Ma pontosan öt hónapja számoltam be nektek arról, hogy apává váltam. Azóta is ez a legfontosabb projekt az életemben, ezért elhatároztam, hogy fogok róla írni (akit nem érdekel, legfeljebb átugorja).
Egészséges, „élénk és érdeklődő csecsemő” – jegyezte fel a minap a kislányunkról egy orvos. Ez nagy elismerés egy szülőnek. Hiszen ezalatt az öt hónap alatt sikerült nem csak egyszerűen életben tartani, ami önmagában is kihívás – de még az „élénkségét és érdeklődését” is táplálni.
Ez az élénk és érdeklődő csecsemő ma reggel már 6 órakor biztosított az élénk érdeklődéséről: kicsit sem gyengéden megrugdosott az ágyban, hogy apa, fel lehet kelni. Ilyenkor én szoktam kivinni, hogy anyukája, aki éjjel kelt fel hozzá, tudjon még aludni.
A játszószőnyegén kitettem elé a játékait. De persze nem a gondosan elé rakott játékaival foglalkozott. Csak pár percre fordítottam más felé a figyelmem: máris leügyködte magát a szőnyegről. És mire észbe kaptam, már az asztal koszos lábát kezdte el különös érdeklődéssel és élvezettel rágcsálni…
Bosszantó ez, de egyben biztató is. Hiszen nem elégszik meg azzal, amit elé raknak. Kreatív módon fedezi fel maga körül a felfedeznivalót. A valóságot.
Ranschburg Jenő szavai visszhangoztak bennem:
„A kreativitás nem csak intellektuális dolog. A kreativitás személyiségjegy, ahhoz elég bátornak kell lenni.”
És ezt a bátorságot a világ felfedezéséhez csak úgy nyerheti el a gyerek, ha mi, a szülei, gondoskodó, stimuláló, támogató környezetet biztosítunk számára. Hogy reagálunk rá és kielégítjük a szükségleteit. Felvesszük ha sír, megetetjük ha éhes, játszunk vele ha unatkozik. Még akkor is, ha ez nagyon fárasztó tud lenni.
„Egy baba nagyon gyorsan meg tudja tanulni azt, hogy érdemes-e megszólítani a világot, vagy tök fölösleges – és ezt egy életre tudomásul veszi,” mondja Ranschburg.
Amikor éppen úgy érzed szülőként, hogy cérnából vannak az idegeid, hogy megszűnt a felnőtt életed, hogy idegőrjítően egyhangúak a hétköznapok, akkor ez a gondolat adhat neked erőt és vigaszt. A tudat, hogy amit éppen teszel – bármennyire banális, egyhangú, stresszes is éppen – elképesztően fontos. Ahogy Winnicott írja: „Az emberiség egészségét te alapozod meg azzal, ahogyan a babáddal bánsz az első hetekben és hónapokban.”
