Széljegyzetek – 2026-03-20
Több pedagógus kérdezett már arról, hogy kit hívjanak drogprevenciós előadást tartani az iskolákba.
Amit ezzel kapcsolatban először is el kell mondani: egyetlen frontális előadással talán ki lehet pipálni a vonatkozó rubrikát az excel sheeten – de az még nem drogprevenció.
A tartalomtól függetlenül a frontális előadás műfaja SEM alkalmas arra. Mert ma már tudjuk, hogy azok a programok, amik működnek, azok többalkalmasak, szakmailag megalapozott terven alapulnak, interaktívak, bevonják a fiatalokat és reagálnak a sajátos szükségleteikre.
A drogprevenció is szakma: a (bármennyire is jószándékú) dilettantizmus helyett szakemberekre kellene bízni, akik megfelelően jártasak a téma szakirodalmában, módszertanában.
Ezzel együtt is azt gondolom, hogy azok, akik fiatalokkal dolgoznak, tudnak mit tenni. Csodákat tud tenni, ha valaki leül velük és megkérdezi: „hogy vagytok?” „Mi foglalkoztat, mi bánt titeket?” És nem csak megkérdezi, hogy aztán felemelt mutatóujjal tartson valami kioktatós előadást. Hanem tényleg kíváncsi a válaszra.
Nem akar rögtön megoldani. Nem ítélkezik, hanem odafigyel, és tényleg próbálja megérteni, miben vannak. Bizalmat épít. Együttérző jelenlétet biztosít. Próbálja meglátni a szorongó vagy antiszociális tini mögött a rosszul működő családot, közösséget. Ha kérdeznek, próbál legjobb tudomása szerint válaszolni. Utánaolvas. Kifejezi az aggodalmát – de nem áldozza fel a hitelességet az elrettentés oltárán.
Hihetetlen, ez mennyire egyszerű és mégis mennyire hiányzik! És nekem az a tapasztalatom, hogy a fiatalok tökre meg tudják hálálni, ha valaki nem veszi hülyére őket és nem magas lóról beszél velük.