Széljegyzetek – 2026-03-23
Itt van például Petiminiszter. Neki elhiszem, hogy soha nem drogozott – még egy spangliba se szívott bele. Igazi stréber gyerek volt, mesterfokra fejlesztette a nyalást, így jutott feljebb. Egészséges életmódot folytat, korán kel, saját bevallása szerint nem fogyaszt alkoholt, és rendszeresen fut. Különösen a Moszkva folyó partján. Úgy él, mint egy kisangyal.
De tudjátok mit? Ezerszer jobban szeretném, ha egy olyan ember ülne a külügyminiszteri székben, aki megiszik a nap végén egy pohár bort, vagy ne adj isten elszív egy spanglit, de közben mondjuk nem árulja el a hazáját egy idegen nagyhatalomnak, és nem rántja le a sárba hazánk jó hírnevét azzal, hogy kiszivárogtat mindent az európai szövetségeseink bizalmas megbeszéléseiről az oroszoknak.
Ezen kéne felháborodni, emberek! Nem a hálószobákban meg a zsebekben kell turkálni, nem emberi gyarlóságokat és esendőségeket kell kipécézni: az igazi botrány itt zajlik a szemeink előtt, az igazi világra szóló bűntényeket fényes nappal, józanul követik el.
A százmilliárdból (!) felújított MNB székház Matolcsy-irodájában egyetlen WC-kefe tartó került egymillába: mi fizettük, adófizetők. Talicskával tolták ki a közös kasszából a százmilliárdokat, fantomcégekbe és alapítványokba. De a Matolcsy klán azóta is köszöni, jól van. Eközben füves gyerekeket visz el a rendőrség bilincsben bulik WC-jéből?