Megnéztem kedves ismerősöm, Moskovics Judit riportját az RTL Házon kívül című műsorában, és azóta sem tértem magamhoz. A nevét a mostani botrány kapcsán nem emlegetik, pedig neki, az ő oknyomozó riportjának köszönhetjük a bicskei gyermekotthonban történő gyermekbántalmazási ügy kirobbantását. Nélküle ez a lavina nem indult volna meg – respect!
A legújabb riportjában (link a kommentben) azok beszélnek, akik mertek kiállni a bántalmazó igazgatóval szemben. Az otthon két volt munkatársa és egy volt lakója. Egészen hátborzongató ez az egész történet – és nem csak önmagában azért, mert a gyermekek védelmére hivatott intézet vezetője a gondjára bízott gyerekeket bántalmazta. Hanem azért, hogy ezt hosszú évekig tehette meg zavartalanul. Többek között azért, mert a bűntársa, az igazgatóhelyettes egész aljas módszerekkel elhallgattatta, aki szólni mert.
Ahhoz, hogy megértsük ennek az egész jelenlegi erkölcsi válságnak a valódi mélységét és súlyosságát, ahhoz meg kell hallgatnunk az áldozatok és a szemtanúk beszámolóját. Akkor döbbenünk csak rá arra, hogy micsoda fertelmes erkölcsi gödörbe került az elnök, aki ennek az embernek megkegyelmezett – aki gyakorlatilag a bántalmazott gyerekeket tudatosan és szisztematikusan elhallgattatta. Lefizetéssel vagy fenyegetéssel. És vele együtt mit is tesznek azok, akik most mentegetik Novákot. Mit mentegetik: mártírrá avatják.
Amit ezekkel a traumatizált, szülő nélkül felnövő, teljesen kiszolgáltatott gyerekekkel tettek, az annál is szörnyűbb, mint maga a szexuális abúzus. Nem csak a gyermekkorukat vették el. Elvették a hangjukat, elvették a hitelességüket – elvették a hitet, hogy ők is tiszteletre, szeretetre méltó emberi lények. Akiknek a szava, az érzései érnek valamit. A meggyalázásnak egy olyan szintje ez, amire tényleg nehéz szavakat találni.
Hogy ezek az egykor bántalmazott gyerekek felnőttként szinte mind szerhasználattal kapcsolatos problémákkal küzdenek, abban semmi de semmi meglepő nincsen. De talán amikor a legközelebb az aluljáróban látsz egy sztonduló szerhasználót, vagy hallasz egy demagóg politikust a „drogosok” ellen uszítani, akkor jusson eszedbe ez is. Hogy a függőség mögött szinte mindig kifacsart, meggyalázott gyermeksorsok vannak.
Nézem a riportot, és közben arra gondolok: ebben az egész bicskei gyermekbántalmazás-sztoriban annyira benne van az egész ország sorsa. A sunnyogással, a kussolással, az elhallgatással, amivel mindenki asszisztál ahhoz, hogy az Erős Ember továbbra is bántalmazhasson. Hogy végül azok járjanak rosszul, akik ki merik nyitni a szájukat. Hogy a gaslighting módszerével végül az áldozatról hitessék el, hogy ő a hibás.
Ezek vagyunk mi, magyarok: egy nagy, bántalmazott, diszfunkcionális család.
És nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én pénteken kimegyek a Hősök terére a tüntetésre (link szintén a kommentben). Nem azért megyek ki, mert azt hiszem, hogy majd ettől megbukik ez a velejéig rothadt rendszer. Illúzióim nincsenek. De kimegyek az áldozatokért, akiknek az ügyét sajnos most sokan politikai aprópénzre próbálják váltani. Kimegyek azért a srácért, aki végül öngyilkosságot követett el – ami nélkül ebből az ügyből valószínűleg nem lett volna semmi.
És kimegyek önmagamért. Mert úgy érzem, üvölteni szeretnék a felháborodástól és a tehetetlen dühtől. Mert úgy érzem, a hallgatás megbetegít és megmérgez. És hogy megmutassam az országnak és világnak, hogy vannak még ebben az országban olyanok, akik nem hajlandók kussolni és beállni a sorba.
