Manapság sokat beszélünk az ázsiai kontemplatív (szemlélődő) hagyományról: jógáról, meditációról. De valójában ez a bölcsesség Nyugaton, a zsidó-keresztény kultúrában is megtalálható. Mint búvópatak, ami többnyire rejtetten, a föld alatt folyik – de néha gyönyörű tisztásokon felbukkan a felszínre és kristálytiszta vizű forrásokat táplál.
Ezt a hagyományt képviselték például azok a kora-keresztény szerzetesek, remeték, akiket Sivatagi Atyák és Sivatagi Anyák néven szoktak emlegetni. Olyan férfiak és nők, akik 4-5. században otthagyták a nagyvárosok kényelmét, és benépesítették az egyiptomi sivatagot, hogy ott találják meg az utat elveszített önmagukhoz.
Egyikük, Abba Besszarion (az „abba” atyát jelent) a források szerint különösen egyszerű életmódot folytatott: akár hideg volt, akár meleg, ő pusztán rongyokba öltözködött, és a szabad ég alatt hált. Ritkán és keveset evett, ideje nagy részét a sivatagban vándorolva töltötte. A legenda szerint egy ízben negyven napig ült egy helyben, az imáiba mélyedve.
Egy napon Abba Besszáriont egy szerzetes kereste fel, és útmutatást kért tőle: „Abba, mit tanácsolsz, mit tegyek?” – kérdezte tőle.
„Őrizd meg a csendet és ne hasonlítgasd össze magad másokkal,” válaszolta az öreg.
A maga egyszerűségében is bölcs tanács, bárcsak meg tudnánk fogadni.
Mert amit keresel, az ott van benned. Mindig is ott volt. Nem kell kívülről behozni, nem kell hozzá megváltoznod, mássá lenned. Csupán le kell fejtened magadról mindazt, ami ráülepedett az évek során.
A választ, amit keresel, azért nem tudod meghallani, mert soha nem tudod lecsendesíteni a belső hangot, ami folyamatosan fecseg, ítélkezik, kritizál, összehasonlítgat.
„Amire szükséged van, amire mindannyiunknak szüksége van, az a csend,” írja Thich Nhat Hanh, a vietnámi buddhista szerzetes. „Szüntesd meg a zajt az elmédben, hogy meghallhasd az élet csodás hangját. És akkor elkezdheted élni az életedet, hitelesen és mélyen.”
Azt kívánom Neked, olvasó, találd meg az életedben a saját Belső Csendedet!
