Megnéztem ifj. Vidnyánszky Attila rendezését, a Némacsendet a Katonában. Hú. Nem gondoltam, hogy ilyen sokat el lehet mondani egy ilyen sokszor feldolgozott drámáról, mint a Hamlet, ilyen kevés szóval. Benne van ebben sok minden. A szétvert közösségek után ottmaradt fájó hiány (a díszlet nem véletlen az SZFE-t idézi). A valódi tekintélyt leromboló áltekintély pöffeszkedése. A felszín hamis nyugalma alatt kitörni készülő vulkán horrorja. A meg nem értettség és izoláció tehetetlensége. Egy traumatizált generáció néma sikolya ez. És az, hogy ezt valaki olyan rendezte, aki családilag is úgy érintett, ahogy – hátborzongatóan jó darab.