Az én szüleim (baby boom) generációjának a könyvespolcain elég gyakran meg lehetett találni dr. Benjamin Spock gyermeknevelésről szóló könyvét. A maga korában a népszerűsége a Bibliáéval vetekedett. Az első kiadása 1946-ban jelent meg, amikor még forradalmian újnak számítottak a benne foglalt nézetek. Addig ugyanis a közkeletű bölcsesség az volt, hogy a szülőknek nem szabad „elkényeztetni” a gyereket azzal, hogy megölelik, puszilják. Azt tanácsolták az anyukáknak, hogy ne vegyék fel a babákat, ha sírnak, és szigorú rend szerint etessék őket, nem akkor, amikor éppen megéheznek. Támogatták a gyerekek testi fenyítését.
Spock szakított ezekkel az elavult elképzelésekkel. Azt írta az anyukáknak, hogy nyugodtan ölelgessék, puszilgassák a babájukat, és vegyék fel, amikor sír, etessék meg, amikor éhes. Ezenkívül elutasította a gyerekek testi fenyítését, helyette a szóbeli fegyelmezést tartotta megfelelőnek. És mindenekelőtt: arra biztatta a szülőket, hogy bízzanak az ösztöneikben, mert ők a legnagyobb szakértőik a saját gyerekeik fejlődésének.
Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetjük: Benjamin Spock egy olyan csendes forradalmat indított el a szülőségben, ami jelentőségében felveszi a versenyt a huszadik század egyéb nagy társadalmi átalakulásaival. Ma már tudjuk ugyanis, hogy szociális állatokként mennyire kulcsszerepet játszik az a primordiális kötődés – az ősbizalom – ami az első években kialakul köztünk és a szüleink között. Meghatározza a későbbi kötődéseinket, szociális kapcsolatainkat, megküzdési stratégiáinkat és viselkedésmintáinkat. Spock alapvető érdemeit még az sem árnyékolhatja be, hogy egyébként bizonyos elképzeléseit (pl. a babák hason alvásáról) napjainkban már elvetik.
A Spock által elindított forradalom azonban nem zárult le és kezdetektől nagy ellenállásba ütközött. Egy Norman Vincent Peale nevű konzervatív lelkész például megvádolta azzal, hogy a 60-as években a vietnámi háború ellen tiltakozó hippik generációja az ő nevelési elvei miatt vált „antiszociálissá” és „fegyelmezetlenné”. A Spock-féle „liberális” gyermeknevelési elvek ellen azóta is hullámokban megújuló támadást indítanak, pedig a tudományos kutatások egyre inkább Spock nézeteit támasztják alá: a szerető gondoskodás kifejezése és egyébként a határok nem-erőszakos, de határozott kijelölése nem zárja ki egymást. Sőt.
Magyarországon a saját tapasztalataim szerint hiába figyelt ott Spock könyve a családok polcain, számos újítását még ma is éppen annyira idegenül fogadják, különösen az idősebb generációban, mint amikor mi voltunk gyerekek. Még mindig gyakran lehet hallani, hogy „jó az a babának, ha sír, attól erősödik a tüdeje”. Hogy nem árt annak a gyereknek néhány pedagógiai célzatú pofon, „látod én is kaptam oszt milyen jó ember lett belőlem”. Vagy hogy elkényezteted a gyereket, ha megengeded, hogy akkor egyen, amikor éhes, vagy hogy a szüleivel aludjon.
A gyerek nevelése örök konfliktus-forrás a nagyszülők és szülők között: ezt mi máshogy csináltuk, elrontod a gyereket, ha így neveled, satöbbi. A helyzet az, hogy mi, mai szülők, bizonyára követünk el hibákat. Vannak bizonyára helikopter-szülők, akik félreértik a szerepüket. Ezenkívül a gyerekek egy sokkal bonyolultabb, inger-gazdagabb, mentális csapdákkal nehezített világban nőnek fel. Lehetséges, hogy 20 év múlva majd mi is megkapjuk, hogy bizonyos elveink, amikhez ma ragaszkodunk, már elavultak. De mégis azt gondolom, hogy az irány, amibe a gyermeknevelés halad, alapvetően pozitív. A Spock-által elindított forradalom, a vadhajtások, ellenforradalmi kísérletek ellenére, tovább fog haladni.
Ti hogy látjátok?
