„Vajon a nyomort is megoldja a rendőrség?” – ezt az egyszerű kérdést tettem fel Gyuricza László polgármester oldalán egy olyan poszt alatt, ahol azt ünnepli, hogy a rendőrök igazoltatnak Kerepesen.
Erre az egy egyszerű kérdésre aztán olyan gyűlölet-cunami indult el, ami egészen megdöbbentő. Tisztes polgárok estek nekem habzó szájjal. Hogy aszondja: „faszom már belétek ezzel a nyomorral állandóan.” Meg hogy „szarkupac” és „drogos” stb.
Ami a magyar nép szkizofrén tudatállapotára jellemző, hogy jól megfértek az engem becsmérlők között a kormánypárti és az ellenzéki hörgők is: az egyiknek „belpesti liberális” voltam, a másik meg fideszesnek sejtett.
Egy valamiben egyetértek a kommentelőkkel: a rendőrségnek nem dolga a nyomor kezelése. Ez így van. De tudjátok, kinek viszont dolga a nyomor kezelése? A politikusoknak. Például a polgármestereknek, az önkormányzatoknak nagyon is dolga.
És Gyuricza polgármester gyakorlatilag folyamatosan azzal szerez népszerűséget, hogy a közösségi médián rendőrösdit játszik. Vissza lehet pörgetni az oldalát: szinte csak és kizárólag erről posztol (a főzős képek mellett, copyright Németh Szilárd). Járőrözik, vadászik a bűnre. Derék. Csak éppen ez nem a polgármester feladata. A polgármestert nem rendőrnek választották, hanem azért, hogy feltegyen olyan kérdéseket is, amiket a rendőr nem tesz fel – mert nem dolga. De a polgármesternek igenis dolga.
A közbiztonság nem kizárólag rendészeti kérdés: annak bizony rengeteg szociális tényezője is van. Ez már közhely a kriminológiában. A szakemberek „büntető populizmusnak” nevezik a Gyuricza által vitt vonalat, ami valóban rendkívül népszerű tud lenni a lakosság körében, de valójában csak kozmetika és tüneti kezelés. Semmit nem tesz azért, hogy megértse a problémák rendszerszintű mozgatórugóit. Márpedig nem kell hozzá kriminológiai végzettség, hogy az ember belássa: amit a polgármester rendőri erőszakkal próbál megoldani, az valójában a nyomorban és kilátástalanságban gyökerezik. Mint például a dizájner drogok fogyasztása, az ehhez kapcsolódó beszerzési bűnözés.
És ez a belátás nem azt jelenti, hogy akkor fogadjuk el, hogy minden jó így. Hogy a lakosságnak tűrnie kellene, hogy mondjuk zaklassák beállt emberek a HÉV-en. Hanem azt, hogy legalább minimális erőfeszítést tegyünk arra, hogy találjunk a rendészeti eszközökön kívül más eszközöket is: amik a problémák okait, és nem csak a tüneteit kezelik. Hogy tegyünk valamit a mélyszegénység és a kilátástalanság ellen. Szociális, egészségügyi szakemberek bevonásával. És ennek én semmi nyomát nem látom. Ami maradt: az a nyers erőszak. Innen a kérdés, amit feltettem.
Nem vontam kétségbe, hogy a rendőrségnek van dolga – azt viszont igen, hogy a polgármesternek nincs más dolga.
De sajnos a jelenlegi hiszterizált tömeghangulat egyáltalán nem alkalmas arra, hogy higgadtan, érvekkel, esetleg szakemberek bevonásával (hú!) lehessen ilyen kérdéseket megvitatni. Itt kérem lincshangulat van. Az elmúlt húsz évben az integrációra kapott európai pénzeket lenyúlták, elsikkasztották, és most már az integráció törekvésének látszatáról is lemondott a magyar állam. A jogállamot és a jóléti államot leépítették. „Ma esti törődés” – írta ki a polgármester a posztja alá, és valóban: a rendőrség az egyetlen szerv, amitől a nép törődést várhat. Olyat, amilyet.
És a nép nagy része már nem is vár mást. Magára hagyva, cserben hagyva, legatyásodva, miközben látja a tévében, hogyan dőzsöl az elit. Utál itt már mindenki mindenkit. Egyesül az egész ország egy nagy közös utálatban, és alig várja, hogy valakire ráfröccsenthesse ezt az utálatot. És most éppen én lettem ez a céltábla.
