egyetemes. Még akkor is, ha azt érzed, hogy valami olyan dolog miatt szenvedsz, amit mások játszi könnyedséggel teljesítenek. Ami a társadalom konvenciói szerint „természetes” és „csodálatos”. Egyáltalán nem gáz, hogy nem vagy jól, és ezt elismered – mind vagyunk így néha. És a szenvedésedben én együttérzek veled. Nem vagy selejtes – elég jó vagy. Paradox módon nem a tökéletesség délibábjait hajszolva, hanem éppen így, a saját tökéletlenségeinkben összekapaszkodva, saját törékenységeinket, korlátainkat felismerve tudunk csak haladni.
Ha adnak valamit a Drogriporter írásai, kérlek, támogasd a munkánkat: https://drogriporter.hu/tamogass/
