Egy újabb ember, aki ott se volt: Balásy Gyula. A legsötétebb kormányzati propaganda-kampányok kivitelezője, amiket csak a rogáni hazugság-gépezet boszorkánykonyháiban kifőztek. De persze most interjút ad és mosakodik. Felhozza a szokásos mentségek egész tárházát: ő nem tehet róla, csak megrendelést teljesített. Csak egy volt a sok közül, ha ő nem akkor úgyis más. „Csak a grafikát csinálta.” Semmit sem tanult. Abban reménykedik, hogy a céget majd átveszi az állam. Mint a Tanúban: én csak kisnyilas voltam, mondja Csetneki, azoknak megbocsátottak. Engem nem is kérdeztek, feleli Pelikán. Azok, akik a nagyipari elmemérgezés mögött álltak, a szememben legalább olyan bűnösök, mintha fogakat vertek volna ki. Még ha a kezük tiszta is maradt. Emberi életeket tettek tönkre. Hazudtak éjjel és nappal. És most azt képzelik, hogy egyszerűen csak átmentik a szolgáltatásaikat a kövi rezsimbe? Mert hogy a jó propagandista szakemberre úgyis minden rezsimnek szüksége van? Hát nem. Ebből elegünk van. Nem akarunk több elfuserált rendszerváltást, elsunnyogott szembenézést, mosakodást. Nem elégszünk meg a felszín átfestésével. Katarzist akarunk. Kényelmetlen? Igen. Elkerülhető? Nem.